Pészah – a szabadság ünnepe

Pészah ünnepét a zsidóság Niszán hónap 15. napjától a 22. napjáig tartja, a Gergely-naptár szerint idén április 5-én este kezdődik és április 13. estig tart.

Pészah a tavasz, a természet újjászületésének ünnepe, amikor az egyiptomi kivonulásra, a rabszolgaságból szabadulásra is emlékeznek.

Mózes második könyve beszéli el az elnyomatás történetét, Mózes és Áron isteni küldetését, a fáraó kérlelhetetlenségét, az Egyiptomot sújtó tíz csapást, majd a zsidók megmenekülését. A pészah (szó szerint: az elkerülés) ünnepe arra utal, hogy a kivonulás előtt a tizedik csapás – az elsőszülöttek halála – elkerülte a zsidók házait. A pészah a szabadság ünnepe is, mert ekkor engedték ki az egyiptomi rabszolgaságból Izrael gyermekeit. A pészah harmadik jelentése: a kovásztalan kenyér ünnepe, mert az ünnep alatt nem szabad kovászos kenyeret enni, ehelyett a lisztből és vízből készült, gyorsan sütött kovásztalan pászkát (héberül) vagy maceszt (jiddisül) fogyasztják. A bibliai magyarázat szerint Egyiptomot elhagyva nem volt idő a kenyér megkelesztésére, ezért a zsidók keletlenül, kovász nélkül vitték magukkal a tésztát, amelyet a fejükön a nap szárított meg.

Köves Slomó maceszt vitt a tévébe — videó

„Legalább ez alatt az egy hét alatt ügyelnünk kell arra, hogy a rátartiságból, nagyképűségből visszavegyünk” – emlékeztetett az EMIH vezető rabbija a Mokkában.

Mivel a pészah tavaszra esik, a tavasz ünnepe is, amikor az áldozat után az első termést is bemutatták a szentélyben. A héber biblia szerint az ókorban ezen az ünnepen egy fiatal kecskét áldoztak a jeruzsálemi Szentélyben, amelyet a rómaiak i.sz. 70-ben leromboltak.

Az ünnep hét (Izraelen kívül nyolc) napig tart, ennek oka, hogy az Izraelben élő zsidók annak idején füst- és tűzjelekkel továbbították Babilonban és Perzsiában élő testvéreiknek az újhold bekövetkeztének hírét. Ezt azonban ellenségeik hamis jelekkel igyekeztek megzavarni, így a bizonytalanság miatt sokáig kettős ünnepet (két széderestét) tartottak. Idővel aztán már a diaszpórában is pontosan ki tudták számítani a jeruzsálemi újhold időpontját, de hagyománytiszteletből megmaradt a két széder.

Google Exodus – Passover movie

No Description

Az ünnep a széderestével kezdődik. A széder héber szó, magyar jelentése rend, azt jelzi, hogy az ünnepet meghatározott rend szerint tartják: egyfajta szeretetvendégség, ahol dramatizálva felidézik a kivonulás történetét (Haggáda). A pészahi istentisztelet rendje is kötött, az első napi harmatért való imától a nyolcadik napi mázkírig, az elhunytakért mondott imáig. A pészah első két és utolsó két napja ünnep, a közbülső négy úgynevezett félünnep, amely főként az ünnepi liturgia és a táplálkozás tekintetében különbözik a hétköznapoktól. Az utolsó nap a Nádas-tengeren való átkelésre emlékeztet, ez volt az a tenger, amelyen Isten a zsidókat száraz lábbal átvezette, az őket üldöző egyiptomi sereget viszont elpusztította.

Pészah ünnepén tiltott a kelt tészta evése és tulajdonlása is, ezért már az előnapra minden kovászos élelmiszert el kell távolítani a lakásból, úgynevezett pészahi edényben kell főzni és enni, a nagyon vallásos zsidóknál erre az ünnepre külön konyhát tartanak fenn. Pészahra a rabbinikus szabályozás szinte kórházi sterilizálást ír elő, a zsidó nők ilyenkor rituális tavaszi nagytakarítást rendeznek.

A keresztény húsvét kezdetben egybeesett pészahhal, de 325-ben a niceai zsinaton formálisan leválasztották róla, és egy héttel későbbre tették..

Erdélyben a 16. században jött létre a székely zsidózók, a szombatosok hitfelekezete, akik megtartották a zsidók egyiptomi kivonulásának ünnepét, amelyet „pogácsás ünnepnek” neveztek, és megülték a széderestet is.

Így vezette ki a szelfiző Mózes a zsidókat Egyiptomból

Megkérdezték a mesterséges intelligenciát, hogy hogyan nézett ki a zsidó nép egyiptomi Exodusa. Az eredmény megdöbbentő.