Röviddel az új járványintézkedések bejelentése után orvosáról, aki védőoltást adott be neki, kiderült, hogy koronavírus-fertőzött, ezután döntött úgy a kancellár, hogy bezárkózik.
Az emberek közötti közvetlen fizikai kapcsolatok további korlátozásáról állapodtak meg a német tartományok és a szövetségi kormány a koronavírus-járvány lassítása érdekében, a legfontosabb, hogy kettőnél több ember nem tartózkodhat együtt közterületen, kivéve, ha mind ugyanabban a háztartásban élnek — jelentette be Angela Merkel kancellár vasárnap Berlinben.
Elmondta, hogy mindenki legfeljebb egy további emberrel tartózkodhat együtt közterületen, vagy azokkal a személyekkel, akikkel együtt él.
Hozzátette: közterületen legalább másfél, lehetőleg két méter távolságot kell tartani a nem közös háztartásban élők között.
A 16 tartomány és a szövetségi kormány a járványügyi intézkedések egysége céljából egy sor további közös alapelvről is megállapodtak. Ezek közé tartozik, hogy a vendéglátóhelyek csak elvitelre kínálhatnak ételt. Az új szabályok egyelőre két hétig érvényesek.
A karantén ellenére a kancellár továbbra is el fogja látni kormányfői teendőit.