A palesztin elnök bejelentette, hogy a Palesztin Hatóság lemond az Izrael által számára beszedett vámjövedelmekről.
Mahmúd Abbász közlésének háttere az, hogy Jeruzsálem bejelentette: ezentúl visszatartja a bevétel összegének azt a részét, amelyet Rámalláh a bebörtönzött vagy halott terroristák családjának minden hónapban folyósít- jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
Rámalláh tehát ezentúl nem tart igényt az Izrael által számára beszedett mintegy havi ötszázmillió sékeles (negyvenmilliárd forintos) vámbevételekre, mert az izraeli kormány múlt heti ülésén elhatározta, kevesebbet utal át a Palesztin Hatóságnak, mégpedig annyival, amennyit ez utóbbi a merényletek során meghalt palesztinok családtagjainak Rámalláhból rendszeresen átutalnak.
Jeruzsálem szerint a merénylők hozzátartozóinak juttatott pénzek a terrort támogatják, mert a magas munkanélküliség és a nehéz gazdasági helyzet közepette a rendszeresen folyósított és viszonylag jelentős összegek izraeliek elleni újabb akciókra ösztönöznek.
A Palesztin Hatóság számításai szerint az intézkedés nyomán havonta több tízmillió sékellel csökkenne a jövőben a nekik Jeruzsálem által átutalt összeg. Palesztin források azt közölték a ynettel, hogy e pénz hiányában nem tudják majd folytatni az eddigi biztonsági együttműködést Izraellel, mert nem lesz elég pénzük a Hamász együttműködőinek kifizetésére szolgálataikért.
A Palesztin Hatóságnál zavargásoktól és erőszaktól is tartanak az eddig rendszeresen pénzsegélyben részesülő családok várható haragja nyomán.
Az 1994-ben, a palesztin és az izraeli vezetők között megkötött oslói egyezmény úgy rendelkezik, hogy a Palesztin Hatóság területére érkező áruk utáni vámokat az izraeli hatóságok szedik be, majd átadják a Palesztin Hatóságnak, amelynek ez az egyik legjelentősebb pénzügyi forrása. Izrael ebből a vámbevételből kívánja levonni a terroristák családtagjainak szánt segélyek összegét, hogy ezzel nyomást gyakoroljon Rámalláhra, hogy szüntessék be a tgerroristák hozzátartozóinak a segélyezését.