Meghalt Najmányi László író, képzőművész, színházi és filmrendező, performer, thereminművész, a 70-es évek magyar avantgárd művészeinek egyik legkiemelkedőbb képviselője, közölték ma a hírt egy közösségi portálon barátai. 74 éves volt – írja a Litera.
Najmányi László 1946-ban az ausztriai Hermagor fogolytáborában született. 1965–1972 között végzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vízügyi mérnök szakán. Dolgozott tervezőmérnökként, a Veszprémi Petőfi Színház díszlettervezőjeként, tagja volt a Pécsi Nemzeti Színháznak, majd a szolnoki Szigligeti Színháznak. Az 1970-es évek elejétől írással, experimentális színházzal és elektronikus zenével foglalkozott, filmeket forgatott, az elsők között készített videót Magyarországon, festményei francia, amerikai és magyar gyűjtőknél lelhetők fel.
1978-ban politikai nyomás hatására a Spions két tagjával emigrálni kényszerült. Párizsban telepedett le, majd 1980-ban Torontóba, 1985-ben New Yorkba költözött, ott Sir David O´Clock néven alkotott. Bejárta Észak-, Közép- és Dél-Amerikát. Évekig élt a Karib-tenger szigetein és Indonéziában. Budapestre közel négy évtizednyi távollét után tért vissza, 1996-ban – olvasható a Litera irodalmi portál összeállításában.
Najmányi 2014 őszén, a hvg.hu-nak adott interjújából kiderül, hogy aggódva figyelte „a Kádár-rendszer újjáépülését”, és úgy érezte, az ország Európában egyedüliként képtelen tanulni saját hibáiból, ami nemzeti paranoiához, mímelt kultúrforradalmakhoz és a munkásállamba való visszatáncoláshoz vezet.
Magáról így vallott: „Független gondolkodónak tartom magam. Zsidó vagyok, mint mindenki. A rastafariánus vallás ajánlásait követem. Az időben hiszek. A direkt demokrácia híve vagyok. Utazó, történetmondó vagyok. 40 év próbálkozás után, 60 évesen tudtam először könyvet publikálni Magyarországon.”