Baktria, egy hatalmas terület volt a mai Afganisztán területén, amely a Nagy Sándor által alapított görög birodalom keleti peremén feküdt – írja Philip Chrysopoulos a Greekreporter oldalán.
Alexandrosz (Nagy Sándor) és hadserege i. e. 334-ben hatalmas hadjáratba kezdett, amelynek eredményeként a makedónok számos görög várost alapítottak Délkelet-Ázsia területén. Az ő és utódai uralma végül egészen az indiai szubkontinensig ért.
Az ókori Baktria államban azonban a görög jelenlét sokkal hangsúlyosabbá vált, mint a Görögországhoz sokkal közelebb eső területeken.
A Baktriai Királyság a Hindukus hegységtől északra és az Amu-Darja folyótól délre, azon a fennsíkon feküdt, ahol ma Afganisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán található.
Nagy Sándor halála után birodalmát felosztották hadseregének hadvezérei között. Baktria a Szeleukida Birodalom része lett, amelyet alapítójáról, Szeleukosz tábornokról neveztek el.
A térségben a görög kulturális befolyás elsöprő erejének egyik kevésbé ismert oka azonban a görögök tömeges deportálása volt Baktriába. I. Dareiosz uralkodása idején a ciprenaikai Barka görög városának minden egyes lakosát Baktriába deportálták, mert nem voltak hajlandók átadni a hatóságoknak egy gyilkosság miatt gyanúsított személyeket.
Xerxész perzsa király is küldött foglyokat a térségbe. A „branchidák” olyan görög papok leszármazottai voltak, akik egykor Didimé közelében éltek, és akik átadták neki a templomot. Hérodotosz görög történetíró is feljegyzi, hogy egy perzsa parancsnok azzal fenyegetőzött, hogy a fellázadt iónok lányait rabszolgasorba taszítja, és Baktriába küldi őket.
Diodotosz, Baktria szatrapája (helytartója) Kr. e. 245-ben kikiáltotta függetlenségét a szeleukida királyoktól, meghódította Szogdiát, és a nagy görög-baktriai királyság megalapítója lett. Diodotosz és utódai ellenálltak a szeleukidák folyamatos támadásainak, különösen III. „Nagy” Antiokhosznak, akit végül i. e. 190-ben a rómaiak győztek le.
A görög-baktriaiak katonailag nagyon megerősödtek, és sikerült területüket a mai India területéig kiterjeszteniük.
A baktriai felkelést szító görögök rendkívül gazdagokká is váltak, részben országuk nagy termékenységének köszönhetően. Nagy gazdagságuk lehetővé tette számukra, hogy nemcsak Baktria, hanem India uraivá is váljanak.
A görög-baktriaiak közigazgatási célokra a görög nyelvet használták, emiatt a helyi nyelvekre is hatással volt a hellenizmus, amire utal a görög ábécé és néhány görög szó átvétele.
Euthidémosz baktriai király és fia, I. Demetriosz átkeltek a Hindukus hegységen, és megkezdték az Indus-völgy meghódítását. Rövid időn belül olyan hatalmasak lettek, hogy úgy tűnt, keleten egy újabb görög birodalom van kialakulóban.
A korrupció és a belső viszályok azonban szétszakították a születő birodalmat. Amikor Démétriosz messze az Indus folyótól keletre nyomult előre, egyik hadvezére, Eukratidész, Baktria királyának kiáltotta ki magát.
Hirtelen minden tartományban trónbitorlók jelentek meg. Mindegyikük király akart lenni, és elkeseredetten harcoltak egymás ellen.
Sokan közülük valóban királyok lettek, amint azt az évszázadokkal később Afganisztánban talált számos aranypénz is bizonyítja. De csak a saját tartományukban voltak királyok. A köztük dúló belháborúk nagy áldozatokat szedtek, és sok mindent elpusztítottak abból, ami társadalmukat fejletté tette.
Az utolsó ismert indo-görög uralkodó, II. Sztrató király egyes források szerint Kr. e. 55 körülig uralkodott a Pandzsáb régióban. Mások szerint II. Sztrató uralkodásának vége Kr. u. 10-re tehető.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.