Ischgl, a halálos síparadicsom

Koronavírussal megfertőződött izlandi turisták miatt már március elején figyelmeztették a tiroli hatóságokat, ám csak nagyon lassú válaszlépések születtek.

A síelők számára Ischgl városa igazi „fehér álomhely”, ahol minden télen milliók fordulnak meg. Ebben a szezonban sem történt másképp, ám az „alpesi Ibiza” ezúttal egyfajta inkubátorrá vált a koronavírus számára. Mire a hatóságok intézkedéseket vezettek be, óriási károk keletkeztek, és tömegek fertőződtek meg a COVID-19 vírussal.

Hétfő esti hírek alapján Ausztriában a koronavírussal fertőzöttek száma meghaladja a négyezret, és a halottak száma 21-re nőtt. A legtöbb megbetegedést Tirolban (808) és Felső-Ausztriában (708) diagnosztizálták.

A Politico szerint több skandináv állam időben figyelmeztetett: százával regisztráltak olyan fertőzéseket, amik az osztrák kisvároshoz kötődnek. Norvégia múlt héten azt közölte, hogy az akkori 1400 helyi esetnek közel 40 százaléka Ausztriából ered. A hatóságok szerint több száz beteg — Ausztriában és Németországban is — Ischglben találkozhatott először közvetlenül a járvánnyal.

A korai figyelmeztetések ellenére Tirolban meglehetősen későn vezettek be védőintézkedéseket, feltehetően mivel féltették a helyi üzleteket. Csaknem az egész régió gazdasága a turizmustól függ, Bécs pedig nem avatkozott be.

Fotó: Wikimedia

Március 1-jén Izlandon 15 olyan fertőzött utast regisztráltak, akik Münchenben jártak hazaérkezésük előtt. Mint kiderült, közülük 14-en Ischglből érkeztek vissza. Ezt követően Reykjavík utazási figyelmeztetést adott ki Tirolt érintően, ám hiába figyelmeztette Ausztriát, az osztrák egészségügyi hatóságok semmit nem tettek.

A következő napokban Dániában, Norvégiában, Svédországban és Németországban is regisztráltak Ischglből hazatérő fertőzötteket.

Március 7-én egy helyi bártulajdonosnál is pozitív teszt született, ám a hatóságok egészen addig nem tettek semmit, míg 15 másik, vele érintkező munkatársa szintén megfertőződött. Március 10-én a bárokat bezárták, ám a sífelvonókat és hoteleket továbbra is nyitva hagyták.

A vírus terjedése következtében a kormány március 13-án karantén alá vonta a várost övező egész völgyet (Paznauntal), és a közelben lévő másik népszerű síparadicsomot, St. Antont.

A történtek Németországban is jelentős médiafigyelmet keltettek, ahonnan a legtöbb Ausztriába utazó turista érkezett. A tiroli hatóságok szerint minden szükséges lépést időben megtettek, noha többen ezt máig vitatják. Vannak, akik szerint például azzal is nagy hibát követtek el, hogy több száz ember számára hagyták, hogy más, környező helyeken szálljanak meg, miután elhagyták Ischglt.

Különösen sokan utazhattak át Innsbruckon, a régió egyik legfontosabb központján. Az ő esetükben örök kérdés marad: azóta vajon milyen messzire hordozták el magukkal a vírust?

Kurz a koronavírusról: „Hála Istennek Netanjahu tanácsaiért”

Az osztrák kancellár elmondása szerint az izraeli politikus motiválta arra, hogy mielőbb óvintézkedéseket vezessenek be hazájában.

BBC hétfői cikke szerint vizsgálat indul azzal a bárral szemben, ahol valószínűleg tudatosan elhallgatták az egyik dolgozó fertőzését.

Sebastian Kurz vezetésével Ausztriában mára az egyik legszigorúbb megelőzési politikát vezették be Európában. A kancellár döntésével a kormány szabályozta a gyülekezési jogot, ahogy a köztereken való mozgás szabadságát is. A síközpontokat teljesen bezárták; és Kurz szerint „nagyon-nagyon hosszú idő lesz”, mire visszatérhet a megszokott élet az Alpokban.