A fenti bibliai idézet (1 Kir. 8,38), Salamon király templomavató beszédének részlete, a mai napig áll az óbudai zsinagóga oszlopcsarnokán. Ünnepélyes megnyitására 1821. július 20-án került sor. Az alábbi írásban a zsinagóga történetének ezen fejezetébe és az óbudai zsidóság 19. századi életére emlékezik írásában Simon Katalin a BFL oldalán.
Óbudán a Zichy család földesurasága idején, 1712-től kezdtek letelepedni zsidó családok. Nagyobb számban Budáról történt kitiltásukat követően, 1746-tól éltek a városban. Itteni életüket részletesen szabályozták a földesúrral (1766-ig a Zichy család tagjaival, majd az új földesúr, az uralkodó nevében eljáró Magyar Kamarával) kötött szerződések.
Noha a városban nem alakult ki a keresztény lakosságtól elkülönített zsidónegyed (ún. stetl), mégis, a zsidóság lakhelye jól meghatározható. A zsinagóga volt a központ, telkén állt a rabbi lakása, de itt volt a kórház, női fürdő is. A zsinagóga előtti teret Juden Platznak, azaz Zsidó térnek nevezték. (Legkorábban egy 1749-es forrásban fordul elő a megnevezés.) A tér a század végéig a hetipiacok színhelye is volt.
A teret szinte minden oldalról a zsidóság által lakott épületek határolták. A zsinagógával szemben állt az ún. régi sörház, amit a helyi zsidók kollektíve béreltek a földesúrtól, hasonlóképpen a mai Zichy utcában állt egykori szomszéd házakkal: az ún. Hoffmann pék- (vagy Hoffmannbeck), Neumann-féle és a községi Molnár-házzal (gemein Müllerisches Haus, utóbbiban a 18. század végétől iskolát működtettek). Ezek lakrészeit kiadták további albérletbe, 1825-ben például 12 albérlet volt a régi sörházban, itt élet a Zsidó Község egyik saktere és a bába, a Hoffmannbeck-félében ugyanekkor 9 családot jegyeztek fel, az egykori Molnár-háznál (akkor már iskolában, ld. a Normalschulhof elnevezést) pedig a tanító és egy magánszemély. A bérlők egy része az utcafronti épületrészekben boltokat üzemeltetett.
A zsidók döntő többsége a fent említett épületek mellett a mai Lajos utcának a zsinagóga, valamint a Budát és Óbudát elválasztó Nagyszombat utca (egykori Scheidungs Gasse, azaz Határ utca) között választott lakhelyet magának. Nagy számukra utalt, hogy a város Fő utcájának (Haupt Gasse) is nevezett Lajos utcát a 19. században Juden Gassénak is nevezték. Vályi András szerint 1796-ban olyan sokan vannak, „hogy Szombat napon mintegy ellepik az útszákat, és az Ó Testamentomi időt elevenen képzeltetik.”
Kezdetben 12, majd 13 ház lehetett zsidó tulajdonban (ezt megelőzően csak bérelhettek). A Kamara 1766-os protekcionális levele szerint keresztény és zsidó lakosok szabadon köthettek ingatlanra adásvételi szerződést (különbség az ezen házakhoz tartozó adókban volt). Egy 1800-as kimutatás szerint a Zichy-korszakban megszerzett 13 ház mentesült a robot és a katonai beszállásolás alól. 1766 és 1774 között további 9 épületet vásároltak, majd kamarai engedély alapján további 12 házat, ezek a robotot és a katonai beszállásolást házanként évi 13 Ft 30 krajcárral váltották meg.
1787-től a század végéig további 7 1/3 házra szereztek tulajdonjogot, azonban kamarai engedély nélkül, ezért ezek robottal és beszállásolással tartoztak. A keresztény és zsidó lakos közötti adásvételekről időnként kimutatást készítettek, 1805-ben vásárolta meg például Abraham Weisz Jacob Flachenekertől azt a jobbágyházat, ami 1808-ban már a Chevra Kadisa székhelye.
A teljes írás itt olvasható.
