A történelemoktatást is előadóművészetként kezeli Kovács Gergely, a Stetl zenekar frontembere, aki a magyar kultúra első mainstream haszid metálmuzsikusa lehet. Pláne, ha a víruscóresz végeztével összejön Müller Péter Sziámival tervezett koncertturnéjuk. Interjú.
Eredetileg a több helyszínes, nemzetközi tavaszi turnétokról szerettelek volna először kérdezni. De mint a Stetl frontembere talán most többet tudnál mesélni arról, milyen is a digitális történelem távoktatás…
Igen, még nemrég arról beszéltünk, hogy eljönnél meglesni bennünket az egyik vasárnapi próbánkon. Na, az is elmaradt, mint azóta oly sok minden. De a tanítás, köszönjük szépen jól halad. Én már 2 éve oktatok történelmet a Maimonidész gimnáziumban, ahol kiváló online háttérrel rendelkeztünk és most a diákok otthonaiban is jól jött ez az eszközpark, ugyanis az iskolai laptopokat a diákok hazavihették, ezzel is nagyban megkönnyítve a digitális oktatást. A történelem órák, a megfelelő platformon (én a Google Hangouts Meets-et használom) működnek, és a diákokon azt látom, hamar adaptálodtak az új rendszerhez.
Gondolom, tudják ott rólad, hogy mellékállásban egy zenekar vezetője vagy.
Az iskola pár éve indult, nem vagyunk még annyira sokan, hogy ne tudhatnánk ilyesmiket egymásról. Ráadásul olyan muzsikát játszunk, amelyre sokszor a tanítványaim is kíváncsiak. Idén, még a koronavírus előtt, a diákok egy izraeli tanulmányúton vettek részt és a turistabuszon bejátszották a zenekar egyik videoklipjét, és az erről készült kis videót elküldték nekem. Az iskolában és az életben természetesen elsősorban történelem tanár vagyok, aki minden nap törekszik a professzionalizmusra.
Amikor először láttam az együttest, pár évvel ezelőtt, egész más tagokkal muzsikáltatok.
Az együttes eredetileg öt éve jött létre, 5775-ben alapítottuk. Fontos számomra ez a szimmetria, sok mindent kifejez. Az eredeti tagokkal nem voltak azonosak a terveink és az érdekeink. Ebben a felállásban mintegy másfél éve működünk. Szívvel, lélekkel csináljuk az új tagokkal is: Kovács Marci gitárossal, Tímár András Péter basszusgitárossal, van egy orosz szaxofonosunk, Yana Bybina és az El Al magyarországi vezérigazgatója, Váradi János dobokon csatlakozott hozzánk. Ezen kívül velünk játszik még Szabó Bálint szintetizátoron és Pázmándi Gergely klarinéton is.
Nagyon nagy terveink voltak erre az évre, kezdve a tavaszi és a nyári fesztiválokat. Itthon és külföldön.
Tavaly szeptemberben jelentettük meg az első videoklippünket, amelyre Müller Péter Sziámi felfigyelt, és azt mondta nekünk, hogy csinálhatnánk valamit közösen.
Az elmúlt fél évünk másról sem szólt, minthogy együtt kezdtünk el dalokat írni, próbálni. Óriási élmény és megtiszteltetés volt számunkra ez a lehetőség. Az volt a terv, hogy együtt játsszuk az ő és a mi új dalainkat, és közösen is létrehozunk műveket. Össze is jött jópár dal és ígéretes meghívásokat is kaptunk. Például az Élet Menetére, a nyári Zsidó Művészeti Napokra, volt érdeklődés nagyobb nyári fesztiváloktól. Sőt, két izraeli buli is lehetett volna, Tel-Avivban és a világ közepén, Jeruzsálemben is. Ezek most úgy tűnik mind elmaradnak.
Gyakorlatilag a célegyenesben voltunk amikor beütött a krach… Szinte már csak a koronát kellett volna rátenni a munkánkra a koncertekkel, de aztán egész más lett belőle…
Az egészben a legbosszantóbb dolog az, hogy az Örökkévaló felvillantotta előttünk a siker lehetőségét, mert Sziámival való közös munka megmutatása, valódi elismerésnek számított számunkra. Ettől talán jobban beindulhatott volna a mi kis szekerünk, furcsa, hogy pont, amikor átbillenhetett volna a mérleg a hosszú amatőr zenélési évek után, és mondjuk bekerülhettünk volna a profi ligába, akkor történik egy ilyen szerencsétlenség. Adja Isten, hogy a járvány után visszatérhetünk és olyan helyeken is játszhatunk, ahova eddig még nem hívtak bennünket.
Istent említetted. Tudom rólad, hogy vallásos zsidó vagy. Mivel magyarázod magadnak ezt a próbatételt?
Ebben a nagy elszeparálódásban valóban van ideje mindenkinek arra, hogy rendezze gondolatait.
Szerintem azért történik ez most az emberiséggel, mert a Föld, a bolygónk, a teremtés egy kicsit megelégelhette az emberek túlkapásait, és figyelmeztet bennünket.
Személyes véleményem sarkítva, hogy Kínában azért esznek félig megfőzött denevéreket, mert nagyon szegények ott is az emberek, és örülnek, ha valami húshoz hasonlóval találkoznak. Ez azért elgondolkodtató. Hatalmasra nyílt megint az olló a szegények és a gazdagok között. Ebben a helyzetben mi, a fogyasztói társadalom tagjai el kell, hogy méláznunk, a pazarló, felhalmozó, környezetszennyező mindennapjainkról. Tisztelet a kivételeknek.
A zenekar szövegei mennyire zsidó-tematikusak?
Kezdetben Kányádi Sándor fordította szövegeket énekeltünk, olyanokat, amelyeket a Gryllus fivérek is korábban. Aztán muzsikáinkkal a saját stílusunkat alakítottuk ki. Folyamatosan formáltuk önmagunkat. Tíz évvel ezelőtt elhatároztam, hogy megcsinálok egy ilyen zenei bandát – beleszőve az én korábbi kísérleteimet, más zenekarokkal, alapvetően keményebb, metálos elemekkel kiegészítve. A dalok nagy része magyar nyelven íródik, de némi jiddis és héberrel együtt természetesen.
Nem tudok kibújni a szakmám, a tanítás alól. A nóták szövegeinek 75 százaléka olyan dalokban hangzik el, amelyek a zsidóságról tanítanak.
Van egy dalunk, a „Kásrusz”, ebben elmondjuk, egyszerűen fogalmazva hogy mitől kóser valami. Egy másik nótánk, a „Vörös tehén” című jópofa módon próbál szórakoztatni és az egyik utolsó messiási előjelről magyarázni. A „Sztereotípia” című dalunk talán a legjobban tudja kifejezni, hogy mi is a zenekar missziója. A könnyen befogadható ismeretterjesztés mellett, a minőségi szórakoztatás.
Évekkel ezelőtt láttalak először, éppen egy Élet Menete rendezvényen. Hosszú szakállal, egy óriás Dávid-csillag mintás “gengszter”-stílusú pólóban. Olyan voltál mint egy zsidó-hipszter. Ez a fajta magabiztosság otthonról jön? Öt-hat évvel ezelőtt nem sok ilyen karakter fordult meg a pesti utcákon, és ez különösen feltűnőnek hatott.
A családomban sosem volt titok a származásunk, azonban nem igazán ápoltuk a hagyományokat. Dédnagymama történetei, rokonok hanukakor, egy-két gyertyagyújtás. Nagyjából ennyiben ki is merült az otthoni háttér, de az identitást mindig fontosnak tartottuk. Valahogy eljutottam a Schönberger Ádámék által vezetett Mózes-házba, ami egy kvázi lakászsinagóga volt. Ez egy kiváló belépő szint volt, a hozzám hasonló útkereső fiataloknak. Érdekes visszatekintve, hogy ebből a régi közösségből, néhányan, ma az ortodoxabb közösségnél állapodtak meg.
Jött a Sirály nevű szórakozóhely a Király utcában, ugyanezzel a társasággal, kiegészülve Lamm Dáviddal, Kardos Danival, és Schönberger Ádámmal. Ők voltak a Hagesher zenekar. Nagyon meghatározó élmény volt számomra mind az egalitáriánus zsidó közösség, mind a zenei csoda amit létrehoztak.
A Taglit izraeli felfedezőútról — ami fordulópont volt az életemben — is tőlük értesültem. Ezután az út után kezdtem el igazán foglalkozni a zsidósággal.
És ezt az identitáskeresést hogy kezdi el az ember?
A Mózes-ház után felkerestem a lágymányosi neológ közösséget, Radnóti Zoltán rabbiék gyülekezetét. Aztán idővel arra jutottam, hogy
a haszidizmus a romantikájával, tudományával, tradicionális embereivel talán a leghatásosabban tudja visszahozni a harmadgenerációs holokauszt túlélőknek azt, ami a korábbi évtizedekben kimaradt.
Meg szembejött velem egy ösztöndíjas lehetőség is, amit az EMIH hirdetett meg. Ők a zsidó tanulmányokat folytató hallgatóknak juttattak amolyan kiegészítő apanázst. Mivel engem pont ezek a témák érdekeltek, ez akkor kifejezetten szerencsés egybeesés is volt egy egyetemistának.
Történészként mennyire foglalkozol a zsidóság történetével?
A BA és az MA szakdolgozatom, is erről szólt. Sikerült is kissé kiakasztanom némely tanáromat. Azt hiszem, hogy a elsősorban a szakdolgozatom témájával… A zsidótörvények tükrében vizsgáltam 1927 és 1945 között a magyar parlament felsőházának klerikális képviselőit. Végül is ötössel honorálták a munka alaposságát, de azt javasolták, hogy mesterképzésen ne ezzel a témával foglalkozzak… Csak részben hallgattam rájuk, mert visszamentem ameddig tudtam, és azt dolgoztam fel, hogy a kezdetektől, milyen volt a magyar zsidó oktatás. A szakmai életem eddigi legnagyobb eredményeként azt tartom, hogy a Sorsok Háza múzeum történész csapatába kértek fel arra, hogy a leendő kiállítások háttéranyagát írjam meg. Ezen kívül egy-két éve elkezdtem anyagot gyűjteni a doktori disszertációmra is.
A dolgozatban a magyar ortodox oktatástörténetet fogom áttanulmányozni, egy igen sajátos szemszögből, mely egy kissé árnyalhatja majd a képet az ortodox zsidókról. Jelenleg többet nem árulhatok el róla…
Nem gondolom, hogy bestseller lesz a disszertáció, de az a vágyam, ha egyszer valaki bemegy egy rabbi lakásába, ahol plafonig állnak a könyvek, akkor ezt is ott legyen. A legnagyobb elismerésnek fognám fel, ha például Oberlander Baruch lakásába el tudna jutni, egy héber nyelvre lefordított kötet és a rabbi érdemesnek tartaná, hogy felrakja a könyvesszekrény bármely polcára.
Te elég széles spektrumban jártad be a hazai zsidó közösségeket. A személyes történeteden keresztül, talán segíthetsz abban, hogy megértsünk néhány dolgot. Schönberger Ádámtól Radnóti Zoltánon keresztül jutottál el Köves Slomóhoz.
A Mózes-ház, kiváló belépő szint volt, ahol megszerethettem a zsidós miliőt. A neológ közösség jó hely volt arra, hogy lássam, hogy egy magyar szokásokon alapuló közösség milyen, az EMIH, és a chábád haszidizmusa megmutatta, hogy, ha a világon bármilyen helyre is vetődnék, ott biztos lesz chábád közösség, ahol otthon érezhetem magamat. A magyar zsidó közélet roppant színes és sokféle, ennek megvannak, a történelmi okai, melyek még az 1868-as Zsidó Kongresszus előtt elkezdték átalakítani a palettát. A 20. században a történelmi helyzetek miatt, végül is a 21. századi magyar zsidóságnak szerteágazó szövevénye létezik. A zenekarom a Stetl, szó szerint jiddisről fordítva, annyit jelent falu, vagy kisváros. Az üzenete, egyfajta ökümenikusnak is hatható dolog lenne, miszerint,
mindegy, hogy melyik rabbihoz jársz, vagy otthon gyújtasz csak gyertyát, vagy csak zsidó zenét hallgatsz, vagy bármilyen módon kötődsz a zsidó identitáshoz, az jó.
Ha a zenénket hallgatod, talán az is lehet egyfajta identitásképző, hiszen, mind egy faluban vagyunk, vetődjünk bármerre is.
Te az EMIH ifjúsági tagozatát, az Átidot is vezetted pár évig. Mit kaptál onnan és Te mit adtál a közösségbe?
Onnan kezdeném, hogy én 16 éves korom óta történelemtanárnak készülök. Az, hogy a zsidó értékeket átadjam vagy életben tartsam, ezt még most sem tartom feladatomnak. Mégis most általános iskolásoknak zsidó hittan, nyugdíjasoknak zsidó történelmet, kultúrát is tanítok. Nem kizárólag a diákjaimnak, elindítottam egy blogot, ahol ki szeretném egészíteni az általános történelmet a magyar és világtörténelmet zsidó vonatkozásokkal.
Hogy mit akartam én visszaadni? Csak azt, ami a Rebbe intencióiban is benne foglaltatott: zsidó öntudatot adni azoknak a fiataloknak, akik történelmi okok miatt távol kerültek őseik kultúrájától, és szellemiségétől.
Semmi esetre sem gondolom feladatomnak azt, hogy visszavezessem őket a valláshoz. Arra ott vannak a rabbik. Én csak láttatni akarom velük, hogy mindez mennyire jó dolog, mennyire gerincet ad egy életnek, és micsoda tudomány és erős közösség van mögötte. A zsidó gondolkodásmód roppant sok tanulási vágyat igényel, és az benne az érdekes, hogy minél többet tudsz, rádöbbensz, hogy mennyire keveset is értesz még belőle.
16 éves korod óta történelemtanárnak készülsz. Ugyanakkor sokat megmozgattál már azért is, hogy a showbizniszben is maradandót alkothass. Ha a kettő közül kellene választani, melyik lenne neked fontosabb?
A katedra is színpad. A diákjaimat ugyanúgy meg kell nyerni, mint a közönséget egy koncerten. Tanításaimkor tudatosan használok olyan eszközöket, amelyek kellő dramaturgiai hatással bírnak, és képesek arra, hogy a diákokat jobban belevonja a régmúlt históriák elsőre talán kevésbé vonzó világába. Ebben a járványügyi helyzetben ez elég jól megmutatkozik, mert itt most egyszerűen más eszközökre van szükség ahhoz, hogy fenn tudjuk online is tartani a figyelmet a diákokkal.
A mai fiatalokat annyi impulzus éri, hogy ha eredményesek akarunk lenni, akkor a tanároknak igenis előadóművészekké kell változniuk, akik folyamatosan bevonják a diákokat és kooperatív módszerekkel dolgoznak velük együtt.
Ugyanis az, hogy frontálisan ledaráljuk, hogy 1492-ben felfedezték Amerikát, az ma már nem igazán köti le a gyerekek figyelmét. Vagyis nálam a kettő kölcsönösen kiegészíti egymást. Úgy gondolom, tudok mindkét helyen változó technikákkal, módszerekkel eredményes és hatásos lenni. Bár a koncerten a frontális előadásmód nem kerülhető el, amíg nem az arénákban játszunk ahol többezer embert meg lehet énekeltetni, a banda kíséretével.
Az elmúlt évben világszinten drámaian emelkedett az antiszemita gyűlöletbűncselekmények száma. Verbális és fizikai attrocitások tekintetében helyenként már a vészkorszakot idéző szintre süllyedtünk. Te ezt a romló trendet színpadon sosem érezted?
Próbálunk ezzel a koncertek alatt sosem foglalkozni, de nyilvánvaló, hogy van a fellépésekben mindig egyféle rizikófaktor. Volt már olyan fellépésünk, ahol forróbb volt a talaj, mert olyan közönség előtt játszottunk, hogy csak egy rossz mozdulat kellett volna valamelyik részeg néző részéről, és belénk szállt volna. De
a zenekarnak, ha van bármilyen üzenete is, az pontosan az, hogy a holokausztól most már túl tudunk mutatni. A zsidó identitásunkat nem a múltunk azon része képzi kizárólag, hogy a túlélők leszármazottai vagyunk, hanem a több ezer éves hagyomány, kultúra, tudomány bennünk van és ezt a gazdagságot szeretnénk felvillantani másoknak is.
Ha valakinek ez tetszik, úgy is megtalál bennünket. Szerencsére kapunk meghívásokat mindenfelől: a Rabbiképzőre, a Frankel zsinagógába vagy a Sólet Fesztivál révén szó volt arról is, hogy különböző helyeken játszhatunk. Szeretjük a hitközségi fellépéseket, ahol jazzesebb, klezmeresebb formában zenélhetünk. Bár én azt gondolom, hogy mi nem feltétlenül csak ezt képviseljük. Van egy metálos, rockos, odamondósabb oldala is a zenekarnak. Nem akarunk senkit megbántani, mert a szövegeinkkel próbálkozunk a teljes politikamentességgel. De azt
mindenképpen meg akarjuk mutatni, hogy zsidók vagyunk, kemények vagyunk és kiállunk magunkért.
Ha valakit ez nem érdekel, azzal remélhetőleg nem kell foglalkoznunk.
Semmilyen antiszemita incidenst nem kívánok nektek, de korunk sajátságos médiavilágában még az is előfurdulhatna, hogy egy ilyen esetnek még pozitív utóhatása is lenne a zenekar számára?
Ezen el lehetne gondolkodni. Persze, egy ilyen antiszemita töltetű fújolásnak, vagy atrocitásnak, több kimenetele is lehetne. Egyrészt nem szeretnénk, hogy ilyen legyen. Mégis, ha lenne, biztos meglepné az embereket, hogy mi beleállunk, amennyire lehet és nem hagyjuk abba a rock’n’roll-t. Például, ha az egyik koncertünkön, ha megdobnának minket paradicsommal, akkor nem szaladnánk le a színpadról, hanem azt mondanánk: ’Hé haver, ha dobsz még paprikát és tojást is, akkor máris mehetünk saksukázni!’