Enyészpontok: különös visszatekintés a Kádár-korszakra

Egy holokauszttal foglalkozó kiállítás mindig sajátos értelmezést kíván. A műalkotások nem elemezhetőek szimplán esztétikai szempontból, fontos szerepet játszik a művek értelmezése során az emlékezéstörténet, az identitás kérdése és a történelmi emlékezet is.

Az Enyészpontok című kiállítássorozat idén harmadszorra rendezte meg rendhagyó tárlatát. Az első 2016-ban Budapest olyan helyszíneit vizsgálta, amelyek 1944-45-ben a nyilas hatalomátvétel és a német megszállás tragikus színtereiként szolgáltak. A második a kortárs képzőművészet által kevéssé feldolgozott és reflektált, 1945–1948 közötti időszak történéseit járta körül. Az Enyészpontok 3.0 a korai Kádár-korszak antiszemitizmusával és zsidó identitásával foglalkozik.

Ebben a korszakban a kialakult narratíva szerint nem volt antiszemitizmus, így sajátos felfogásban jelenik meg a zsidó identitáskérdés. A kiállító hat művész azt mutatja be, milyen volt egy olyan korszakban megélni a zsidó származást, ahol az nem volt diskurzus tárgya.

Identitásunk elérése személyiségfejlődés és szocializáció eredménye, amely az emberi kölcsönhatások során alakul ki. Nem lehetünk önazonosak, míg nem ismerjük önmagunkat és azt a múltat, ami meghatároz bennünket. A hat alkotó is ebben a korszakban kezdett neki a zsidó identitáskutatásnak és mindannyian különös reflexiót adnak vissza a korról műveiken keresztül.

A hely szelleme

Míg az első két kiállítás a virtuális térben zajlott, a harmadik egy kiállítótérben kapott helyet. Mindig sajátos érzés a múzeumi térben látni holokauszt által ihletett alkotásokat. A múzeum „szent” hely, ahová olyan műalkotások kerülnek, amelyek kiemelkedőek a művészet történetében, így kicsit eltávolodik a nézőtől az alkotás, egyfajta objektum lesz belőle, amelyet tisztelni kell és „gyönyörködni” kell benne. Ezt egy ilyen témájú mű nem teheti meg.

Fontos szerepük van a holokauszttal foglalkozó kiállításoknak a művészettörténetben, hiszen a művész különleges nézőpontból tekint a világra, megvilágítva azokat a perspektívákat, amelyeket a tényszerű történelmi elemzés nem tud. Ennek a tárlatnak a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár adott otthont. Egy kisebb szobában látható a hat műalkotás, amelyek úgy értelmezhetőek igazán, ha a narratívákkal együtt fejtjük meg őket. Mű és történet szorosan összefonódik a térben.

Korreflexió

A kiállítás kurátora, Don Tamás, a korszakot szubjektív módon jelölte ki. A meghatározásnál két mű volt a döntő. A kezdő időpontot Geyer Artúr A magyarországi fasizmus zsidóüldözésének bibliográfiája 1945-1958 című munkája adta, amelyet 1958-as megjelenése után nem sokkal bezúztak. A könyv összegzi azokat a publikációkat, amelyek az első zsidótörvénytől a vészkorszak végéig tartó időszakkal foglalkoznak.

A végpontot Nádasy László: Éva A-5116 című dokumentumfilmje határozta meg. A 1963-as film a korszakban szokatlan nyíltsággal kezeli a zsidó identitás kérdését és érdekes formanyelven foglalkozik vele. Ketten fel is dolgozták ezeket a műveket. Albert Ádám Geyer Artúr budai főrabbi bibliográfiájával foglalkozik.

1945 után néhány éven keresztül kifejezetten nagy számban láttak napvilágot a háborús tapasztalatokról, az egyéni szenvedésekről és az országot ért sorscsapásokról szóló művek. A megjelent szövegek mennyiségi arányát jól mutatja a zsidóüldözésről szóló szövegeket összegyűjtő bibliográfiája, amely több mint kétszáz tételt tartalmaz az 1945 és 1958 közötti időszakból. A kiadványt megjelenése után azonnal betiltották és az összes példányt bezúzták. Két darab marad belőle, amelyeket a fővárosi Szabó Ervin könyvtárban és az Országos Széchényi Könyvtárban találhatunk meg. Albert Ádám ennek a műnek a történetét dolgozza fel installációján keresztül.

Szabó Nóra Csön-csön gyűrű című művét pedig az Éva A-5116 című dokumentumfilm ihlette. A filmben Éva Krozt keresi a hozzátartozóit – a lengyel lányt ugyanis fiatalon örökbefogadták Auschwitzban, és szeretné megtudni, kik az igazi szülei. A karján lévő tetoválás alapján kideríti, hogy magyar felmenői vannak, ezért Magyarországra utazik, hogy megkeresse rokonait. A történetet 2006-ban, ifjabb Nádasy László Az Örök Éva filmben tovább folytatta.

Ebben a dokumentumfilmben szerepel egy bizonyos gyűrű. Szabó Nórát ez a jelenet ragadta meg, és a fiatal művész formát is álmodott az ékszernek. A gyűrű a kézben két részre osztva, egy öntőformaként van jelen, csak akkor lesz egész, ha a kezek összezáródnak. Így egyszerre van és mégsincs. Ez rávilágít az emlékezés és létezés múlandóságára, és reflektál azokra az időkre amikor a zsidó közösség nem vállalhatta nyilvánosság előtt kulturális identitását, csak titokban őrizhette azt.

Szubjektív

Számomra az egyik legérdekesebb Schuller Judit Flóra: Chai (Háj) című alkotása volt. Saját élményeit és nagyszülője történetét öntötte formába. Amikor nagymamája még a saját lakásában is csak suttogva merte kiejteni azt a szót, hogy zsidó. Ezáltal egyfajta jelentéstöbbletet adott ennek a szónak, és éreztette, hogy ez egyszerre fontos és titkolandó dolog is. Nagymamája halála után a lakás megüresedett, így elvesztette eredeti funkcióját. A családi hagyatékot viszont tovább őrizte a hely, ahova Judit többször ellátogatott, hogy jobban megismerje a gyökereit.

Egyszer beszélgetésbe elegyedett a szomszédasszonnyal, akinek egy Chai medál lógott a nyakában. Ekkor tudatosult benne, hogy az egyetlen fültanú, aki hallhatta volna ezeket a családi beszélgetéseket, ugyanúgy zsidó származású. Ezt az elrejtett identitást és a mögötte húzódó félelemet láthatjuk márványba vésve, és ennek a feldolgozása jelenik meg a satírozott papírdarabon. Egyfajta korlenyomat is a mű, hiszen míg sokan úgy vélték, nem létezett ebben a korban antiszemitizmus, ebből a családi történetből is kiderül, hogy csak lappangott a társadalomban. Nem volt szabad beszélni a zsidó származásról, vallási hovatartozásról, ahogy sok másról sem.

Az Enyészpontok 3.0 egy különös visszatekintés a Kádár-korszakra. Egy olyan értelmezés, amellyel ritkán találkozhatunk. A művészi megközelítések mind érdekes történeteket tárnak fel. A felsorolt alkotások mellett láthatjuk, ahogy egy művész feldolgozza lakóházának történetét, egy művészettörténész kiállítási műtárgyat csinál egy emlékmű történetéből, és találkozhatunk az MTK focicsapat egy sztorijával. A kiállítás az online térben is értelmezhető, de érdemes személyesen megélni azt. Mű, helyszín és történet egyszerre érezhető meg.