A tartományok közötti és a külső országhatárok megnyitására készül Olaszország, ami a várakozások szerint elindítja az olaszok országon belüli mozgását, miközben a koronavírusból kigyógyultak száma elérte az aktív fertőzöttek számának négyszeresét, és a halálos áldozatok napi száma tovább csökken a polgári védelmi hatóság kedd esti adatai szerint.
A kormány döntésének értelmében éjféltől újranyitnak a március 11-től lezárt tartományok. Az olaszok szabadon, bármilyen engedély és igazolás nélkül elhagyhatják régióikat, és az ország más térségeibe utazhatnak.
A nagyobb vasútállomásokon és belföldi repülőtereken kiemelt forgalomra számítanak, az újraindulás utáni első hetekben növelik a vasúti, légi és hajójáratok számát. Jelentős mozgást várnak a milánói és a római központi pályaudvaron, ahol kötelező lesz az utasok testhőmérsékletének mérése.
A tartományhatárok megnyitásával megkezdődik a nyári szezon: az üdülőhelyekre egyelőre majdnem kizárólag olaszokat várnak. A külső határokat is megnyitják, de külföldiekkel nagyobb számban csak a hónap közepétől számolnak. Az Európai Unióból és a Nagy Britanniából érkezőket sem helyezik karanténba.
A korábbi bejelentésekkel szemben a dél-olaszországi tartományokba is korlátozás nélküli lesz a belépés, az északi gócpontokról érkezők sem jelentenek kivételt. Négy tartományban szerdától kísérleti jelleggel megindul az önkéntesen csatlakozók kontaktkövetését segítő, Immuni nevű mobilalkalmazás.
Szicília saját applikációt vezet be a szigetre beutazók regisztrálására, Puglia tartomány szintén arra kérte a főleg északról érkezőket, hogy jegyezzék fel merre járnak, kivel találkoznak.
Campaniában szúrópróbaszerűen ellenőrzik a vasúttal, repülővel, autóval, hajóval beutazókat. Máshol is különböző módszerekkel regisztrálják a látogatókat, hogy esetleges megbetegedés esetén, követhető legyen, korábban kivel találkoztak.
Az óvintézkedések közül érvényben marad a tömörülések korlátozása, továbbra is kötelező a legalább egyméteres távolságtartás, valamint az otthonmaradás 37,5 foknál magasabb testhőmérséklet esetén. A szájmaszk viselete zárt téren és a tömegközlekedési eszközökön kötelező, valamint Lombardia tartományban szabadtéren is.