Egy friss tanulmány szerint nem kizárt, hogy a muszlim állattenyésztők titokban disznókat is neveltek.
Ahogyan a kósersági szabályok, úgy a muzulmán törvények is tiltják a disznóhús fogyasztását a hívők számára. Ennek fényében különösen érdekesek egy friss tanulmány eredményei, amik a középkori Szicília hétköznapjait mutatják be a The Jerusalem Post cikke szerint.
Ahogy az izraeli lap felidézi, a középkori Szicília muszlim fennhatóságú területté vált, miután a Bizánci Birodalom elfoglalta.
Majd a Szicíliai Emirátust a normannok vették át 1091-ben, a 13. századig mégis muszlim többség élt a szigeten.
A csaknem négy évszázadon átívelő muzulmán jelenlét érthetően fontos mezőgazdasági és kulináris nyomokat hagyott a területen; több kutatás is rávilágított, hogy jelentős innovációk és technológiai újítások zajlottak ekkoriban.
Ugyanakkor Szicília a Földközi-tenger kiemelt kereskedelmi középpontjaként mindig sokszínű lakossággal büszkélkedhetett: muzulmánok, zsidók és keresztények éltek egymás mellett. És miközben a nagyvárosok lakóinak többsége a vallásos előírásoknak megfelelően étkezett, a vidéki területeken kissé más lehetett a helyzet.
A Yorki Egyetem legfrissebb kutatásai során kémiai vizsgálatok alá vetették a helyiek feltárt edényeit, amik alapján bebizonyosodott, hogy vidéken disznóhúst, tejtermékeket és szőlőt is fogyasztottak a helyiek. A kutatás szerint nem kizárt, hogy a muszlim állattenyésztők titokban disznókat is neveltek – akár anélkül, hogy azoknak részeit fogyasztották volna.
Erre láttunk példát a 2000-es évek elején Marokkóban is, ahol muzulmán farmerok disznóhússal próbáltak a külföldi turisták kedvében járni. Szemben azokkal a közel-keleti országokkal, amik amúgy kategorikusan tiltják a disznótelepek működtetését – például Algéria, Líbia vagy éppen Izrael.
Egy másik tanulmány a közelmúltban a középkori Anglia szokásait vizsgálta. Jelek szerint a kóserság szabályait megtartó zsidók akkoriban ugyanazokon a piacokon szerezték be élelmiszereiket, mint keresztény társaik, miközben kerülték a disznóhús és kagyló fogyasztását.
Az őskori Júdea területén azonban nem vették mindig szigorúan a halak megkülönböztetését. Egy izraeli kutatás során úgy találták, hogy a perzsa korszakig, majd alatta (i.e. 586-332) nagyon gyakori volt a nem kóser halfélék – főleg a harcsa és cápa – fogyasztása zsidó körökben is, miközben a disznóhúst azért szigorúan kerülték a konyhavilágban.
