1942 júliusában a német hadsereg megkezdte a Kaukázus északi részének megszállását. Bár a Wehrmacht csupán néhány hónapot töltött a térségben, a zsidó közösségek számára ez a rövid időszak is tragikusnak bizonyult — olvasható a zsido.com honlapján.
Két faluban, Bogdanovkában és Menzsinszkijben, ahol a helyi, hegyi zsidók és a nyugatról bevándorolt askenázi zsidók egyaránt kolhozokba tömörülve művelték a földet, rengeteg ember vált a kivégzőosztagok áldozatává.
A nácik eleinte nem tettek különbséget a különböző zsidó csoportok között, és a teljes kiirtásukat tűzték ki célul. A Nalchikban élő hegyi zsidók azonban megpróbáltak túljárni a gyilkosok eszén, és egy eredeti ötlettel álltak elő.
A város megszállása után a németek azonnal elkezdték az ott élő, több ezer zsidó összeírását és először a közösségben vezető szerepet betöltő Efraimov és Shaulov családot akarták kivégezni. A hitközség vezetői, élükön Markel Shaulovval azonban
petíciót nyújtottak be a náciknak, melyben kijelentették, hogy a hegyi zsidók etnikailag nem tartoznak a zsidó néphez, hanem valójában a kaukázusi tat nép Mózes hitére tért leszármazottai, s így a faji törvények sem vonatkozhatnak rájuk.
A megtévesztéshez segítségükre voltak muszlim szomszédjaik, aki a Kabard-Balkár Nemzeti Tanács nevében szintén azzal a kéréssel fordultak a megszállókhoz, hogy a hegyi zsidókat a kaukázusi őshonos népek egyikének ismerjék el.
A német hadsereg, mely politikai és katonai okok miatt nem akart a muszlim népességgel konfrontálódni, belegyezett abba, hogy két hónapra felfüggessze a hegyi zsidókra vonatkozó kiirtási parancsot és a két prominens család kivégzésétől is elállt. Ez idő alatt a Berlinben működő Birodalmi Származástani Hivatal „tudományos” módszerekkel vizsgálta a kérdést és górcső alá vették a hegyi zsidók szokásait, szimbólumait, öltözetét, nyelvét és minden egyéb jellegzetességét. A hegyi zsidók természetesen igyekeztek minél inkább elrejteni a többi zsidó közösséggel való hasonlóságukat, és sok kegytárgyukat és könyvüket eltemették házaik udvarában.
Elhatározták azt is, hogy titokban kicsempészik a zsinagógájukból a tóratekercseket. A helyi rabbi, Nachmiel Amirov vezetésével úgy tettek, mintha a közösség egy tagjának rendeznének temetést, valójában pedig a tekercseket helyezték sírba. A temető azonban a nácik főhadiszállása mellett feküdt, így attól tartottak, hogy a németek esetleg észreveszik, hogy nem is holttestet kísérnek utolsó útjára. Ezt a problémát azzal orvosolták, hogy kitalálták: a halál oka tífusz volt. Mivel a háború alatt nagyon sok helyen felütötte a fejét ez a fertőző járvány, a németek nem gyanakodtak és nem merészkedtek a temetési menet közelébe.
A zsidók és muszlim szomszédaik akciója is sikerrel járt, mert a német csapatok még a két hónapnyi türelmi idő lejárta előtt visszavonultak a térségből, miután Sztálingrádnál vereséget szenvedtek.
