Közeli barátja volt Fenyő János, a Közel-Keleten kémkedett, legendás filmekben szerepelt. Hornyák Béla volt olimpiai válogatott labdarúgó talizmánként őrizte Dávid-csillagos nyakláncát profi pályafutása éveiben, amikor is bajnok lett a győri Rába ETO-val, helyi legenda lett Szegeden, de mindent az MTK-nak köszönhet. Ma egy gyárban éjszakai műszakvezető és rakodómunkás. Interjú.
Itt vagyunk egy újpesti gyógyszergyár futballpályáján, ahol ön hivatalosan játékos ellenőrként felügyeli az ifjusági csapatok mérkőzését. Tegnap az MTK stadionjában volt egy felnőtt bajnoki mérkőzésen. Nem tud elszakadni ettől a közegtől?
Aki ebben nőtt fel, annak nem könnyű. Nekem az édesapám eldöntötte, hogy kapus leszek, nem volt mit tenni. Ebbe az irányba indultam és itt ragadtam. Az öregem Grosics Gyulát akart belőlem faragni. Ez nem jött össze, de azért büszke volt arra, amit elértem, minden meccsemet figyelemmel követte. Itt van ez a könyv, ezt elhoztam magának, ezt is ő készítette.
Nem mindenkiből lesz Grosics. De ön sem panaszkodhat, sok mindennel tele ez a könyv. Utánpótlás és olimpiai válogatott volt, magyar bajnok. A MTK stadionjában vált profi labdarúgóvá az 1970-es évek közepén. Évekig szolgálta a klubot. Biztos van törzshelye is a Hungária körúton.
Ott ugyan nem. Ebben az új stadionban egész más a hangulat.
Ez az MTK már nem az a szellemiség, amiben én felnőttem. És a stadion pedig…, hát azt inkább hagyjuk!
Miért, Deutsch Tamás azt nyilatkozta az építés előtt, hogy a világ egyik legkorszerűbb stadionja lesz.
Igen? Nem tudtam. Ez a stadion inkább Tel Avivba való.
Maga is kezdi? Én azt hallottam, hogy Jeruzsálembe, mert hogy a kapu mögötti betonfalakról az embernek a Siratófal jut az eszébe. Erről a megjegyzésről nekem elsőre a burkolt antiszemitizmus jutott eszembe.
Engem ezzel ne vádoljon senki. Én voltam több alkalommal is Tel Avivban, és bizony a Maccabinak pont hogy ilyen stadiont építettek, igaz az vagy 40 évvel ezelőtt volt.
Ha már a Maccabit említi: az MTK stadionban lesz a nyári zsidó olimpia megnyitója most júliusban. A maga idejében is ennyire zsidó-kompatíbilis volt az MTK? Egyáltalán: zsidó klub ma az MTK?
Ezekről a dolgokról lehetett tudni, de napi szinten nem volt téma. Én Budán gyerekeskedtem, a Toldy Gimnáziumba jártam, és közben a Központi Sport Iskolában (KSI) sportoltam. Sok zsidó gyerekkel együtt nőttem fel. Ismertem a családjukat és a történeteikről is hallottam, még ha persze nem is ez volt a fő témánk. De például Zádor Péter, a későbbi híres fotós, vagy szegény Fenyő Jani közeli barátaim voltak. Emlékszem arra a hihetetlen napra is, amikor Janit kivégezték, alig pár méterre a saját lakása előtt az autójában.
Amikor én a KSI után, egy váci harmadosztájú csapatból az MTK VM-Egyetértéshez kerültem, már elég sok mindenbe beavattak. Talán ezért nem is okozott akkora meglepetést az, amikor apámtól kaptam egy Dávid-csillagos nyakláncot a klubba való igazolásomkor.
Édesapja abba avatta be ezzel, hogy maguk is zsidók?
Nem. Az én családom görög-katolikus volt. Ebben a hitben nőttem fel, de apámnak volt egy megérzése. Azt mondta akkor, amikor átadta nekem ezt a láncot, amelyre egy aranylabdát is tetetett:
„Fiam, jól becsüld meg hova kerülsz. Mindig hordjad ezt a láncot, tiszteld meg azt a közösséget, amelyikbe Isten eljuttatott, és hidd el, szerencsét fog hozni ez a Dávid-csillag”.
A láncról sokkal később tudtam meg, hogy apám egyik kanadai zsidó szeretőjéé volt. Tőle kapta emlékbe akkor, amikor a hatvanas években kiutazott 1956-ban disszidált testvéréhez New Jersey-be.
Egy ilyen lánc azért elég feltűnő lehetett abban az időben. Nem tartották provokatőrnek?
Sosem volt belőle semmilyen konfliktusom. Valóban mindig szerencsét hozott, büszkén, már-már talizmánként viseltem magamon egész pályafutásom alatt. Később a fiamnak adtam át én is.
Amikor az MTK-hoz igazolt 76-ban, már elég jól ismerhette a pályát. Azt mondta Önről valaki, hogy nem is kapus, hanem csatár volt korábban a Hungária körúton.
Gyermekkorom legszebb emlékére kérdezett most rá. A KSI-ben volt egyszer egy edzés, amikor megjelent nálunk Sándor Pál, a híres filmrendező. Én akkor 17 éves voltam, nagyon vörös hajú, nyurga gyerek. Szereplőket kerestek egy filmhez, és engem is kiválasztottak.
Óriási élmény volt, és remek kereseti lehetőség is: három hónapon keresztül dolgozhattam, napi 300 forintos gázsiért olyan emberekkel együtt, mint Garas Dezső vagy Kern András… A régi idők focijában én lettem Sebestyén, a középcsatár.
Annyit félre tudtam tenni az MTK melletti BKV-pályán forgatott filmből, hogy édesanyámnak vettem egy színes televíziót, és nekem 18 évesen lett egy használt Opel Kadettem. Csak hab a tortán, hogy az 1973-ban forgatott film után három évvel profiként is visszatérhettem az MTK-hoz. A mai napig merítek ebből az élményből. Kitörölhetetlen emlék maradt a forgatás.
Az MTK-ban szakmailag nem tudta folytatni filmbe illő, mesés történetét.
Rengeteget kaptam a klubtól, nagyon sokat tanultam és boldog voltam, hogy a csapathoz tartozhattam, de kár lenne tagadni, nem tudtam megvalósítani a hozzám fűzött reményeket. Igaz, voltak nálam jobbak is a keretben például Gáspár József vagy Brünyi Béla.
Persze az ember így sem felejti el az első meccsét az NB1-ben, amikor olyan legendáktól, mint a Ferencváros Nyilasi Tiborjától kapott gólt. De hát istenem, még is csak egy MTK-FTC meccsen védhettem, több mint 20 ezer néző előtt, húsz évesen.
Két év után a katonaság miatt átmenetileg elköszöntem az MTK-tól, ahova aztán majd évekkel később edzőként kerültem vissza.
A katonaság alatt mit csinált egy profi labdarúgó?
A katonaválogatott tagja lettem és két éven keresztül ott védtem. Ezek többnyire harmadosztályú meccsek voltak, tehát a fejlődés nyilván megtört egy kissé. Bár semmi okom nem lehetett a panaszra. Olyan legendás edzőnk volt, mint az aranycsapat egykori játékosa, Budai II László, olimpiai aranyérmes őrnagy. Szegény, nagyon fiatalon elment, nem volt még 60 éves amikor meghalt. Nem bírta a szervezete azt a mennyiségű alkoholt, amit a katonaválogatott környékén osztogattak.
Strázsa, mars és stressz?
Az biztos, hogy én is ott kezdtem el inni. Másként nem is ment. Edzések után hozták a rekesznyi italt, ha nem akartam kimaradni a csapatból, nekem is bele kellett kezdenem az ivászatba. Hivatalosan Magyar Néphadsereg válogatott néven futottunk, Szentendrén volt a bázisunk. Az akkori világra jellemző módon elég egzotikus országokba voltak túrái a csapatnak. A Koreai NDK-ban, Vietnámban és Mozambikban is játszottak mérkőzéseket.
Amikor én csatlakoztam, akkor például a hideg tél helyett kétszer is Szíriában edzőtáboroztunk. Meccseltünk több helyi arab csapattal is. Még itthon megkértek bennünket, hogy ha van rá mód, akkor számoljuk már meg, vajon hány darab tankot vagy légvédelmi ágyút látunk az országúton.
Azt mondja, hogy kémkedtek Szíriában? Milyen instrukciókat kaptak?
Megfigyelők voltunk, híreket gyűjtöttünk arról, amit tapasztaltunk. Nekem sok dolgom nem lehetett, mert szóltak, hogy az, aki korábban járt Izraelben, talán gyanús lehet. Én pedig az MTK-val remek élményeket szereztem amikor kibucos edzőtáborban jártunk a Golán-fennsík környékén. Na, az is egy csodás élmény volt. Rengeteg ottani magyar jött el hozzánk, mert érdekelte őket a „zsidó MTK” – ahogy számukra az egyértelmű volt.
Ami a mi csapatunk feladait illette: az utazás előtt behívtak bennünket a laktanyában egy nagy szobába, és egy katonai hírszerző elmondta: arra számítanak, hogy amikor Damaszkuszból Aleppóba megyünk, akkor a hosszú országúton legyünk éberek, de nehogy bármit is papírra vessünk.
Az szigorúan tilos volt. Cserébe azt ígérte, hogy a hosszú utakon tele lesz a busz mindennel, ami szem, szájnak ingere. Mondanom sem kell, katonásan helytálltunk, és való igaz, annyi piát szereztek nekünk azokra a buszos túrákra, hogy senki nem maradt szomjasan.
A katonaválogatott Budai II vezetésével több osztályt ugorva a BLSZ I. osztályból az NB2-ig jutott pár év alatt. Gondolom, azért ön inkább az NB1-be vágyott vissza.
Úgy volt, hogy folytatom az MTK-nál. Rövid időn belül visszakerültem az utánpótlás válogatottba, az ország legjobb fiatal kapusai között voltam megint. Ráadásul ismét megtalált egy filmszerep:
megint egy focistát kellett alakítanom, ezúttal egy náci tisztet abban a filmben, amelyben olyan sztárokkal forgathattam, mint Pelé, Sylvester Stalone vagy Michael Caine. A Menekülés a győzelembe óriási élmény volt megint, azt ott vettük fel az MTK stadionjában, gyakorlatilag a munkahelyemen.
Aztán a feleségem várandós lett, nekünk pedig saját lakásra volt szükségünk. Mivel az MTK nem tudott saját lakást biztosítani, kénytelen voltam Győrbe igazolni, ahol azt megadták. Ott bajnok lehettem, igaz nem sok lehetőséget kaptam az edzőtől, egy-két meccset eltekintve általában cserekapus voltam. Mégis, ez a pár év volt a szakmai csúcs az aranyéremmel.
Győrben dolgozhattam olyan korszakos zsenikkel is, mint Verebes József, aki egy hihetetlen tehetséges ember volt. Nem sokan tudják ezt róla, de aki kicsit is objektíven figyelte az FTC hatvanas-hetvenes évekbeli csapatait, láthatta, hogy Verebes még Albert Flóriánnál is tehetségesebb volt. Akkoriban azt rebesgették, hogy hiába gyorsabb és jobban cselez, a Fradiban nem igazán rúghatott labdába Albert mellett egy cigány srác.
Ez nyilvánvaló rasszizmus volt. Tapasztalt ilyet pályafutása alatt?
Csak fű alatt. De komolyan egyáltalán nem. Az MTK-t persze szerették „libásozni”, de az a fajta rasszizmus, ami később megjelent a rendszerváltás után Magyarországon, sehol nem volt akkoriban.
Ön a rendszeres védés érdekében Szegedre került Győrből. Majdnem egy évtizedet lehúzott ott.
Itt voltam a legboldogabb, hiszen egy kisvárosban ha az ember meghatározó játékos lehetett, akkor járt a megbecsülés. Már-már legendákká magasztosítottak bennünket ott. Igaz, hogy folyamatosan ingáztunk az első és a másodosztály között, de a közönség szeretete nagyon sokat jelentett. Innen aztán Izsákra kerültem 1987-ben, ahol megyei alsóbb osztályban kezdtem el védeni.
Cserében üzletvezetője lehettem két borozónak Budapesten, az egyik az Erzsébet híd közelében, a másik pedig a Wesselényi utcában volt, benne a zsidónegyed közepén. Napközben az MTK-nál lehettem kapusedző az utánpótlásnál, Kenyeres Imre vezetésével. Nagyon jó életem volt. Borozó, edzés, hétvégi meccsek. Klassz volt.
Ön az 1990-es évektől kezdve az utóbbi pár évig több élvonalbeli klubnál is dolgozott kapusezdőként. Voltak olyan tanítványai is, akikre különösen büszke?
Mindegyik tanítványomra büszke vagyok. Nem könnyű kapusedzéseken kitartóan részt venni, komoly meló. Azok közül, akik ismertebbek lettek, pár nevet emelnék ki, akik külföldön is megállták a helyüket: Király István, Vidák Péter, Szántai Levente, Szűcs Lajos és Szentpéteri Viktor. Talán Szűcs neve lehet a legismerősebb az olvasónak. Neki apja helyett apja is voltam Újpesten. Nálunk lett felnőtt kapus, de később német bajnok is lett Kaiserslauternben, és aztán a Fradi ikonjává is tudott válni.
Maga és én először egy meccsen futottunk össze pár hete. Akkor azt mesélte, hogy épp Vecsésen edzett egy fiatal kapust, de mellette nem zárkózna el a lehetőségtől, hogy újra nagy csapatnál vállaljon munkát.
Jó lenne, ha lenne ilyen klub. Az elmúlt pár évben Mészáros Bencét edzettem, akit tehetsége révén most igazolt le az Újpest, és korosztályos válogatott is. Most csak megfelelő ajánlat esetén tudnék váltani. Természetesen ha lenne lehetőségem, holnap beállnék profi kapusedzőnek megint. Igazából mindig is csak a labda és a kapusok képzése érdekelt. Azonban a nyugdíj előttig még van egy pár évem, és nem tehetem meg azt, hogy csak úgy felmondjak a jelenlegi munkahelyemnek.
Mit dolgozik?
Egy gyárban vagyok heti négy nap éjszakai műszakvezető és rakodó munkatárs. Ez van. Volt már jobb is, de most ezt dobta ki a gép. Nincs okom panaszra. Semmit nem bánok amiatt, amit tettem korábban. Csak egy dolgot. A feleségemmel sokkal jobban kellett volna viselkednem.