Az Izrael-díjas professzort a fasizmus és ultra-nacionalizmus szakértőjeként is ismertségre tett szert.
Vasárnap, 85. életévében hunyt el Ze’ev Sternhell, az izraeli baloldal egyik kiemelkedő gondolkodója — közölte a hírt a Ynetnews. A holokauszt-túlélő professzor a Jeruzsálemi Héber Egyetem Politikatudományok Tanszékét vezette,
és számos könyvet írt a fasizmus, ultra-nacionalizmus témájában. Évtizedeken át publikált a Haaretz című lap hasábjain is.
Sternhell 1935-ben született Lengyelországban, ahol családját elveszítette a második világháború idején. 1951-ben Izraelbe alijázott, ahol letelepedett és 1967-ben katonai szolgálatot teljesített a hatnapos háború során.
Az izraeli-palesztin konfliktus kutatójaként rendszeresen kritizálta a zsidó állam kormányát, és több alkalommal beszélt arról, hogy veszélyben látja az izraeli demokrácia jövőjét. 2008-ban átvette az Izrael-díjat, noha a zsidó telepesek kapcsán hangoztatott negatív véleménye miatt többen ellenezték kitüntetését.
Ugyanebben az évben egy vallásos nacionalista csőbombát helyezett el jeruzsálemi otthonánál. A merénylet végül sikertelen volt.
„Ő egy őszinte ember volt, aki fáradhatatlanul kutatta a békét és igazságot” — mondta róla a Héber Egyetem igazgatója.
Sternhelltől vasárnap felesége, két lánya és több unokája is búcsúzott.