Mintegy ezren tüntettek Tel-Avivban a nőkkel szembeni erőszak ellen, a koronavírus-járvány miatti óvintézkedések betartásával – jelentette kedden a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet.
A Habima színház előtti téren tiltakozók hétfő esti akciójukkal kormányzati beavatkozást sürgettek a nők védelmében, miután év eleje óta tíz nő vesztette életét családon belüli erőszakban. Legutóbb ezen a hétvégén egy 22 éves nőt fojtott meg élettársa a Tel-Aviv melletti Ramat Ganban.
Graffitiket is festettek a falakra a városban, melyek a „nők megölésének ügyeivel foglalkozó miniszter” hiányára hívták fel a figyelmet, egyben utalva a vasárnap felesküdött, 35 tárcából álló kormány nagyságára, melyben korábbi miniszteri tárcák felosztásával kicsiny részfeladatok is miniszteri képviseletet kaptak az új kabinetben.
„Az ország egyik legsúlyosabb társadalmi járványa a családon belüli erőszak. Ez a járvány több százezer családot érint, de miközben kormányt állítottak össze és tárcákat osztottak fel, ez a kérdés nem került előtérbe” – bírálta a frissen megalakult kormányt az egyik felszólaló.
A tüntetők a meggyilkolt nőkről szóló gyászjelentéseket tartottak magasba, héber és arab nyelvű táblákon követelték a nők megölésének leállítását, valamint gyertyákat gyújtottak a halott áldozatok emlékére.
A koronavírus-járvány időszakában jelentősen megnőtt a nők elleni erőszak miatt indított ügyek száma a rendőrségen. Gilad Erdán, a leköszönő belbiztonsági miniszter hivatalának átadásakor elmondta, hogy a családon belüli erőszak ellen új egységet alakított ki a minisztériumban.