Talán azok is, akik nem ismerik behatóan a zsidó ünnepeket vagy a zsidó vallási szokásokat és törvényeket hallottak Jom Kipurról, az engesztelés napjáról. Ezen a napon hívő zsidó emberek 25 órán át szigorú böjtöt tartanak (egy korty víz ivása is tilos) és imádkozunk, hogy Isten megbocsátsa bűneinket, hogy azután a tíz napja kezdődött új évet „tiszta lappal” kezdhessük.
A Tórában Isten megígérte, hogy ez a nap engesztelést szerez bűneink számára, ahogy írva van: „És legyen nektek örök törvényül: a hetedik hónapban, a hónap tizedikén sanyargassátok magatokat, semmi munkát se végezzetek, a bennszülött és az idegen, aki tartózkodik köztetek. Mert ezen a napon szerez engesztelést értetek, hogy megtisztítson benneteket; minden vétkeitektől megtisztultok az Örökkévaló színe előtt.” (3Mózes 16:29-30)
Miután az ember teremtése utáni 2448-ban (idén 5781-et írunk) Mózes vezetésével a zsidó nép kivonult Egyiptomból, ötven nappal később elérkezett a Szináj-hegyhez. Miután Isten megjelent a hegy lábánál táborozó nép előtt és Mózes 40 napig a hegyen volt, hogy átvegye Isten törvényét, a Tórát, lejőve a hegyről azt tapasztalta, hogy a nép már el is fordult Istentől és aranyból bálványt készített magának. Mózes összetöri a kőtáblákat, bocsánatért esedezik a nép bűnéért, majd ismét felmegy a hegyre, ahol ismét 40 napig tartózkodik, hogy átadja a bűnbocsánatot nyert népnek a második szett kőtáblát. Ez utóbbi esemény Tisré hónap 10-én történt, Jom Kipur napján, mely különleges erejénél fogva jelzi Isten megbocsátó szándékát.
A sivatagban a Szentföld felé vándorló nép egy hordozható Szentélyt, a Gyülekezés Sátrát készíti Isten földi hajléka gyanánt, ahol a Teremtő által megadott szigorú rendben mutatnak be áldozatokat. Az áldozati rend minden évben Jom Kipurkor érte el csúcspontját, amikor a főpap (Áronnak, Mózes testvérének leszármazottai a papi nemzetség, a főpapot közülük választották) egész nap különleges áldozati szertartást tartott. A nap legfontosabb pillanata az volt, amikor a Frigyláda őrzésére szolgáló belső helyiségbe, az ún. Szentek Szentjébe lépett be a főpap és ott füstölőáldozattal imádkozott engesztelésért a nép számára. Ezen a napon egy másik rendkívüli szertartás is volt, két kecskebakot választottak ki, melyek közül sorshúzással döntötték el, melyik lesz áldozat és melyik megy a pusztába, szimbolikusan magával hordozva a nép bűneit (ez volt a bűnbak, melyből a kifejezés minden nyelvben ered).
Miután a Sivatagi Gyülekezés Sátrát felváltó első, majd a későbbi második jeruzsálemi Szentélyt lerombolták az ellenséges rómaiak és a zsidó nép száműzetésbe került, a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt kapott az imádság, a „szívben végzendő Istenszolgálat”(Talmud, Táánit 2a) és a jom kipuri szertartást szigorú, de szívbe markoló imarend váltotta fel.
Csakúgy, mint a régi időkben, azon a napon, amikor Mózes felment a Szináj-hegyre, hogy lehozza a második pár kőtáblát, negyven nappal Jom Kipur előtt elkezdjük az önvizsgálatot, áttekintjük cselekedeteinket, tetteinket és személyiségünket, hogy bűneinket megbánva nyerjünk engesztelést Jom Kipur napján.
A böjtölés tórai parancsa is segít bennünket, hogy angyalokhoz hasonlóan, akiknek nincsenek fizikai szükségletei, mi magunk is csak Isten szolgálatára, a Tóra parancsainak betartására és a morális életvitel iránti elkötelezettségünkre koncentrálhassunk.
Miközben ez a nap félelmetes, hiszen Isten számot vet rólunk és elmúlt éves „teljesítményünkről”, szeretetteljes is egyben, hiszen Isten szeretetéről és megbocsátásának szándékáról előre biztosított bennünket. Csak úgy, mint egy gyermek, aki ugyan fél a szülei által esetleg kiszabott büntetéstől tudja, hogy nem csak, hogy a szeretet lesz az, mely a szülőt a bíráskodásban motiválja, de az esetleges büntetés is csak és kizárólag jobbító szándékú, úgy vagyunk bizonyosak mi is abban, hogy Isten szerető, óvó és értünk aggódó szülőként csak azt teszi, mely számunkra hosszútávon a legelőnyösebb.
Ennek reményében kívánunk ilyenkor egymásnak az élet könyvébe történő jó beírattatást és bepecsételést.