Az internet még sosem volt ennyire tekintélyelvű – állítja Jamie Bartlett az UnHerd oldalára írt cikkében.
Tekintettel arra, hogy mennyire függünk tőle, ijesztő az internetre úgy gondolni, mint egy kísérletre. Rövid élete során azonban (az internet) már többször is változtatta alakját: a kormány által finanszírozott, katonai tudósok kutatási projektjéből akadémiai hálózat lett, majd az e-kereskedelem eszköze, most pedig a közösségi tartalmak platformja. Egy dolog mindvégig állandó maradt elméletben, ha a gyakorlatban nem is mindig: az elképzelés, hogy az internet egy nyílt hálózat, amelyhez bárki csatlakozhat.
Egy új könyv szerint ez hamarosan megváltozik. A Four Internets című könyv szerint az egységes internet korszaka a végéhez közeledik, és helyét az egymás mellett élő különböző hálózatok veszik át. Wendy Hall és Kieron O’Hara tudósok úgy vélik, hogy „a négy internet” már most is kialakulóban van.
A „Szilícium-völgyi” modell nyitott és libertariánus – bárki csatlakozhat a hálózathoz, nincs egy kizárólagos hatóság, és kevés szabály vonatkozik arra, hogy milyen információkat lehet a hálózaton keresztül továbbítani. Működési módja, hogy inkább bocsánatot kérnek, mint engedélyt. Ez az eredeti elképzelés, és még mindig ez van a csúcson.
A „Washington DC” változat ezzel szemben az adatgyűjtést és a vállalati érdekeket helyezi előtérbe. Nem bánja, ha a nagy technológiai cégek hatalmas mennyiségű információt gyűjtenek a polgárokról, feltéve, hogy ez profitot termel és kiváló termékeket kínál a fogyasztóknak.
Aztán ott van a „brüsszeli-polgári” modell, amely „rendezett, tisztelettudó, udvarias, tisztességes, jól nevelt és figyelmes” (és egy kicsit unalmas is). A legtöbb uniós ország által preferált modell gyorsan indít trösztellenes ügyeket, és megbünteti azokat a vállalatokat, amelyek „gyorsan lépnek és közben elrontanak dolgokat”. Ez a brüsszeli elképzelés hozta létre a „GDPR” adatvédelmi szabályokat, a „felejtéshez való jogot” és a cookie-törvényeket.
Végül ott van a gyorsan fejlődő „pekingi” internet, amely paternalista és szigorúan a kormány által ellenőrzött. Még 2000-ben Bill Clinton azt mondta egy kínai kereskedelmi delegációnak, hogy az internet elleni fellépés olyan lenne, mintha „megpróbálnánk a falhoz szögezni a zselét… sok szerencsét”. Az elmúlt 20 év során azonban a kínai kormány a „kiberfelségjog” doktrínája révén fokozatosan uralma alá hajtotta az internetet. Mindezt lassan és okosan tette: A kínai „deep packet inspection” technológia ellenőrzi, hogy mi érkezik a világ többi részéből; a nemkívánatos IP-címeket letiltja. Minden internetes tartalomszolgáltatót felelősségre vonnak azért, ami a weboldalukon megjelenik, egy alattomos „te magad döntesz” kódex alapján, amely mindenkit arra ösztönöz, hogy drákói öncenzorrá váljon, hogy elkerülje a bajt.
James Griffiths The Great Firewall of China című, nemrégiben megjelent könyvében azt állítja, hogy a kínai modell kezd elterjedni. A leglátványosabban Afrikában, ahol a különböző kormányok szívesen vásárolják fel az olcsó, tisztességes kínai technológiát – és egyes esetekben a felügyeleti vagy mesterséges intelligencia technológiát, amely segíthet nekik abban, hogy a hatalomban maradjanak. Bár ahogy elemzők állítják, nem mindig Peking erőlteti a „pekingi modellt” – a nyugati vállalatok is profit fejében szívesen segítenek ebben a nyugati autokratáknak. Nagy-Britanniában a Westminsterben is hajlamosak bedőlni az „ellenőrzés” jelentette csábításának. Bár lehet, hogy magát a kínai technológiát nem fogják importálni – különösen a Huawei és az 5G hálózat körüli felhajtás után –, az internet feletti irányítás ígérete ellenállhatatlan.
Jelenleg is a brit Parlament előtt van egy online ártalmakról szóló törvényjavaslat, amelynek célja, hogy a vállalatok nagyobb felelősséget vállaljanak a felhasználóik biztonságáért a platformjaikon. A jogszabály arra kényszerítené a technológiai cégeket, hogy kötelezettséget vállaljanak, és eltávolítsák a „káros tartalmakat”, miközben a „demokratikusan fontos” dolgokat is megtartják. Bizonyára rengeteg rossz dolog van az interneten, de az olyan kifejezések, mint a „gondoksági kötelezettség” és a „káros tartalom” ijesztően tágak – és a kínai „te magad döntesz”-re emlékeztetnek. Ha a brit törvényjavaslatot elfogadják, az minden bizonnyal proaktív és túlzott cenzúrát jelent majd – amelyhez a kormányzat adja meg a hangnemet.
Az igazság az, hogy a közvéleménynek úgy tűnik, nagyon is tetszik a pekingi modell, még ha nem is nevezik így. A YouGov nemrégiben végzett felmérése szerint a britek 78 százaléka szeretné, ha a felhasználók felfednék valódi személyazonosságukat, amikor regisztrálnak a közösségi médiában – egy erről szóló petíciót nemrégiben közel 700 000-en írtak alá, amely az angol labdarúgókat ért rasszista támadások vitáját követte. Margaret Hodge, Angela Rayner és Jess Philips munkáspárti képviselők mindannyian azzal érveltek, hogy a felhasználók anonimitásának megszüntetése arra kényszeríti őket, hogy felelősséget vállaljanak tetteikért.
Ha a cél nemes is, a módszer nem az. Egyrészt nem egyértelmű, hogy egy ilyen lépés kezelné-e a problémát, hiszen az online visszaélések egy jelentős része a tengerentúli anonim felhasználóktól származik (őket is be kéne tiltanunk? Hogyan?) Különben is, azok után, amit a Facebookról tudunk, biztos, hogy tényleg át akarjuk adni az útlevelünket vagy a jogosítványunkat Zuckerbergnek? Mi a helyzet azokkal, akiknek jó okuk van arra, hogy névtelenek maradjanak – legyen az egy szivárogtató, fedetten dolgozó újságíró vagy egy tinédzser egy önsegítő csoportban?
Ha mindezt összeadjuk, láthatjuk, hogy az Egyesült Királyság véletlenül belesodródik a saját autoriter internetébe. Talán nem a pekingi mércével mérve, ahol a cenzúra a harmónia nevében mindent felülmúl, és ahol a felügyelet beépül a szabályokba és a technológiába.
Ahogy az internet egyre jobban része lesz a mindennapi életünknek, ez még baljósabb értelmet nyer. Az önvezető autónk bármilyen kisebb szabálysértésre a rendszer felülírását és automatikus zárt ajtós utazást fog eredményezni a legközelebbi rendőrőrsre („a gyalogosok biztonsága érdekében!”). Az intelligens hűtőszekrények a húsfogyasztás mértékéről fognak kérdezgetni, és egyszerűen megtagadják a kinyitást, ha rögzítik, hogy valami durva vagy sértő dolgot mondtál („a nemzet egészsége érdekében!”). Az internet a jelenleginél sokkal szanáltabb, ellenőrzöttebb és felügyeltebb hely lesz – és ezzel együtt mindannyiunk élete is – zárja cikkét Bartlett.
