Mandiner: indulhat Bíró László a szerencsi időközi választásokon, de lehet, hogy nem Jobbik-logóval

Nem érti, vagy tudatosan félreértelmezi a jogi helyzetet Jakab Péter – írja a Mandiner. A Jobbik-elnök szerint a Fidesz kizáratná az ellenzéket a szerencsi voksolásból, holott Bíró László elindulhat, sőt a baloldali pártok még jelölőszervezetként is támogathatják a judapestező politikust.

A Mandiner úgy fogalmaz: ha a jobbikos Bíró László, aki az ellenzék közös jelöltje, megszerzi az induláshoz szükséges megfelelő számú ajánlást (a hatályos törvények szerint 500 ajánlás szükséges), akkor minden további nélkül indulhat a szerencsi időközi választáson.

Mint korábban a Neokohn is megírta: Jakab Péter Jobbik-elnök pénteken közleményt adott ki, amelyben arról írt, hogy a Fidesz megfellebbezte Bíró indulását az időközi országgyűlési választásokon Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os választókörzetében.

Jakab Péter szerint a Fidesz arra hivatkozott, hogy valójában nem ő a párt elnöke, mert ugyan január 25-én megválasztották, azonban a bíróság ezt még nem vezette át a birosag.hu-ra. Annak ellenére, állítja Jakab, hogy július 9-én megkapta az erről szóló végzést.

Jakab arról írt, hogy „ezzel a lépéssel Orbán Viktor és a Fidesz végleg megérkezett a keleti diktátorok szintjére, oda, ahol az ellenzéket adminisztratív eszközökkel próbálják meg eltiltani a választáson való részvételtől”.

A Mandiner szerint viszont az történt, hogy

„megtámadták a Jobbik mint jelölőszervezet nyilvántartásba vételét a helyi választási bizottságnál”, „mivel a januári tisztújító kongresszuson hozott döntéseket még mindig nem jegyeztette be a Jobbik a bírósági nyilvántartásba, így jelenleg a párt nevében joghatályosan senki sem tehet nyilatkozatokat, azaz hivatalosan jelölőszervezetként sem jelenhetnek meg az időközi választáson.”

A Fidesz megfellebbezte a közös ellenzéki jelölt indulását

Bíró László „apátiájával” magyarázta antiszemita kijelentéseit.

A Mandiner felhívta a figyelmet arra, hogy a Fidesz fellebbezése ilyen módon csak a Jobbik jelölőszervezetként való megjelenését támadja, hiszen az összes többi ellenzéki pártnak sikerült magát a választási eljárási törvénynek megfelelően jelölőszervezetként bejelentenie. Ez azt jelenti, hogy a DK, a Momentum, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd is megjelenhet mint támogató jelölőszervezet.

A fellebbezés nyomán kirobbant jogvita tehát kizárólag a Jobbik szerepvállalását érinti

— szögezi le a Mandiner.

Mint arról már a Neokohn is beszámolt, Bíró László korábban rasszista, antiszemita véleményének adott hangot közösségi oldalán. A Jobbik politikusa Judapestnek nevezte Budapestet, míg pártja jelenlegi szövetségeseit, a Demokratikus Koalíció tagjait szemkilövetőknek minősítette. Pénteken viszont a Facebookon bocsánatot kért.

Szerencsen a választókerület országgyűlési képviselője, a fideszes Koncz Ferenc halála miatt írtak ki időközi választást. Bíró ellenfele Koncz Ferenc lánya, Koncz Zsófia lesz, de Szanyi Tibor pártja, az ISZOMM is saját jelöltet indít az októberi voksoláson.

A választás tétje, hogy a Fidesz-KDNP elveszíti-e a matematikai kétharmadot a Parlamentben.

A Facebookon kért bocsánatot az ellenzéki összefogás szerencsi képviselőjelöltje

A szerencsi időközi országgyűlési választáson induló Bíró László korábban rasszista, antiszemita véleményének adott hangot közösségi oldalán.