Megdöbbentő véget ért a júliusi leányfalui incidens ügye, amikor is — mint arról a Neokohn is beszámolt — egy hétvégi ház homlokzatára egy SS-jelvénnyel ellátott zászlót tűztek ki, egy járókelőt pedig, aki ezt szóvá tette, a házigazdák elküdtek „vonatozni”. Mint arról a 444 értesült: a szentendrei rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást.
Mint arról a TEV közleménye alapján korábban írtunk: egy arra sétáló férfi lefényképezte a házat, amelyre kitűzték az SS-jelvényt, mire az épületből kiérkezők közül egy nő azt mondta, hogy a férje 44. születésnapját ünneplik, a jelvény pedig a 44-es számot jelenti.
A fotót készítő férfi közölte, hogy ő zsidó és ez egy SS-jelvény, ami tiltott önkényuralmi jelkép, ezért zavarja a látvány. Egy, a házból kijövő férfi úgy válaszolt, hogy
„mi ellenben nácik vagyunk, neked meg amúgy is indul a vonatod”.
A fotót készítő ekkor elhagyta a helyszínt, a történtekről beszámolt a településen élő barátjának, aki a felvétel birtokában feljelentést tett a rendőrségen.
A rendőrség nyomozást indított, melynek során meghallgatták a verbálisan inzultált szemtanút is
— írja a 444, amely arról is beszámolt, hogy megszületett a rendőrség határozata, melynek lényege, hogy a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntették.
Mint a hírportál írja: a rendőrségi indokolás elején a „mi nácik vagyunk, neked meg indul a vonatod” megnyilvánulást azzal intézték el: „ekkor történt egy kisebb szóváltás”.
A szövegben a 444 szerint később felidézik, hogy a rendőrség hogyan szállt ki a helyszínre, ahol a jelenlévők azzal a sztorival álltak elő, hogy ez egy villanyszerelő kolléga 44. születésnapi bulija „és a zászlóval szerették vona jelezni ezen személy életkorát”. Vagyis ez nem egy SS-jelvény, hanem két négyes számjegy lenne.
A rendőrségi indoklás szerint: „Az ott levő személyek nyugodtak voltak, nem adtak arra utaló jelet, hogy egy szélsőséges oldal tagjai lennének.”
A zászló pedig „stilisztikailag nem felel meg teljes mértékben az SS-jelképnek, inkább „44”-es számot ábrázoló villámjeleknek, mely a lefoglalással érintett személy elmondását támasztja alá” — indokolta a rendőrség, hogy miért szüntették be a nyomozást.