„Sok zsidó, akiket én progresszív cionistának nevezek, hisz a progresszív elvekben, ugyanakkor támogatják a zsidó nemzetet és Izraelt, mint a zsidók menedékét az évezredes üldöztetés elől. Mégis folyamatosan meglepődnek és felháborodnak a Kongresszus progresszív demokrata képviselői által Izrael állam ellen intézett antiszemita támadásokon” – írja Bob Zeidman a White Rose portálon.
Amikor Izraelt megtámadják, és katonai erővel védekezik, mint nemrég Gázában is tette, a progresszív cionisták megmagyarázzák progresszív társaiknak, miért van Izraelnek joga az önvédelemhez. Elmondják, hogy Izraelnek meg kell védenie polgárait, mint bármely más nemzetnek. Elmondják, hogy bár ők is úgy vélik, hogy az elmaradott, elnyomott társadalmak népei jogosan tiltakoznak a megszálló imperialista nemzetek erői ellen, azonban a Hámász taktikája, hogy polgári célpontokat támad vagy ártatlan civilek mögé bújik, nem igazolható sehogy sem. Ezek a progresszív cionisták tanácstalanok, frusztráltak és dühösek. Miért olyan homályos elvtársaik számára Izrael támogatásának fontossága, ami számukra annyira nyilvánvaló? A progresszív cionisták a „méltóság” és a „társadalmi igazságosság” fogalma iránti elkötelezettségük miatt vonzódnak a baloldalhoz. A progresszivizmus és a cionizmus azonban valójában egymásnak ellentmondó meggyőződések, amelyek racionálisan vizsgálva valójában nem létezhetnek egymás mellett.
Zeidman szerint a judaizmus az embert védelmező Mindenható tiszteletét tanítja a progresszivizmussal szemben, amely szerint az ember a világegyetem központja, aki a Mindenható elnyomott áldozata.
A judaizmus arra tanít, hogy az ember egy megszabott rendnek engedelmeskedjen. A progresszivizmus azt tanítja, hogy a cél szentesíti az eszközt, és hogy a törvények azért vannak, hogy megszegjék őket.
A judaizmus azt tanítja, hogy a Mindenható minden embert a saját képmására teremtett, minden ember egyenlő, és mindenki megérdemli a szeretetet és a tiszteletet. A progresszivizmus azt tanítja, hogy az emberek többet vagy kevesebbet érdemelnek az identitásuktól függően, legyen az faji, nemi, vallási vagy bármilyen más jellegű.
A zsidók azért jöttek Amerikába, hogy sikeresek legyenek, és ezt az amerikaiak elvei, értékei és törvényei által nyújtott lehetőségekkel élve tették. A progresszívek úgy vélik, hogy a zsidók sikere a velük született „fehér kiváltságuknak” a bizonyítéka.
A Demokrata Párt progresszív tagjai már nyíltan kifejezik Izrael iránti gyűlöletüket és egyre inkább a zsidók iránti gyűlöletüket is. A progresszívek gyűlölik azokat, akik a saját kemény munkájuknak köszönhetően lettek sikeresek, legyen az a siker pénzügyi, kulturális vagy politikai. Ez a szocializmus lényege.
A kommunista-szocialista Szovjetunióban a zsidókat bebörtönözték a vallásuk gyakorlásáért, és kiközösítették őket, ha Izraelbe akartak költözni. A modern Izrael állam kezdeti napjaiban a zsidók egy majdnem tökéletes szocialista társadalmat hoztak létre, amely elviselhetetlen inflációhoz, gazdasági és ipari stagnáláshoz, valamint a polgárok tömeges elvándorlásához vezetett, míg a helyébe nem lépett egy kapitalista rendszer.
Most a progresszív zsidók panaszkodnak, mert kiálltak az LMBT-jogokért, kiálltak a feketék életéért, kiálltak a latinókért, az ázsiai amerikaiakért és az őslakosokért, mégis ugyanezek a csoportok nem hajlandók kiállni Izraelért, a zsidó hazáért, az egyetlen zsidó államért.
A baloldal ideológiája az emberek megosztása, de a zsidók egy erős nép akarnak lenni egy társadalmon belül, nem pedig attól elkülönülve. A baloldal az áldozattá válást akarja ösztönözni, de a zsidók nem hajlandók áldozatok lenni. A baloldal büntetni akarja a sikert. De a zsidóság bátorítja a sikert.
A progresszivizmus értékei ellentétesek a zsidó értékekkel, de a progresszív cionisták vakok erre a tényre.
A progresszív cionisták jól tennék, ha elolvasnák Chaim Potok Davita hárfája című regényét. A regény baloldali zsidók egy csoportjának történetét meséli el az 1930-as években, akik úgy gondolták, hogy a kommunizmus egyenlőséget hoz a tömegeknek. Csak akkor oszlottak fel, amikor szeretett prófétájuk, Joszif Sztálin lepaktált Hitlerrel. Nem ismerték fel hitük ostobaságát. Túl nehéz volt elismerniük, hogy mélyen vallott hitük nemcsak téves, hanem súlyosan káros is lehet – zárja a cikkét Zeidman.
