Amerikaifutball játékos, filmszínész, fizikai és mentális tréner. Gyógyszerész és politikai aktivista. A magyar vidéki zsidóság egyik nehezen megkerülhető alakja, aki most épp egy mikvét szeretne felújítani. Interjú dr. Gődény Györggyel.
Amikor az előbb hívtam, azt mondta, “Öt perc és ide ér. Épp a zsinagógánál jár.” Ehhez képest vagy 15 percet vártam. Melyikre gondolt, a nyíregyházira?
Az Árpád híd mellettire. Nem hittem volna, hogy ilyen lassú lesz a forgalom. Elhiheti, van összehasonlítási alapom. Már 1993 óta ismerem itt ezt a környéket és az óbudai zsinagógát. Pontosabban az épületét.
Akkor az még az MTV egyik stúdiója volt.
Igen, de szégyelnivalóan lepukkadt állapotban volt. Mondta is a feleségem Melinda, hogy milyen jó lenne, ha ez a szebb időket látott épület visszanyerhetné eredeti funkcióját. Hosszú évekig a mellette lévő hotelben szálltunk meg budapesti tartózkodásaink során, és rendszeresen körüljártuk a régi zsinagógát, amin romos állapota ellenére is látszott, hogy valaha egy jól működő zsidó közösség otthona lehetett.
Önt mi érdekelte akkor egy romos zsinagógában? Gondolta volna, hogy egyszer majd egy újságíró azért akar találkozni önnel, mert érdekli, hogy milyen megfontolásból is varratott egy hatalmas Dávid-csillagot a karjára?
Szerintem senki nem erre gondol, amikor az én-azonosságát próbálja kifejezni, bár nekem már jóval korábban voltak ezirányú szárnypróbálgatásaim.
Először amikor az 1990-es választások kampányakor kiragasztottam egy nagy Dávid-csillagot a kocsim hátsó szélvédőjére. Ott díszelgett a kék csillag az olajbarna Wartburgomon.
Miért is?
Úgy éreztem, hogy ez egy fontos irány, amit nem tudok pontosan megmagyarázni, de belülről jön.
Aki ezt most olvassa, az mindezt nehezen hiheti el…
Akkor nézzük ennek a hátterét egy kicsit jobban: 25 éves voltam, frissen diplomázott gyógyszerészként egy kisvárosi patikát vezettem. Liberális voltam, tele reményekkel és naiv hittel. Segítettem a városban az SZDSZ kampányát tehetségem szerint koordinálni. Tele volt az autóm plakátokkal, ragasztóval, szórólapokkal.
Nekem természetesnek tűnt, hogy ez a csillag is ott virítson az autón, mert úgy éreztem, ezt most már szabadon megtehetem. Mindig bevállalós voltam.
Mert hogy az SZDSZ “zsidó párt” volt? Ön is osztotta ezt a sajátságos nézetet ezek szerint.
Nekem az akkor olyan természetesnek tűnt. Szimpatikusnak. Újnak, reménytelinek. Most visszagondolva, nyilván volt a fejemben némi kavarodás, de kinek nem?
Próbálom megérteni, hogy ennek a wartburgos matricázásnak mi köze lehetett ahhoz, hogy végül is egyszer csak rátalált a saját zsidó identitására?
1990-ben semmilyen fogalmam sem volt arról, hogy családilag közöm lehet a zsidósághoz. Csak kerestem valamit. Valami értelmet ebben a földi káoszban. Így kerültem bele a Hit Gyülekezetébe, amelynek akkori laza és szabad szellemi közössége 1986-ban magába szippantott. Pesten egyetemistaként is maradt bennem egyfajta Isten-keresés. A mai napig hiszem, hogy mindannyiunknak megvan a feladata ezen a földön. Így már sejthető, hogy a filoszemita hitesek mellett miért is gondolkodtam úgy az SZDSZ-ről.
Pár év múltán úgy éreztük a feleségemmel, hogy mégis más utat kell járnunk. Önképzők lettünk. Elkezdtünk utánaolvasni, kutakodni és egyre több mindenről informálódni. Érdekelt bennünket a zsidóság. Sokkal korrektebbnek éreztük azt a közösségi szellemet, mint amit addig tapasztaltunk.
Mégis, milyen tapasztalatot szerzett a zsidókról?
Kevés személyes élményünk volt, mivel az ismeretségi körünkben élők ritkán vállalták fel valódi identitásukat. Időnként egy pár vallásos zarándokkal találkoztunk, és számunkra nagyon jól esett, hogy a sabat salom “csatakiáltásunkra” elutasítás helyett mosolygó gut sábesszel köszöntek vissza. Valahogy olvasva a történetüket többek között Leon Uris Exodus-ában, látva szervezettségüket és rendszerüket az volt bennem, hogy nekik valamivel több lehet, mint nekem, és ez számomra vonzó lett.
Olyanra emlékszik, hogy otthon a feleségével arról beszéltek, hogy mondd, drágám, nem akarunk mi is zsidók lenni?
Nem, ez nem így működik. Azt kérdeztük egymástól, hogy “Te nem érzed azt, hogy itt valami több van?” Elkezdtük tudatosan keresni a kapcsolatot. Így találtunk rá a Chabadra. Először nagyon óvatosak voltunk. Nem akartunk senkit sem zavarni. A visszautasítástól tartva óvatosan tettük meg az első lépéseket. Már 2002-ben szerettünk volna lemenni a Chabad egyik pilisi hétvégéjére, de egészen 2016-ig vártunk a megvalósítással. Eltelt tizenöt év… A feleségem mindig mondta nekem, hogy milyen butaság ez az óvatosság, és igaza volt. Ennek ellenére én mégis amolyan “levelező tagként” viselkedtem nagyon sokáig. Bár adományokat küldtem rendszeresen, különböző könyveket, a zsidósággal kapcsolatos szakirodalmat szereztünk be, de kezdeti kíváncsiskodásunkhoz képest majd 20 évet vártunk azzal, hogy kellő magabiztossággal megjelenjünk a közösségben.
Az eseménydús évek közepette az egyik testépítő bajnoki címe után portrét közöltek önről egy életmód magazinban, és kedvenc ételnek a flódnit, példaképnek pedig nem mást, mint a lubavicsi Rebbét nevezte meg. Nem tudom, hogy a Rebbe szerepelt-e már sokszor hasonló kontextusban?
A Rebbe egy zseniális elme volt. Mai napig abszolút példakép. Nélküle biztos, hogy nem itt tartanánk. Az fantasztikus volt, ahogy a holokauszt után újra összefogta az embereket, és az orthodox közösséget hozzáállásban konzervatívnak megőrizve nyitottságot közvetített.
Ez a “Gyere el, és tanulj velünk” – mottó nekünk bejött. Én igyekeztem minden fontosabb szakirodalmat beszerezni Oberlander Baruchéktól. Folyamatosan jöttünk bele a zsidóságba, mindezt úgy, hogy még mindig nem voltunk biztosak abban, hogy mi is azok vagyunk-e… De megérett valami, ami után elkezdtünk a családban alaposabban a dolgok után járni. Kiderült, hogy a családom anyai ága a Felvidékről került kisebb kitérővel a Nyírségbe annak idején, és édesanyám családjában létezik egy apai ágú askenázi vonal is. Így én a halahikus szabályok alapján ugyan nem számítok zsidónak, de ez sosem érdekelt, hiszen a holokauszt idején sem számított.
Mit adott önnek ez az új zsidó tartalom az életében?
Egy tartást. Elkezdtem érezni, hogy merre van a helyem a világban. Teljesen pontosan még most sem tudom, de az irányultságban már biztos vagyok.
Először egy valódi, fizikai kontakt nélküli közösségi érzést adott. Ahogy aztán három évvel ezelőtt végre elszántuk magunkat arra, hogy megismerkedjünk a közösséggel, egyre kevésbé feszengve tudjuk megélni ezeket az együttléteket. Ott voltunk a Budavári zsinagóga megnyitóján, de újévkor vagy jom kipurkor is eljárunk zsinagógákba. Széderre például Miskolcra megyünk, más alkalommal a Vasvári utcába, néha Óbudára is. Egyre több közösségi kapcsolatot alakítunk ki, így nemrégiben a Maimonidész Gimnázium is meghívott egészség és életvitel témákban vendégelőadónak. Egy újdonsült barátom anyukája pedig horgolt számomra egy remek kipát.
Most akkor ön orthodox zsidó?
Annak ellenére, hogy nem így szocializálódtunk, törekszünk egy hasonló irány felé tartani. Nem egyszerű hagyományos zsidó múlt nélkül fölépíteni mindezt. Ráadásul úgy, hogy vidéken élünk. De többek között próbálunk kósert enni, szombatot tartani. Ennek megfelelően két hűtőszekrényünk van, és odafigyelünk, hogy hol, mikor és mit eszünk.
1997-ben tettem fel az első tetoválásomat. Úgy éreztem, hogy valamilyen módon kifelé meg kell mutatnom az identitásomat. “Emberek, túl vagyunk már a háború traumáján. Nem kell félni, meg kell mutatni, hogy ki vagyunk” – gondoltam.
Később persze megtudtam, hogy nem helyes dolog tetoválni az embernek magát… De akkor ez volt az önkifejezési formám. Érdekes tapasztalás, hogy ugye a tórai előírások szerint ilyet nem szabad tenni, de ezzel együtt bármikor találkozom vallásos zsidókkal, mindenkinek tetszik, és mindenki szeretne egy fényképet a héber tetkós fickóval.
Említette, hogy próbálnak kóserséget tartani. Mivel ön egészséges életmód tanácsadással is foglalkozik, esetleg a munkája során hasznosítja ezeket a zsidó szokásokat is?
Ilyen direkt nem, de azért amikor edzésterveket készítünk, és a napi étrendet állítjuk össze, akkor bizony nyilvánvaló, hogy a tejes termékek és a disznó nélküli húsok kínálatánál azt ajánljuk, amit mi is követendőnek és egészségesnek érzünk. Vagyis részben elmondható, hogy kóser típusú étrendkiegészítő tanácsokkal is szolgálunk.
A tetoválásáról is muszáj kérdeznem. Sosem volt vele problémája? Vidéken is nyugodtan tudta megélni a szimpátiáját és azonosságát a zsidósággal?
Teljes mértékben. Szerintem mások is megtudják élni mindezt ma Magyarországon. Nem kell mindenképpen három ajtós szekrény méretűnek lenni ehhez.
Én úgy érzem, hogy a zsidó közösségeken belül bizonyos helyeken több probléma van, mint a zsidók és a nem zsidók között.
Ajvé… Nehogy maga is kezdje! El akarja mondani, mire is gondol pontosan?
Van egy ismerősöm, aki betért. Ezt a nem könnyű folyamatot tisztességgel és kemény munkával tudta elérni. Ő neológ közösség tagja lett, és azt vettem észre, hogy a közössége, a többi neológ gyakran lenézi, holott a srác sokkal lelkesebben, törvénykövetőbben, hittel követi a vallást. Nem gondolom, hogy ennek így kellene lenni. Ez nekem nem kóser. A jövevényt nem így kell fogadni.
Önnek van négy gyermeke, mindegyiknek bibliai vonatkozású neveket adott Jonatán, Ráhel, Jordána, Sion. Miért?
Erről is sokat olvastunk előtte, és azt gondoltuk, hogy a névválasztásnak fontos jelentősége van. Egy név meghatározza az embert.
Azokon a fotókon, amelyek a honlapján vannak, a gyerekeinek egyértelmű példát mutathattak otthon: izmos és Dávid-csillagos tetoválós fiatalok lettek.
Mi a feleségemmel úgy határoztunk, hogy igyekszünk jó szülők lenni, és az egészséges életmódot, a mozgás szeretetét átadni. Ez a sportban maximálisan teljesült. Szerencsére a vallással is jó úton járunk.
Ahogy mi egyre inkább megbarátoztunk a zsidóságunkkal és ezzel a hatalmas kulturális és vallási kinccsel, a gyermekeink is részeseivé váltak a kísérleteinknek.
A négy gyermekünk és a három kicsi unokánk előtt is kinyitottuk az utat, amelyre talán könnyeben és gyorsabban fognak rátalálni, mint mi annak idején.
Azért mielőtt egy nagypapa átlagos napjairól beszélgetnénk, kicsit talán beszélhetne a filmes karrierjéről is. Azt mondta, ma is onnan jött, egy filmet forgattak egész nap.
Kapitány Iván és Dyga Zsombor rendezésében a Jófiúk című sorozat tizenegyedik forgatási napján vagyunk túl, amely most egy küzdősport centrumban zajlott. Jó a csapat mint mindig, ma is szenzációs fazonokkal futottam össze. Vonzalmam a film és a színjátszás iránt már egyetemista koromban elkezdődött, amikor is a Filmgyárban statisztáltam olyan sztárokkal mint Udvaros Drottya, Garas Dezső vagy Marcello Mastroianni. Az egyik legemlékezetesebb szerepemnek a családom a mai napig azt tartja, ahogy annak idején a szóbeli felvételi vizsgán megjelentem a SOTE-n. Ennek az volt az előzménye, hogy a korábbi évben Szegedre jelentkezve kivágtak a felvételin. Csikó voltam, zöldfülű, az igazat megvallva a tudásom is hiányos volt. Ezúttal azonban komolyan készültem a feladatra, és a budapesti egyetemre jelentkeztem. Egy barátommal közösen felvételiztünk, és úgy gondoltuk, hogy előadjuk a “Jó napot! Most járok először a fővárosban. Merre van a KÖZÉRT?” egyszerű, vidéki srác szerepet. Szalmakalap, 10 forintos SZTK szemüvegkeret, had szóljon! A felvételiztetők mindkettőnket megkedveltek, igaz, akkor már a válaszokat is tudtuk.
Aztán sok-sok évvel később, olyan öt-hat éve egy balatoni cukrászdában összefutottam Till Attilával, aki meghívott a Tiszta szívvel című filmjének egyik szerepére. Mivel tőlem nem állt messze ez a fajta csibészség, az ő biztatására elmentem egy filmes casting céghez, akik azóta foglalkoztatnak.
Eddig már olyan 10-15 különféle alkotásban kaptam kisebb-nagyobb szerpeket. Megmondom őszintén, nagyon élvezem. Itt is azt érzem sokszor, hogy olyan intellektuális közegben lehetek, ahol jól érzem magam. Ismerettségek, barátságok köttetnek. Sőt, profi munkakapcsolatok is. De alapvetően ez egy hobbi. Egy újabb kihívás.
Mi a helyzet az amerikai focival, ahol maga a “Patikus 65” – feliratú mezzel szerepel a Nyíregyháza Tigers csapatában. Nagypapaként mennyire rettegett játékos?
Most nem annyira, mivel nemrég műtötték a térdemet. Erre ez a szezon valószínűleg rámegy. Sőt, az sem biztos, hogy lesz visszatérés. 13 év szolgálat a támadó- és védősorban, 130 kilós emberek társaságában… Megjött a jelzés arra, hogy mást is ki kell próbálnom. De büszke vagyok arra, hogy alapítója lehettem ennek a csapatnak. Sőt, az első hivatalos bajnoki meccsünkön két touchdownt is szereztem! Akkoriban épp kosárlabdából váltottam, ahol előtte egyesületi elnökként ténykedtem az általam alapított utánpótlás egyesületben, valamint a megyei bajnokságban játszottam, és játékvezető is voltam.
Hogy érzi, mindez a közösségi aktivitás, a folyamatos előrelépés, új célok kitűzése volt-e valamilyen összefüggésben azzal, hogy időközben spirituálisan egyre inkább a zsidósága felé fordult?
Elképzelhető, hogy valamiféle tudat alatti hajtóerő lehetett mindemögött.
A zsidóságban egy olyan erkölcsileg stabil rendszert ismertem meg, ami engem is arra inspirált, hogy korrekt és hasznos dolgokat próbáljak meg létrehozni.
Hogy ne a sumákolás és a hülyeség vezéreljen.
Ez a világ akár a sportban, akár a filmben, vagy a vallási közösségekben is sokszor hangos attól, hogy sumákságokról hallani. Nem mondja, hogy nem tapasztalt ilyeneket?
Minél több sumákságot tapasztalok, annál inkább próbálok korrekt lenni. Aki fölteszi a kérdést bizonyos tevékenységemmel kapcsolatosnak vélt furcsaságok miatt, annak ha a tények érdeklik, mindig szívesen elmagyarázom, hogy mi a valóság.
Ön mindig meg tudja állni, hogy ne sumákoljon?
Amióta a feleségem mellettem van, azóta nem tudok sumákolni. Jobban ismer, mint én saját magamat. Otthon sincs mellébeszélés. Másképp nem tudnánk 35 éve együtt élni. A legtöbb kritikát egyébként a tavalyi választások miatt kapom… Mindenki rajtam akarja elverni, hogy hol van az a pénz, amit felvettünk a kampányhoz? Egyértelmű, a kampányra költöttük. Az elszámolásunk közel egy éve lekönyvelve várja az ellenőrzést.
Nem akartam sokat ezzel foglalkozni, de ha felhozta, akkor tisztázzuk már ezt: ön egy párt elnökeként vett részt a tavalyi országgyűlési választásokban. Mi volt a célja mindezzel?
Volt bennünk egy igény arra, hogy változtassunk. Az, ahogy eddig ment a kormányzás, nem igazán jó. De ez az ellenzék sem jelent semmilyen alternatívát a mai Magyarországon. Ahhoz, hogy jobban menjenek a dolgok, szerintünk konszenzuson alapuló döntésekre lenne szükség, ami leginkább hiányzik a magyar társadalomból. Ezt képviseli a Közös Nevező. Azt szerettük volna, hogy a jó törvényjavaslatokat egységesen támogassák a politikai oldalak, és hogy szakítsunk már végre azzal, hogy a bal és jobb oldal folyamatos harcban áll egymással. De rá kellett jönnöm, hogy a célunk mai keretek között lehetetlen küldetés. Vagyis nagy bukta volt ez a tapasztalat, alig 4000 ember szavazott ránk az egész országban, pedig országos listát is tudtunk állítani.
Ahogy olvasom a honlapján az egyik fő tevékenysége “fizikai és mentális tréner”.
Igen, többek közt sok olyan színésznek próbálunk segíteni egyéni edzéstervvel vagy táplálkozási tanáccsal, akiket a filmes világban ismerünk meg. Ezen kívül edzéseket vezetünk, fitnesz edzők vagyunk a feleségemmel közösen. Életviteli és táplálkozási tanácsokat adunk. Korábban több edzőtermet üzemeltettünk, ezért alkalmanként felkérnek tanácsadóként konditermek tervezéséhez, berendezéséhez, üzleti tervek kidolgozásához. Most épp egy életmód projektet dolgoztunk ki egy kastélyszállónak. Emellett próbálok én is visszadni abból a tudásból, amit megszereztem, saját blogot, életmóddal, egészséggel kapcsolatos weboldalt szerkesztek a több, mint 36 000 követőmnek. Hívnak előadásokra, motivációs beszélgetésekre.
Szerteágazó tevékenységeivel érdekes reklámfigurája lehetne a zsidóságnak is. Erre nem gondolt?
Tulajdonképpen azt a távolságot tudom csökkenteni, ami az emberek és az ő általuk elképzelt zsidóság között van. “Te, ki az a csávó ott, azt láttad? A nagy tetkójával. Te, nem mondod! Az zsidó lenne? Pedig tök jó fej…”- ilyenek már több alkalommal is előfordultak velem.
Nem gondoltak arra, hogy a feleségével egy amolyan zsidó életmód celebekké váljanak?
Mi nem, de mások már ajánlgatták ezt nekünk. Meglátjuk, mi tesszük a dolgunkat, nincs sok lustaságra időnk. A szombat egy ilyen kivételes nap, hála Istennek, se munka, se edzés. Pénteken mindig gyertyát gyújtunk, és próbálunk kicsit magunkra is odafigyelni.
Szeretnék továbbra is részese lenni a zsidóság építésének és fejlesztésének. Ezért is vásároltuk meg Erdőbényén azt a mikvét, vagyis ami maradt belőle a pusztító évek következtében, ami az ország egyik legkülönlegesebbje:
az egyetlen folyóvízre telepített zsidó fürdő a zempléni hegyek között. Ezt szeretnénk lehetőségünk szerint mihamarabb felújítani, hogy idővel az is részese lehessen a mádi központú csodarabbik útjának.