Április 17-én lesz a Magyar Zsidó Történeti Intézet következő pódiumbeszélgetése. A téma: a közigazgatás szerepe a deportálások előkészítésében.
A Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézete, minden hónapban megrendezi pódiumbeszélgetését. A Zsidóság a kommunista hatalomátvétel árnyékában, után április 17-én 17:30-tól
A magyar közigazgatási szervek szerepe a zsidóság gettósításában és deportálásának előkészítésében címmel folytatódik a történelmi diskurzus.
1944. április 16-án állították fel a német megszállás alatti Magyarországon, Kárpátalján az első gettót.
A két világháború közötti politikai antiszemitizmus, illetve 1938 utáni magyar antiszemita politika addigra már az úgynevezett zsidótörvények révén fokozatosan másodrendű állampolgárokká süllyesztette a zsidókat (illetve a törvények által zsidónak minősített keresztény állampolgárokat). Ennek révén nemcsak jogaiktól, de vagyonuktól is megfosztották őket.
Az ország 1944. márciusi német megszállását követő holokauszt tehát nem kezdete, hanem betetőzése volt egy folyamatnak.
Az ország egészére mérhetetlen szenvedést hozó német fennhatóság alatti magyar uralom, a Sztójay-kormány időszakában további soktucatnyi zsidóellenes rendelet és alsóbb szintű jogszabály született, amelyek a zsidótörvények hatálya alá eső magyarokat tovább sújtották, megfosztva őket immár elemi emberi szabadságuktól, méltóságuktól is.
E folyamat hazai végpontjaként, a német és magyar kollaborációban kitervelt 1944 tavaszi gettósítás célja nem volt más, mint a hazai zsidóság végleges kitörlése a nemzetből: összegyűjtésük, Auschwitz-Birkenauba történő deportálásuk és meggyilkolásuk.
1944. május 15-én kezdődött a vészkorszak teljes történetének legnagyobb szabású és leggyorsabb deportálása.
Az Eichmann, valamint a magyar belügyi szervek által kitervelt akcióban az országot – csendőrkerületi alapon – hat deportálási zónára osztották, és innen észak-keletről dél-nyugat felé haladva, a gettókat kiürítve hajtották végre 437 000 ember deportálását, amely július elejére – Budapest kivételével – be is fejeződött.
Vajon összemosódhatnak-e ezek a csoportok? Ki vett részt a gettósít–deportálás folyamatában? Ki tudott róla? Milyen mértékben felelős ezért a magyar közigazgatás és csendőrség, amely csaknem teljes apparátusával részt vett a végső soron tömeggyilkosságot eredményező folyamatában? Mit jelent a „tétlen szemlélő” megnevezés a valóságban? Mennyiben volt felelős az egyén, mennyire az állami bürokrácia és maga Horthy Miklós? Voltak-e embermentő közszolgák? Illetve: milyen lehetőségeik voltak/lettek volna az áldozati csoportoknak az ellenállásra, megmenekülésre?
Mindez csupán néhány kérdés, amely a magyar emlékezetpolitikát is máig meghatározó tragikus nemzeti-történeti eseménysor kapcsán tárgyalásra kerülhet — közölte Szécsényi András, az Intézet tudományos főmunkatársa.
