Henry Ford a 20. század egyik legismertebb amerikai antiszemitájának számított. Az unokája azonban lelkes cionista volt. A Henry II kevéssé ismert izraeli látogatását dokumentáló ritka fényképek gyűjteménye most először vált elérhetővé a szélesebb közönség számára is.
1919-ben Henry Ford megvett egy veszteséggel működő, kis helyi lapot.
Az elkövetkező években a The Dearborn Independent cikksorozatot közölt, amely a háborútól, a szegénységen és a bolsevizmuson keresztül egészen a „degenerált” dzsesszig mindenért a „zsidó összeesküvést” tette felelőssé.
A Nemzetközi zsidó: A világ legfontosabb problémája címen aztán hamarosan négykötetes gyűjteményben is kiadták a lapban az évek során megjelent antiszemita cikkek „legjavát”, amelyet Ford márkaképviseletek forgalmaztak az Egyesült Államokban, és németre is lefordítottak. Érdekes módon az amerikai kiadás nem említette Ford nevét, miközben az eladási csúcsokat döntögető német kiadásban ez kiemelten szerepelt.
Kevesebb, mint fél évszázaddal azután, hogy a The Dearborn Independent egy becsületsértés miatt indított per következményeként megszűnt létezni, Henry Ford II Izrael Államba látogatott, méghozzá a Galileában lévő Ford üzembe. Amennyire köztudomású az idősebb Henry Ford fékezhetetlen antiszemitizmusa, annyira kevéssé ismert unokája cionizmusa és a zsidó ügyek támogatása iránti elkötelezettsége.
1945 szeptemberében, alig néhány héttel a 28. születésnapja és Japán kapitulációja után, Ford II lett az autóipari óriás tettvágytól hajtott, új elnöke. A fiatal vezető irányította a társaságot nagyapja életének utolsó két évében csakúgy, mint az azt követő évtizedekben.
Röviddel az izraeli függetlenség elnyerését követően az ifjú Ford bábáskodott egy olyan kereskedelmi megállapodás létrejötténél, amely jelentős mennyiségű gépjármű-alkatrész szállításával kívánta enyhíteni a fiatal állam szállítási válságát.
A következő évben személyesen adott át Izrael első elnökének egy Ford Lincoln Cosmopolitant. Az adott modell egyetlen további kedvezményezettje Harry Truman amerikai elnök volt. 1950-es pedig 50 ezer dolláros hozzájárulásával Izrael legfontosabb keresztény támogatójává vált.
Az 1967-es hatnapos háború idején jó barátjának, a zsidó üzletember és a filantróp Max Fishernek adott át meleg hangú jókívánságok kíséretében 100 ezer dolláros, az Israeli Emergency Fund számára kiállított csekket.
Röviddel ezután teljesítette azt az ígéretét is, hogy Ford gyárat létesít Izraelben, és az arab államok fenyegetései ellenére is fenntartotta üzleti kapcsolatait a zsidó állammal.
Az ellene irányuló arab bojkott végül hatályba is lépett, ám ez sem tudott gátat szabni annak, hogy kiguruljanak a názáreti gyárból az első, ott készült autók. Ezt látva Henry Ford II állítólag ezt mondta: „Senki sem fogja megmondani, mit tegyek”.
Döntését később így indokolta: „Ez csak gyakorlatias üzletmenet volt. Nem állítom, hogy részben nem befolyásolt a távoli múlt antiszemitizmusa miatti neheztelés. Túl akarunk lenni ezen. De a legfontosabb, hogy volt itt egy kereskedőnk, aki képviseletet akart nyitni a termékeink eladására – a fenébe, hadd csinálja, gondoltam”.
Az első Ford Escort – izraeli gyártású abroncsokkal, akkumulátorokkal és festéssel – 1968 tavaszán gördült le a názáreti gyártósorokról. Egy újságcikk is beszámolt az akkori teljesítményéről: „napi három jármű készül az üzemben, ami a tervek szerint nyolcra bővül!”
1971 októberében ünnepelték a gyáregységben készült 15 ezredik Escortot. A következő évben az üzem egy új négyajtós modell, az Escort 1300 összeszerelését kezdte meg, ennek örvén Henry Ford II újra a városba látogatott. A látogatás ritka fényképeinek gyűjteményét az Izrael Nemzeti Könyvtár a Pritzker családról elnevezett Nemzeti Fotógyűjteményének részét képező Dan Hadani Gyűjtemény jóvoltából először az izraeli Nemzeti Könyvtár blogján, a The Librarians oldalon mutatták be.
Ahogy az 1970-es években az afrikai export nőtt, a názáreti üzemben Ford Transitokat, teherautókat és autóbuszokat is összeszereltek.
1975-ben, amikor a Ford a bojkott erősödő nyomása alá került, azt mondta:
„Folytatjuk az üzleti tevékenységünket Izraelben, és ha egy arab országban is tudunk üzletelni, annál jobb. Tehát mindkét oldallal üzletelhetünk. Feltételezem, hogy senki sem kívánja komolyan tőlünk, hogy egyfajta fordított bojkott-formában tartózkodjunk az arab országokban folytatott üzleti tevékenységektől, pusztán az Izraellel folytatott kapcsolatunk miatt”.
Az izraeli miniszterelnök Henry Ford II 1972-es izraeli látogatása idején az orosz születésű, Amerikában nevelkedett munkáscionista, Golda Meir volt, a názáreti Ford gyár pedig mindössze kis távolságban helyezkedett el Megiddótól, ahol a Jelenések könyvében leírt végső csata (Armageddon) zajlik majd – legalábbis a zsidó-keresztény hagyomány szerint – le.
Körülbelül ötven évvel korábban, egy, „A zsidó cionizmus elhozza az Armageddont?” című, a The Dearborn Independentben megjelent cikk kárhoztatta a „túlnyomórészt uralkodó bolsevik elemet” a modern cionista mozgalomban, illetve azt a „tényt”, hogy „Palesztina zsidó kormánya nagyon hasonló Oroszországéhoz – többnyire idegen” és a „zsidók félrevezetett keresztény barátai” támogatják a cionista projektet. Érdekes módon, bár a The Dearborn Independent egyértelműen antiszemita volt, úgy tűnik, tartalmazott egyfajta perverz, rejtett tiszteletet is a cionizmus – legalábbis annak vallási, messianisztikus változata, és a legkevésbé sem a világi, szocialista formája iránt, amely az akkori cionista mozgalmat legnagyobbrészt jellemezte.
A cionista unoka nagyapja egyszer azt mondta:
„A legnagyobb esztelenség az az összes ostobaság közül, amit az idősebb generáció elkövethet, az a fiatalabb állandó kritikája, aki nem lesz és nem is lehet olyan, mint mi magunk, mert mi és ők különféle törzsek vagyunk, amelyeket különböző elemek hoztak létre az Idő nagy szellemében”.
Bill Ford, a Ford Motor Company jelenlegi ügyvezető elnöke és Henry Ford ükunokája 2019-ben látogatott el Izraelbe, hogy megnyissa az új Ford Kutatóközpontot Tel-Avivban.
A fényképeket ide kattintva lehet megtekinteni.