Szexuális erőszakról, kínzásokról és emberkísérletekről is beszélt a Haaretz-ben megjelent riportban egy muszlim nő, aki átélte a kínai átnevelő táborok kegyetlenségeit, sikeresen megszökött, majd Svédországban kapott menedéket. Kína becslések szerint egymillió ujgurt és más kisebbségit tart fogva Hszincsiang tartományban.
Húsz rab lakik egy kis szobában. Bilincsben, borotvált fejjel, minden mozdulatukat biztonsági kamerák figyelik. A vécéjük egy vödör a sarokban. Ébresztő 6-kor, majd kínaiul tanulnak, propaganda dalokat énekelnek, beismertetik velük az el nem követett bűnöket. Ilyen az élet Kína átnevelő táboraiban – mondja Sayragul Sauytbay, egy tanárnő, akinek sikerült megmenekülnie egy ilyen helyről. Az ő vallomása azért különleges, mert fogva tartása alatt arra kényszerítették, hogy tanítsa az ottlévő rabokat.
Tinédzserkortól idősig minden korosztály megtalálható a fogvatartottak között. Ellátásuk szegényes: zavaros leves egy szelet kenyérrel. A hátsó szobákban körömletépés és elektrosokk zajlik- mondja a kazah nő. A büntetés folyamatos.
A rabokat arra is kényszerítik, hogy tablettákat vegyenek be és injekciókat is kapnak. Azt mondják nekik, hogy betegségmegelőzés miatt, de valójában emberi alanyai orvosi kísérleteknek.
Sok fogvatartott leépül. A férfiak és nők egy része terméketlené válik . 35 év es kor alatt a nőket és férfiakat is rendszeresen megerőszakolják – mondja Sayragul Sauytbay.
Kína úgy próbálja beállítani ezeket a táborokat, hogy ott oktatási programok és szakmai továbbképzés zajlik, de Sauytbay és még néhány kiszabadult fogvatartott első kézből származó vallomása megmutatja, hogy valójában mi folyik ezeken a helyeken.
A Haaretz szerzője háromszor találkozott Sauytbay-jal, egyszer a svéd ujgurok szövetsége szervezésében, és kétszer azután, hogy a nő beleegyezett abba, elmondja történetét.
Amiket elmondott, megegyeznek a korábban nyugatra szökött rabok vallomásaival. Svédország megadta a menekültstátuszt Sauytbay számára, mert vallomása miatt Kínába visszaküldve halálos veszélynek lenne kitéve.
43 éves, kazah származású muszlim, Mongolküre megyében nőtt fel, közel a kínai-kazah határhoz. Ő is a türk származású ujgurok milliói közé tartozik, akik a kínai elnyomás áldozataivá váltak, mert Peking minden eszközzel gátolja az ujgur elszakadási kísérleteket Hszincsiang tartományban.
Sok ilyen tábor jött létre a régióban az elmúlt két évben, a rezsim „három ördög” elleni harca részeként. Ezek a terrorizmus, a szeparatizmus és az extrémizmus. Nyugati becslések szerint a tartomány lakosai közül már akár kétmillióan is voltak ilyen táborokban Peking elnyomó kampánya alatt.
Sauytbay korában egészségügy tanulmányokat végzett és kórházban kezdett dolgozni, majd az oktatás felé fordult. Állami alkalmazottként öt előképző iskolát vezetett. Már ekkor, még nyugodt körülmények között is azt tervezték férjével, hogy két gyerekükkel a szomszédos Kazahsztánba költöznek.
Lassan léptek. 2014-ben a hatóságok elkezdték begyűjteni az útleveleket az állami alkalmazottaktól. Sauytbay is köztük volt. Két évvel később, amikor már szinte minden útlevelet bevontak, férjének lehetősége nyílt elhagyni Kínát a gyekekkel. Sauytbay abban reménykedett, hogy majd csatlakozik hozzájuk, amint megkapja a kilépő vízumot, de az sohasem érkezett meg.
2016-ra a rendőrség elkezdte éjszaka, titokban letartóztatni az embereket. Minden közterületet bekameráztak, egyre több lett a rendőr. Egy ponton az összes kisebbségitől DNS-mintát vettek és elvették a SIM-kártyáikat.
2017 januárjában elkezdték azokat az embereket elvinni, akiknek rokonaik külföldön éltek.
„Éjszaka jöttek a házamhoz, egy fekete zsákot húztak a fejemre és és elvittek egy helyre, ami börtönnek nézett ki. Rendőrtisztek hallgattak ki, tudni akarták, hol a férjem és a gyerekeim és miért mentek Kazahsztánba. A kihallgatás végén arra utasítottak, hogy mondjam meg a férjemnek, jöjjön haza, és megtiltották, hogy a kihallgatásomról beszéljek”
– mondta Sauytbay.
Tudta, hogy akik hazajönnek külföldről, egyből letartóztatják őket és mehetnek a táborba, ezért inkább megszakított minden kapcsolatot a férfével és gyerekeivel. Telt az idő, a férj és a gyerekek nem jöttek haza, a hatóságok pedig nem adták fel. Újra és újra bevitték, kitalált dolgokkal vádolták.
Később, szintén fekete zsákot húztak a fejére és elvitték egy átnevelő táborba. Azt mondták, az lesz a feladata, hogy kínaira tanítsa a rabokat.
Olyan papírt írattak vele alá, amely szerint, ha nem látja el a feladatát, vagy megszegi a szabályokat, halálbüntetést kap. A szabályok szerint tilos volt beszélgetni a rabokkal, nevetni, sírni és kérdésekre válaszolni.
„Aláírtam, mert nem volt választásom. Utána kaptam egyenruhát, majd elvittek egy kis hálószobába, ahol beton ágy volt, vékony műanyag matraccal. Öt kamera volt a plafonon, négy a sarkokban és egy középen. A fogvatartottak kezén végig bilincs van, még éjszakára sem vehetik le és csak a jobb oldalukon aludhatnak. Ha fordulnak, büntetés jár.”
– mondta Sauytbay.
„Szeretem Kínát”, „Köszönjük a kommunista pártnak”, „Kínai vagyok”, „Szeretem Hszi Csin-ping elnököt” – ilyen dalokat és propaganda anyagokat kellett tanítania.
Délután 4 és 6 között a bűneikről kellett gondolkozniuk a tanulóknak. Szinte bármi lehetett ilyen, például hogy nem tud kínaiul, vagy nem ismeri a kínai kultúrát. Vacsora után szintén ez volt a program. A falhoz állva, felemelt kézzel kellett gondolkodniuk a bűneiken. Este 10 kor kaptak két órát, hogy leírják bűneiket és azokat átadják.
Kínzószobák is voltak a táborban, vagy ahogy ők hívták azokat, a fekete szobák. Számos kínzásfajtát bevetettek az őrök. Fellógatták az embereket egy kötéllel és elektrosokkal kínozták őket. Szöges székbe ültettek embereket. Sokan úgy jöttek ki onnan, hogy nem maradt egy körmük sem.
Szinte mindenért büntetés járt. Például aki nem tanult elég jó vagy nem énekelte a dalokat.
A nők sorsa különösen kegyetlen ezekben a táborokban. A rendőrök napi rendszerességgel szedték össze csinosabb lányokat, ők nem a helyükön töltötték az éjszakát. A rendőröknek korlátlan ott a hatalmuk. A csoportos erőszakolás is gyakori.
Sauytbay könnyes szemmel mesélte el az egyik legkegyetlenebb emlékét a táborból:
„Egy napon rendőrök jöttek az osztályba, hogy ellenőrizzék, megfelelően halad-e a rabok oktatása. Kétszáz férfit és nőt vezényeltek ki az épület elé. Az egyik nőt kihívták, hogy vallja be bűneit. Megtanulta a leckét és elkezdte sorolni a bűneit, elmondta, hogy korában rossz ember volt, de már megtanult kínaiul és jobb ember lett. Amikor abbahagyta a beszédet, a rendőrök megparancsolták, hogy vegye le a ruháját, majd egymás után megerőszakolták, ott mindenki előtt. Eközben azt figyelték, hogy a többiek hogyan reagálnak. Aki elfordította a fejét, vagy becsukta a szemét, esetleg dühösen nézett, azokat elvitték, sosem láttuk őket többet. Sosem felejtem el a tehetetlenség érzését, ezután nagyon nehezen tudtam aludni.”
Sayragul Sauytbay 2018 márciusában váratlan értesítést kapott. Arról tájékoztatták, hogy hazamehet. Fekete zsákkal a fején vitték a házához. Azt mondták, folytassa a munkáját, ahol abbahagyta, a táborról pedig senkinek sem beszélhet.
Három napja dolgozott már, amikor kirúgták állásából és megint kihallgatásra vitték. Árulással vádolták és azzal, hogy külföldiekkel tart kapcsolatot. A büntetés átnevelőtábor, csak most nem ott dolgozóként, hanem rabként.
„Ekkor már két és fél éve nem láttam a férjem és a két gyerekem, és nagyon hiányoztak. Már megjártam a tábort, tudtam milyen, tudtam, ha most visszamegyek, ott halok meg, pedig ártatlan vagyok, nem tettem semmi rosszat. 20 évig dolgoztam az államnak. Miért büntetnek, miért kell ott meghalnom?”
Elhatározta, önszántából nem megy vissza a táborba, inkább megpróbál megszökni. Útlevele nem volt, bejáratát rendőrök figyelték, ezért az ablakon átmászott a szomszédhoz és onnan taxival ment a kazah határhoz, ahol sikerült átjutnia, megtalálta a családját. Úgy tűnt, minden jóra fordul, de a kazah titkosszolgálat letartóztatta.
Kilenc hónapra ítélték illegális határátlépés miatt. Háromszor adott be menekültkérelmet, de elutasították és egyre valószínűbb volt, hogy kiadják Kínának. Közben azonban a nyilvánosság segítségével már nem lehetett titokban tartani az ügyet, majd végül Svédország megadta Sauytbay számára a menedékjogot és befogadta.
„Soha nem felejtem el a tábort, a rabok tekintetét. Ők ártatlanok. El kell mondanom a történetüket, a szenvedésüket. A világnak muszáj megoldást találnia arra, hogy a népem békében élhessen, a demokratikus kormányoknak mindent meg kell tenniük, hogy megakadályozzák Kínát abban, amit tesz Hszincsiangban.
A Haaretz újságírója megkereste Kínai Nagykövetséget Svédországban, hogy reagáljanak Sayragul Sauytbay állításaira. A nagykövetség azt közölte, az elmondottak „teljes hazugság és rosszindulatú támadás Kína ellen”. Azt is közölték, hogy a nő sohasem tanított továbbképző központban, soha nem volt letartóztatva, mielőtt illegálisan elhagyta az országot, és nem fizette vissza 12 millió forintnyi hitelét.