Jad Vasem nem akarja elijeszteni a világvezetőket a Zsidó Kárpótlási Világszervezettel

Nem hívták meg a Zsidó Kárpótlási Világszervezetet (WJRO) Auschwitz felszabadításának 75. évfordulójára. 

Több, mint 40 államfő érkezik jövő héten Jeruzsálembe, hogy megemlékezzenek Auschwitz felszabadításának 75. évfordulójáról. Hosszú ideig tartó huza-vona után a Jad Vasem úgy döntött, hogy nem hívja meg a Zsidó Kárpótlási Világszervezet képviselőit a rendezvényre – számolt be a The Jerusalem Post. 

Nachliel Disont, a WJRO igazgatóját felháborította a döntés.

„Nem értem, hogy lehetséges, hogy egy olyan szervezet, mint a Jad Vasem, nem akar foglalkozni a tulajdon visszaszolgáltatásának fontos kérdésével”

– nyilatkozta Dison.

A Zsidó Kárpótlási Világszervezet elsősorban a kelet-európai régióra koncentrál, ahol azon dolgoznak, hogy a holokauszt alatt elkobzott, majd a kommunizmus alatt államosított tulajdont visszaszolgáltassák a túlélőknek vagy azok örököseiknek.

A Jad Vasem nyilatkozatban reagált a WJRO felháborodására, amelyben kifejtették, hogy fontosnak tartják a szervezet munkáját, de a rendezvényen sok olyan témáról nem lesz szó, amivel az intézmény egyébként rendszeresen foglalkozik.

A Jad Vasem vélhetően attól tart, hogy több politikust elijesztene a WJRO jelenléte a rendezvényen. Lengyelországban az elmúlt években sok vitát generált a kárpótlás kérdése.

Közel kétszázezer holokauszt-túlélő lakik Izraelben

A zsidó államban élő magyar túlélők létszámára nem tér ki a statisztika.