Kétállami megoldást fog szorgalmazni Lapid az ENSZ-ben

Jair Lapid izraeli miniszterelnök az ENSZ Közgyűlésén csütörtökön mondandó beszédében kifejezi majd támogatását az izraeli-palesztin konfliktus kétállami megoldása mellett – közölték magas rangú izraeli tisztségviselők az Axios beszámolódja szerint.

Amennyiben így lesz, úgy ez lesz az első alkalom, hogy Lapid miniszterelnökként nyilvánosan kiáll a kétállami megoldás mellett. Az izraeli tisztviselők hangsúlyozták, Lapid világossá fogja tenni, hogy a palesztin állam létrehozásának biztonsági intézkedéseket kell tartalmaznia Izrael számára.

2017 óta szintén ez lesz az első alkalom, hogy izraeli miniszterelnök nyilvánosan kifejezi támogatását a kétállami megoldás mellett.

2009 májusában Benjamin Netanjahu akkori miniszterelnök egy beszédében ugyan jelezte támogatását a kétállami megoldás mellett, azt többször meg is ismételte, többek között az ENSZ-ben, ám Donald Trump elnökké választásával a téma lekerült a napirendről.

Az izraeli tisztviselők szerint Lapid azért döntött úgy, hogy a november 1-jei választások előtt világossá teszi álláspontját a kétállami megoldással kapcsolatban, mert úgy véli, hogy ez „része annak az őszinteségnek, amelyre a politikusoknak szükségük van… hogy elmondják, mit képviselnek és merre kell haladnia az országnak”.

„A palesztinoktól való elszakadásnak Izrael politikai víziójának részét kell képeznie” – mondta egy magas rangú izraeli tisztviselő, aki hozzátette, hogy Lapidnak jelenleg nem tervezi hogy találkozna Mahmúd Abbász palesztin elnökkel, és nem látja, hogy a közeljövőben újraindulnának a béketárgyalások.

„Ha Lapid úgy gondolná, hogy az Abbásszal való találkozás most hatékony lenne, akkor már megtette volna”

– mondta az izraeli tisztviselő.

Abbász várhatóan pénteken érzelmekkel fűtött beszédet tart majd az ENSZ Közgyűlésében, amelyben kifejezi csalódottságát az izraeli-palesztin békefolyamat stagnálása miatt.

Mivel Abbász belpolitikai pozíciója gyengül, ENSZ-beszéde ritka alkalom arra, hogy tiltakozzon a jelenlegi helyzet ellen. Valószínűleg kemény kritikát fog megfogalmazni Izraellel szemben.

Abbász azzal fenyegetőzött, hogy beszédét arra használja fel, hogy a Biztonsági Tanácsban szavazást kérjen Palesztina teljes jogú ENSZ-tagságának megadásáról, de amerikai tisztviselők szerint a Biden-kormányzat és olyan országok, mint Jordánia és Egyiptom nyomására nem valószínű, hogy ezt véghez is viszi.

Szaúd-Arábia külügyminisztere és az EU külügyi vezetője szerdán zárt ajtók mögött találkozót hív össze 25 ország képviselőivel az arab békekezdeményezés újjáélesztésének lehetőségeiről.

A találkozón amerikai és palesztin tisztviselők is részt vesznek. Izraelt nem hívták meg.

A 2002-es kezdeményezés az arab országok és Izrael közötti kapcsolatok teljes normalizálását ígérte egy palesztin állam létrehozásáért cserébe. A kezdeményezés relevanciája azonban mára megkérdőjeleződött, miután négy arab ország a palesztin államiságot megelőzően az Ábrahámi-egyezmények révén normalizálta kapcsolatait Izraellel.

Izrael ENSZ-nagykövete nem kért a holokauszttagadó iráni elnök beszédéből

„Ez egy új erkölcsi mélypont az ENSZ számára” – mondta Gilad Erdan.