Az okos otthon kényelme talán megéri az árát; ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. De ahhoz, hogy ezt eltudjuk dönteni meg kell értenünk, milyen árat fizetünk is ezért a kényelemért – írja Matthew Crawford az UnHerd hasábjain.
„A Sleep Number Bed „okos ágy” hasonlóan a többi otthoni „okos eszközökhöz” természetesen egy alkalmazással együtt érkezik, amelyet telepíteni kell ahhoz, hogy a vásárló teljes mértékben kihasználhassa az „okos ágy” előnyeit” – írja Shoshana Zuboff, a Harvard üzleti iskola professzora a The Age of Surveillance Capitalism (A megfigyelő kapitalizmus kora) című könyvében. Hogy mindez mivel is jár? Nos, ahhoz, hogy ezt megtudjuk, el kell tölteni egy kis időt az ágyhoz mellékelt 16 oldalas adatvédelmi kisokossal, amelyben olvashatunk a harmadik féllel való megosztásról, az analitikai partnerekről, a célzott reklámokról és még sok másról. Eközben a felhasználói szerződésben az is szerepel, hogy a vállalat még „a Sleep Number fiókjának … deaktiválása vagy megszüntetése után … is megoszthatja vagy felhasználhatja személyes adatait”. Az ágy egyébként a hálószobában lévő hangjelzéseket is továbbítja.
Az okosotthon üzleti logikája az, hogy egyre inkább életünk minden aspektusáról – a hangunkról, arckifejezéseinkről, politikai hovatartozásunkról stb. – a vállalatok adatokat gyűjtenek, amelyek segítségével meghatározhatják, hogy milyen világot tárjanak elénk, például amikor rákeresünk valamire az interneten, vagy pörgetjük a hírfolyamunkat.
Továbbá ne feledjük a hitelminősítő intézetek és biztosítótársaságok is szeretnének minket közelebbről megismerni… – hívja fel a figyelmet Crawford.
A konzervatív jogtudósok régóta bírálják a hatalomnak a Kongresszusból a „közigazgatási államba” (administrative state) való átkerülését, amely a törvényhozás megkerülését jelenti végrehajtó hatalom által (közigazgatási határozatokkal történik a szabályozás és nem a választott törvényhozáson keresztül). Ennek a lépésnek a vonzerejét az adja, hogy megspórolja a választópolgárok meggyőzésével járó erőfeszítéseket, vagyis a demokratikus politika mindennapi kellemetlenségeit.
A konzervatívok által felhozott összes érv ugyanúgy vonatkozik egy új jelenségre, az ún. „algoritmikus kormányzásra” is, amely a magánszektorban kifejlesztett mesterséges intelligencia segítségével működik.
Ez is a hatalom egy olyan formája, amely nem köteles számot adni önmagáról, és ezért nincs kitéve a demokratikus közvélemény nyomásának.
A gépi tanulás során a logikai csomópontok közötti kapcsolatok erőssége az idegpályákhoz hasonlóan rendkívül plasztikus, a folyamat végén pedig a mesterséges intelligencia képes lesz a világról való ismeretekhez hasonló valós eredményekre jutni. A logikát, amellyel egy mesterséges intelligencia meghozza a végső döntését, még azok számára is lehetetlen rekonstruálni, akik az ezt létrehozó algoritmusokat megalkották.
Amikor egy bíróság döntést hoz, a bíró véleményt ír, amelyben kifejti érvelését. A döntést a joggal, a korábbi precedensek alapján, a józan ésszel és olyan elvekkel indokolja, amelyeket kötelességének érez, hogy megfogalmazzon és megvédjen. Ez tesz különbséget az egyszerű hatalom és a tekintély között. Most úgy tűnik, mindez veszélyeztetve van. Az adattudomány kifürkészhetetlen módjain keresztül egy új „papság” a valóság egy olyan rejtett rétegébe tekint be, amelyet csak a mesterséges intelligencia képes feltárni és amely meghaladja az emberi tudást. – véli Crawford.
A Google, a Facebook, a Twitter és az Amazon olyan platformokat hozott létre, amelyeken az emberek úgy érzik, hogy jelen kell lenniük. Az ilyen szűk keresztmetszetek a „hálózati hatás” természetes következményei. A korai innovációiknak köszönhető, hogy ezek a cégek elfoglalhatták jelenlegi pozícióikat. De nem az innováció, hanem ezek a kialakult pozíciók, és az adatok folyamatos ellenőrzése, ami lehetővé teszi számukra, azt a példátlan hasznot, amit képesek beszedni.
Mark Zuckerberg őszintén kijelentette, hogy „a Facebook sok szempontból inkább hasonlít egy kormányra, mint egy hagyományos vállalatra”. Ha szaván fogjuk, akkor felvetődik a kérdés:
vajon az Egyesült Államok kormányának el kell-e tűrni, hogy a területén egy rivális kormány létezzen?
1776-ban az amerikaiak erre a kérdésre egy határozott „Nem!” választ adtak, majd háborút vívtak, hogy ez így is legyen. Ez a lelkes ragaszkodás az önrendelkezéshez képezi az alapját a republikanizmusnak mind a mai napig. – zárja gondolatait Crawford.
Borítókép: Unsplash/Boros
