Kedves művészetbarát közönség, drága antifasiszták! Zsidók! Bocs, hogy nem voltunk túl ízlésesek, de egyrészt a jó szándék mindent felülír, másrészt az önök kiakadása nem befolyásolja morális felsőbbrendűségünket.
Bocsánatért esedezünk, mi, antifasiszta művészek, a Központ a politikai szépségért (ZPS) progresszív akciócsoport elszántjai, akik pedig csak jól fel akartuk hívni a figyelmet arra, nehogy a konzervatív pártok összeálljanak a szélsőjobboldali AfD-vel. És ez a cél mindent felülír.
Ha elkerülte volna a figyelmüket, kicsit kegyeletet sértettünk, épp csak hogy, de ezer bocsánat, nem akartunk mi senkinek a lelkébe vagy földi maradványaiba gázolni, amikor a holokauszt áldozatainak hamvait is bepasszíroztuk a Bundestag és a kancellári hivatal közé felállított, 2,5 méter magas „ellenállási” műalkotásunkba. Rajta az összes CDU/CSU képviselő neve, aki „a fasisztákkal” kollaborálna.
Őszintén sajnáljuk. De ez van.
Igen, oszlopunk igazi műalkotás, pláne így, hogy megsemmisítő-táborok környékének földmintáiból vett valódi hamvak is vannak benne, ja nem, már kivettük őket; illetve bocs, most mondja a kolléganőm, hogy nem vettük ki, hanem azóta fekete szalaggal letakartuk, hogy ne látszódjon. Mondtam már, hogy bocsesz?
Senki ne mondja, hogy nem volt nemes a szándékunk. Számunkra, progresszív, innovatív és felvilágosult művészemberek számára a „soha többé!” morális parancsa annyit jelent, hogy ne álljunk össze szélsőjobbos pártokkal. Ja, és szélsőjobber, náci persze mindenki, akire mi azt mondjuk, itt tehát lényegében önnön farkunkba harapunk (bocsánat).
A nácizmust lehetővé tevő közöny, a lenézés, a címkézés, a múlt és a jelen valós folyamatainak ignorálása, a gondolkodás, a totális érzéketlenség minket nem érint. Mi mindenre érzékenyek vagyunk, csak az érzékenységre nem.
És akkor itt is, újfent megkérdeznénk, tök ironikusan persze, hogy mégis hová kellett volna rakni a maradványokat, „talán oda kéne visszatenni őket, ahol találtuk?” De nem, ezer bocsánat, ez megint túlzás így, ebben a formában. Rögtön hozzátennénk: azért merünk ilyenek lenni, mert nekünk ezt szabad.
Mi azt a közeget szeretjük, abban a közegben élünk igazán felszabadultan, amely mástól a töredékét sem tűrné el mindannak, amit mi simán megengedhetünk magunknak. Eszközként használjuk a holokausztot, sőt, a konkrét földi maradványokat? Igen, de utána rögtön bocsánatot kérünk.
Ahogy bocs, de az is igencsak érdektelen számunkra, hogyan reagálnak önök, drága nem művészek, nem balosok, nem kánon-meghatározók, amikor ugyancsak elpusztított emberek hamvait és csontmaradványait dolgoztuk bele azokba a műanyag „eskükockákba” , amikből megkísérlünk pénzt csinálni, online.
Fiatalok vagyunk, kell a pénz. Probléma? Megsértettük a halottak békén hagyásáról szóló zsidó törvényt? Nem tudtuk, hogy a zsidók is részei a multikultinak, bocs, az van, hogy annyit se tudunk a zsidókról, mint a nácik. A mai nácikba akartunk rúgni, de konzervatívokat találtunk el? Bocs, direkt volt.
Szóval azt a kritikát, hogy a jelentős műalkotásunkkal valójában instrumentalizáljuk a holokausztot, ismerjük, de nem szeretjük. Pont mi ne instrumentalizálhatnánk? Már bocsánatot kérünk!
Üdvözlettel
Az Önök Központja a politikai szépségért
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.