Hosszas cikkel jelentkezett az Index.hu a makói zsidó közösségről, melynek nagy létszáma és gazdagsága miatt „kis Jeruzsálemnek” nevezték a várost.
A makói volt az Alföld legelső zsidó közössége, a várost felekezeti sokszínűsége és nagyszámú zsidósága miatt „kis Jeruzsálemként” emlegették. A második világháború, Rákosi és Kádár együtt tehet róla, hogy a hitközség kétszázötven év után az 1980-as években megszűnt, mert nem volt tíz férfi, aki működtetni tudta volna. Zsinagógák és temetők, iskolák és egyletek épültek, majd pusztultak el a századok alatt, miközben egykor a makói zsidó kereskedők is kivették a részüket abból, hogy a város hagymája világszerte ismert hungarikum lett — kezdi cikkét az Index.
Az egymásrautaltság és az elfogadó egymás mellett élés átfordulásáról több könyvében is írt az 1936-ban Makón született Bárdos Pál író és dramaturg. A gyerekkori tündérkert meghatározó helye volt Bárdos számára a nagypapa, Földes Sámuel főtéri üzlete, szemben a Városházával és a Bérpalotával. A zsidótörvények idején hét-nyolc éves kisfiú apja munkaszolgálatos, vannak már „büdös zsidó”-bekiabálások és ablakdörömbölések, hitetlenkedés („fatális félreértés”, meg: „ez egy lovagias nemzet”, mondogatta Földes Sámuel) és készülődés. A háztulajdonos, Puliszkás Gera böki ki makói nyelvjárásban, amiről csak nem akartak tudomást venni: „Rossz velág gyühet magíkra.”
A gettót 1944. május 15-én a régi zsidófertály területén jelölték ki, ahova nemcsak Makóról, hanem a szomszédos falvakból is összeterelték a faji törvények szerint zsidónak minősített magyar állampolgárokat. A zsidóság száma addigra egyébként csökkent Makón, körülbelül 1700-an voltak, 68 százalékuk az ortodox, 32 százalékuk a neológ felekezethez tartozott. A csodarabbiként tisztelt, 82 éves Vorhand Mózes ortodox főrabbit a rendőrségen olyan brutálisan megverték, hogy néhány nap múlva belehalt. Halálos ágyán megígérte a közösségnek, hogy közbenjár értük az Örökkévalónál. Június 16-án a gettó teljes lakosságát, összesen 1606 főt vagonokba zártak, és vonattal indították útnak őket Szegedre, a téglagyárban létrehozott gyűjtőtáborba – a fejenként egypengős útiköltséget maguknak kellett kifizetni. Bárdos emlékezett az állomásra tartó menetre, ahol ő nézelődött, nagyapja földre szegezett szemmel szégyenkezett a vevői előtt: „Ki viseli ezért a felelősséget? Hogy lehet így bánni makóiakkal, Makón?” — zárul a cikk.
A teljes cikk itt olvasható.
