Hitlerrel kampányolnak a múzsák

író, újságíró, publicista, történész, irodalomtörténész, műfordító

A Harmadik Birodalom és a német nemzeti szocializmus olyan mély nyomott hagyott az emberiség emlékezetében, mely nem hasonlítható egyetlen más politikai rendszer vagy ideológia utóéletéhez.

Napjainkban, a harmadik évezred harmadik évtizedében is ehhez a „szörnyállamhoz”, és vezéréhez hasonlítják a politikusok, újságírók és filozófusok az ellenfeleiket, azt állítva, hogy ha nem sikerül őket a soron következő választáson legyőzni, ők visszahozzák  a nácizmus démonait, a világháborút, a rasszizmust és a holokausztot. Az ilyesfajta párhuzamok mindennapossá váltak a közösségi oldalakon.

Nem is tudom megszámolni, hány paródiát láttam már a facebookon, melynek szerzője A bukás című, 2004-ben készült film egy jelenete alá új szöveget írt, azt érzékeltetve, hogy az a politikus, akit nevetségessé kíván tenni, az utolsó napjait élő Führerhez hasonlóan üvöltözik és hisztériázik.

A „hitlerező” járvány Magyarországon is dúl, és már a művészeket – illetve azokat, akik annak tartják magukat – sem kíméli. Alig egy év választ el bennünket a 2022-es választásoktól, és néhány hónap alatt egy költő és egy színésznő is benevezett a „hogy ki a náci, azt én mondom meg” elnevezésű ostoba versengésbe.

Elsőnek a Tempetőfi néven publikáló Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója „tette le a garast”, a jobb sorsra érdemes múzsa, Kalliopé követőjeként. Ő november elején az Origo nevű internetes portálon megjelent cikkében Soros Györgyöt hasonlította a démoni Adolfhoz, a hazai bal-liberális értelmiség legnagyobb felháborodására. Mi több, elképesztő logikával az auschwitzi gázkamrákkal is riogatta a magyarokat: „Európa Soros György gázkamrája: a multikulturális nyitott társadalom kapszulájából árad a mérgező gáz, ami az európai életformára halálos, mi, európai nemzetek pedig arra vagyunk ítélve, hogy egymást eltaposva, egymásra mászva próbáljunk az utolsó korty levegőért küzdeni.” Utóbb maga is elismerte, hogy ostobaságokat hordott össze, 2020. november 29-én a Magyar Nemzet oldalán visszavonta vitatott cikkét, egyben törölte facebook-oldalát is.

De mit mondjunk most Thália papnőjéről, Sárosdi Lilláról, aki ugyancsak a Facebookon dél-franciaországi száműzetéséből jelentkezett egy másfél perces videófelvétellel? Ezen kefebajusszal, Hitler maszkjában Orbán Viktorként látható, és össze-vissza beszél.

Nem tudom ki írta neki a szöveget, talán a férje, Schilling Árpád, aki egyszer már a csupasz fenekét mutogatta egy videón a miniszterelnöknek. Nagy dolog ám a művészet!

Lilla, a meztelenkedő magyar me+too celeb, akinek egy két évtizedes színházi zaklatási ügy leleplezésével sikerült végre ismertté válnia a hazai színházi életben, először pislog és forgatja szemét. Közben „Jóskát” szólongatja, akiről megtudjuk, hogy nem más, mint Brüsszelben botrányos körülmények között lebukott Szájer József, volt EP-képviselő. A színésznő végig hozzá beszél, nem tudni miért, és először nem is tudjuk róla, hogy ki ő: csak utóbb derül ki, hogy Hitler kefebajszával a szája fölött Orbán Viktort alakítja. „Leszarom az orvosokat, leszarom a nővéreket!” kiabálja, majd: „Kilépünk, én életeket akarok menteni!” jelenti ki, Arany János megtébolyodott hősnőjét, Kund Abigélt is felidézve. Majd a riasztó jelenés, miután megállapítja, hogy „le kellene fogynia”, koccint a kínai vakcinával. „Isten, Isten, az új stadionra!”, és már búcsúzik is a nézőtől.

Fel lehet persze vetni, hogy a Soros Györgyöt Hitlerhez hasonlító Fidesz-fan Demeter Szilárd egészen más pozíciót tölt be a magyar művészi életben, mint a Führerként pózoló, balliberális Sárosdi Lilla. A Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatójaként fontos intézményt vezet, és nagy ívű tervekkel örvendezteti meg a közvéleményt az egész magyar kulturális élet, és azon belül is az irodalom és a könyvkiadás átalakításáról.

De ne becsüljünk le a mi Lillánkat sem, akit a Forbes amerikai magazin 2018-ban a tizedik legbefolyásosabb magyar nőnek választott a magyar közéletben. Még sokra viheti!

Ha 2022 áprilisában a választásokon győz az ellenzék, már tudjuk, hogy az első dolga lesz lecserélni a kulturális intézmények, mindenekelőtt a színházak és a múzeumok vezetőit, esetleg még meg is hurcolva őket, elégtételt szolgáltatva azoknak a háttérbe szorított művészeknek, akiknek hosszabb időn át meg kellett elégedniük a „második nyilvánosság” és a külföld elismerésével.

Az ellenzéki programnak ez az „igazságtevő” része világos, mint a nap; de bárcsak ugyanilyen pontosan tudnánk, hogy ha hatalomra kerülnek, mit kezdenek a baloldali politikusok a gazdasággal, és a társadalom egyes csoportjaival, és milyen politikára készülnek az Európai Unióban.

Egyelőre azonban a koronavírus-járvány mindent háttérbe szorít, és ez még Sárosdi Lilla másfél perces video-ripacskodásán is érződik. Kilábalunk-e addig a pandémiából?  Ha nem – mert ez sincs kizárva –, egy év múlva képes lesznek-e még a magyar választópolgárok racionálisan dönteni az urnánál?  És ha igen, végre túl leszünk rajta a Covid 19-en, hat-e még a bűnbakképzés a fertőzés leküzdése során elkövetett hibák miatt? Vagy ha sikerül újraindítani az életet, a megkönnyebbülés hatalomban tartja-e a jelenlegi kormányt?

A múzsák tanácstalanok, egyikük sem tudja a választ. Csak Klió, történetírók pártfogója szörfözik szórakozottan az interneten. Talán ő az egyetlen, aki már sejti, hogy mi lesz itt egy év múlva.

Schobert Norbert a gulággal és Auschwitzcal példálózott egy elhízásról szóló beszélgetésben

„Kövérnek senkit nem teremt a jóisten” – kezdte gondolatmenetét Schobert Norbert.