Tóth István a Ferencvárosi TC futballsztárjaként a zsidók megmentésére és a fasizmus elleni harcra használta befolyását – írja Adi Rubenstein az Israel Hayom oldalán.
Tóth 1891-ben született katolikus családban, és a Ferencvárosi TC-ben kezdte futballkarrierjét, annak egyik első sztárja lett.
Tóth több mint 19 mérkőzést jegyzett a magyar válogatottban, köztük az 1912-es olimpián is. 1926-ra már nem csak játékosként, hanem a klub vezetőségének tagjaként is tevékenykedett abban a szezonban, amikor a klub bajnoki címet is nyert, legyőzve a címvédő MTK Budapest FC-t, amely kilenc éven át zsinórban uralta a hazai labdarúgást.
Ezután lett vezetőedző, és zsinórban négy bajnoki címet szerzett, majd ezek után megalapította az első magyarországi futballedzői iskolát. Tóth azt mondta, hogy „nincs értelme megtartani magamnak, amit tudok, át kell adnom ezt másoknak is”.
Az 1930-as években más magyar edzőkhöz hasonlóan – zsidókkal és nem zsidókkal – Olaszországba költözött.
Tóthnak, aki az első világháború alatt a Potya becenevet kapta, sok barátja zsidó volt, ami nyilvánvaló következménye volt annak, hogy akkoriban zsidó üzletemberek irányították a magyar labdarúgást. Tóth olasz klubját a Mitropa-kupa (a mai Bajnokok Ligájának megfelelő cím) megnyeréséig vezette, természetesen zsidó játékosok segítségével. Az olasz kaland után visszatért Magyarországra edzősködni, de 1942-ben, 400 játékos és 267 edzői fellépés után bedobta a törülközőt, de nem azért, mert belefáradt a játékba, hanem mert sürgősebb dolga akadt: életeket kellett mentenie.
Személyes sértésnek vette, amikor látta, hogy a futballklubok a fasiszta elméletek melegágyaivá váltak, és rájött, hogy pályát kell változtatnia, különösen azért, mert élete szerelmét – a futballt – a szeme láttára pusztították el.
Miután egy ismerőse megkérte, hogy segítsen egy zsidó barátjának dokumentumokat hamisítani, rádöbbent a közelgő veszélyre, és elhatározta, hogy harcolni fog ellene. Az, hogy futballsztár volt, nyilvánvalóan előnyére vált. Otthonát egy kis főhadiszállássá alakította át, ahol hamisított okmányokat állított ki, és időnként még zsidó barátait is ott rejtegette. Mivel már ismert volt a magyarországi fasiszták elleni fellépése, ő lett az összekötője azoknak a partizánoknak, akik a világ minden tájáról Magyarországra érkeztek, hogy harcoljanak a fasizmus ellen.
Az ő erőfeszítéseinek köszönhetően a megmentett emberek közül ketten a háború után Magyarországon váltak híressé. Az első Latabár Kálmán, a komikus és filmszínész, akit korábban a magyar „Charlie Chaplinnek” tekintettek.
A másik Gobbi Hilda volt. A háború után ő lett a magyar színház „first ladyje”, a modern magyar kultúra ikonja.
Potyát 1944-ben fogták el, valószínűleg valaki fülest adott róla a hatóságoknak. Közeli barátaival együtt egy budapesti börtönbe került. 1945. február 6-án azonban, amikor a német erők vereségeiről szóltak már a hírek, a foglyok lázadásba kezdtek, ezért az őrök mindannyiukat lemészárolták. Csak egy évvel később vált biztossá, hogy Tóth is köztük volt.
