A formálódó koalíciós kormány két jobboldali pártja szerint ócska trükk a miniszterelnök rejtélyes megjegyzése az esetleges távozásáról — értesült a Times of Israel.
Az Új Remény és a Jámina párt a hírek szerint egyaránt elutasította azt az elképzelést, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnök azért távozna hivatalából, hogy a két párt az úgynevezett „változási blokk” helyett az ő Likud pártjához csatlakozhasson, mondván, hogy ez megtévesztés.
Mind az Új Remény, mind a Jámina forrásai elutasították a felvetést – jelentette hétfőn a hadsereg rádiója.
„Ez egy trükk. Hetek óta nem mozdul a pozíciójából, és hirtelen, egy pillanattal az eskütétel előtt mégis megteszi?”
— mondta egy, az Új Remény párthoz közelálló forrás.
„Ugyan, ki hinné el neki?”
– kontrázott a Jámina párt képviselője.
A pletykák egy, a héber média által felkapott vasárnapi szóváltást követően kezdtek el kavarogni Netanjahu és Likud pártjának egyik törvényhozója között a Knesszet heti frakcióülésén.
Ofir Katz képviselő azt mondta Netanjahunak, hogy
az Új Remény tagjai „megpróbálnak éket verni a Likud és Netanjahu közé, és azt mondják az aktivistáknak, hogy Netanjahu távozása után visszatérnek a Likudba”,
amivel nyilvánvalóan az Új Remény törvényhozóira utalt, akik korábban a Likud tagjai voltak, köztük a párt vezetőjére, Gideon Szaár képviselőre.
„Fogd azokat a dolgokat, amiket mondott, zárd be egy dobozba, és tedd félre a kulcsot egyelőre”
— válaszolta erre Netanjahu rejtélyesen.
Bár nem teljesen világos, hogy Netanjahu mit értett a megjegyzésén, elég volt ahhoz, hogy találgatásokra adjon okot, miszerint esetleg fontolgatná a hivatalból való távozását, hogy meghiúsítsa a Naftali Bennett és Jair Lapid által összetákolt, a „változás kormányát”.
Yoaz Hendel, az Új Remény képviselője vasárnap a 13-as csatorna híradójának nyilatkozva elmondta, hogy az érintett felek
akkor is meg kívánják alakítani a „változás kormányát”, ha Netanjahu lemondana.
A Likud több vezetője is sürgette Netanjahut, hogy legalább egy időre lépjen félre, mivel a „változás kormányában” részt vevő jobboldali pártok szívesen alakítanának kormányt a Likud párttal, ha Netanjahu, annak jelenlegi vezetője nem állna az útjukban.
Netanjahu közeli munkatársai azonban azt mondták, hogy
maga a miniszterelnök ellenzi az ötletet, és kicsi az esélye annak, hogy ilyen lépésre szánná el magát –
– jelentette vasárnap a Walla hírportál.
A múlt héten Izrael Katz pénzügyminiszter azt mondta, hogy néhány hete azt javasolta Netanjahunak, hogy egy évre mondjon le, ezzel lehetővé téve egy jobboldali pártokból álló koalíció felállítását. Katz szerint Netanjahu elutasította az ajánlatot.
Az új kormányt alkotó nyolc párt vezetői vasárnap Tel-Avivban találkoztak először azóta, hogy a múlt héten bejelentették a „változás kormánya” megalakítását.
Még mindig nem világos, hogy mikor kerül sor a kormány megerősítéséről szóló szavazásra, mivel a Knesszet elnöke, Jariv Levin, a Likud törvényhozója még nem tűzte ki az időpontot. Emellett a jelentések szerint a koalíció tagpártjai között továbbra is vannak nézeteltérések, amelyeket a kormány beiktatása előtt meg kell oldani.
Amennyiben a Knesszet megerősíti a kormányváltást, az véget vetne Netanjahu, Izrael leghosszabb ideje hivatalban lévő miniszterelnöke több, mint 12 éve tartó, folyamatos kormányzásának.