WHO: a tünetmentes koronavírusosok alig fertőznek

Úgy tűnik, hogy a korábbi feltételezések ellenére azok a koronavírussal fertőzöttek, akik nem mutatnak tüneteket, csak kis eséllyel adhatják tovább a betegséget – írja a WHO közlése alapján a Daily Wire.

„Nem a tünetmentes fertőzöttek állnak a vírus terjedése mögött, ellentétben a korábbi feltételezéssel, miszerint azért is nehéz a koronavírust legyőzni, mert sokan tünetmentesek és úgy fertőznek” – számolt be a szervezet új álláspontjáról az NBC.

„Sok fiatal és egyébként egészséges ember fertőződik meg a vírussal, azonban tüneteket nem, vagy csak nagyon enyhe mértékben mutatnak”

– állítja most a WHO.

Bár a tünetmentes fertőzöttek is továbbadhatják a vírust, ennek esélye igen kevés, legalábbis dr. Maria van Kerkhove, az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) járványügyi részlegének vezetője szerint.

A vezető kutató hozzátette,

„számos országgal állunk kapcsolatban, amelyek szorosan követik a fertőzés terjedését, és arról számolnak be, hogy a tünetmentesek csak nagyon kis arányban fertőznek tovább.”

„Ezért a tünetekkel rendelkező esetekre kell fókuszálnunk, ha azokat izolálni volnánk képesek, jelentősen csökkenne a járvány terjedése” – mondta van Kerkhove.

Koronavírus: Nemzetközi össztűz a WHO-ra

Az AP elemzése szerint sok-sok halálesetet elkerülhető lett volna, ha Kína és a WHO gyorsabban cselekszik.

Az NBC megjegyzi, hogy e felfedezésnek nagy hatása lehet a jövőbeni intézkedésekre, például a távolságtartás és más korlátozások tekintetében.

Az amerikai Vírusmegelőzési Központ (CDC) is kijelentette, hogy elégséges volna a tünetekkel járó eseteket izolálni a betegség terjedését megelőzendő, hiszen a tünetmenetes esetek nem jelentenek komoly veszélyt.

A járvány kitörésekor még komoly aggodalmat keltett a tünettel nem rendelkező beteg esetén annak fertőzésveszélye (még egy néhány héttel ezelőtti kínai tanulmány is azt hozta ki, hogy a Vuhanból kiindult új koronavírus fertőzőképességének csúcspontja a tünetek megjelenésekor vagy még azelőtt van), a mostani eredmény más megvilágításba helyezi a vírus elleni küzdelem miatt hozott intézkedések fontosságát.

A USA Today a CDC jelentéséből kiemeli, hogy „bár megvan a veszélye annak, hogy a vírus terjedhet úgy, hogy egy fertőzött személy megérint egy felületet, melyet aztán valaki más is megérint majd szájához vagy orrához nyúlva maga is fertőzötté válik, a vírus ilyen típusú terjedésének esélye igen alacsony.”

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója ugyanakkor hétfőn arra figyelmeztette a világ országait, hogy ne lazítsanak a koronavírus-járvány terjedése ellen hozott intézkedéseiken, mert a helyzet ugyan Európában javulóban van, globálisan azonban romlik.

A világjárvány hatodik hónapjában nem érkezett el az idő, hogy bármelyik ország felhagyjon az óvatossággal – mondta virtuális sajtótájékoztatóján Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz.

A szervezet vészhelyzeti igazgatója, Mike Ryan rámutatott, hogy a közép-amerikai országokban még mindig emelkedőben van a fertőzöttek száma, ezért az ottani kormányokat határozott intézkedésekre, a világot pedig segítségnyújtásra szólította fel.

Maria van Kerkhove, a WHO járványügyi szakértője – ugyancsak a tájékoztatón – azt mondta, hogy minden részletre kiterjedő megközelítésre van szükség Dél-Amerikát tekintve. Hozzátette ugyanakkor, hogy a középpontban immár a második járványhullám megelőzésének kell állnia.

Bolsonaro azzal fenyeget, hogy kilépteti Brazíliát az Egészségügyi Világszervezetből

„Figyelmeztetek mindenkit: az Egyesült Államok kilépett a WHO-ból és mi is megvizsgáljuk ezt a lehetőséget.”