Senki ne hibáztassa Jared Kushnert, amiért megpróbált békét kötni az arabok és az izraeliek között. Azonban ha figyelembe vesszük a történelmet, akkor azt kell mondjuk, a nagy terve biztosan meg fog bukni. Abraham H. Miller véleménycikke.
A Palesztin Hatóság önjelölt vezetője, Mahmúd Abbász visszakézből elutasította Kushner tervét, az arab vezető nem akar 50 milliárd dollárból békés palesztin közösséget építeni — írja Abraham H. Miller a The Dailywire oldalán.
Ez nem tárgyalási stratégia, hanem tudatos döntés — folytatja.
Az arab-izraeli vita nem területről, határokról, vagy pénzről szól. Ha az izraeliek muszlimok lennének és ugyanazt a politikát követnék ugyanazon a területen, mint most, akkor nem lenne konfliktus. Az arab-izraeli konfliktus valójában a zsidókról szól.
Mikor 1948-ban Jordánia megkaparintotta a palesztinai brit mandátumterület egy részét, senki nem háborodott fel az arab világban. Hiába volt a területszerzés törvénytelen, a britek és a pakisztániak azonnal elismerték Jordánia fennhatóságát.
A világ többi része tétovázott. Jordániát senki nem kérte számon, amiért megakadályozta a palesztinok önrendelkezését. Az egyetemeken senki nem tüntetett a palesztin függetlenségért.
A konfliktus egyetlen valódi problémája az, hogy Izrael egy zsidó állam. Az iszlám törvények keményvonalas értelmezése szerint ha egy térség egyszer az iszlám fennhatósága alá került, az örökre muszlim terület marad.
A militáns nacionalisták és a fundamentalista muszlimok azt vallják, hogy maga Izrael léte elfogadhatatlan, nem tárgyalás tárgya és örökké szégyenfolt marad a muszlim világon.
Itt, Nyugaton a kultúra része, hogy mindig előre nézünk, egy jobb jövő felé. A múltat nosztalgiával szemléljük, nem pedig vallásos áhítattal. Természetesen tiszteljük az alapítókat, de nem akarunk visszatérni a 18. századba. Az alapítást ünnepeljük, de nem dicsőítjük, számunkra mindig politikai jellege marad, nem öltöztetjük a vallás köpenyébe — szól Abraham H. Miller okfejtése.
Oszama Bin Láden arról beszélt, hogy egy nap az Iszlám újra visszatér Andalúziába: „Azt kérjük Allahtól, hogy a muszlim közösség nyerje vissza becsületét és tekintélyét, s hadd tűzze ki újra Allah zászlaját az ellopott muszlim földeken, kezdve Palesztinától, Andalúziáig”.
Sok iszlamista a mai napig ebben hisz.
Az 1930-as évek végén a brit Peel bizottság egy fonálnyi vékonyságú területet jelölt ki a zsidóságnak Palesztina területén, amit később az arabok kedvük szerint elfoglalhattak volna. Mégsem fogadták el a tervet.
1948-ban az ENSZ felosztási tervére az arabok nem csak, hogy nemet mondtak, hanem azonnal megtámadták Izraelt, azzal a céllal, hogy már a születés pillanatában megsemmisítsék a zsidó államot.
A hatnapos háború után az izraeliek megint felajánlották, hogy üljenek le és tárgyaljanak a területről. Az arab országok Kartúmban gyűltek össze, ahol kiadták a híres „három nem” nyilatkozatot: nem a tárgyalásra, nem az állam elismerésére és nem a békére.
Camp Davidben Arafat sokkolta az egybegyűlteket azzal, hogy lesöpörte Ehúd Bárák ajánlatát az asztalról. Csak védelmezői nem ismerik el, hogy Arafat teljesen szembe ment mindennel, amit addig hirdetett.
2008-ban Ehúd Olmert miniszterelnök az Abbász által követelt terület 110%-át ajánlotta fel. A palesztinok nemet mondtak.
A palesztinok Izrael eltörlését akarják vagy háború következtében, vagy pedig úgy, hogy elérik, hogy négy generációnyi arab leszármazott a „visszatérés jogát” kiforgatva elárassza Izrael területét és demográfiailag verjék szét az államot.
Ha a palesztinok nem akarják azt, a béketerv részeként felajánlott 50 milliárd dollárt, amely ötszöröse lenne a 2016-os GDP-nek, akkor talán a pénzt másra kellene felhasználni.
A palesztinok már hetvenegy éve ugyanazt a szólamot ismételgetik. Most már nem fognak pozíciót váltani.
Azok az arabok, akik Izrael állampolgárai, dönthetnek a maradás mellett. Viszont a többieket nyugodtan le lehet telepíteni azokban az arab államokban, ahonnan 850 ezer zsidót üldöztek el a muszlimok. Ahogy egyszer a jeruzsálemi zöldségesem mondta: „Irakban 50 hektár földet vettek el tőlem. Telepítsék a földemre a palesztinokat” — teszi hozzá a szerző.
A második világháború után biztonsági okokra hivatkozva az oroszok újrarajzolták Kelet-Európa határait és megváltoztatták milliók nemzetiségét.
A nehezen kezelhető problémák időnként nehéz megoldást igényelnek — fejezi be Miller.