Golán-fennsík: Izrael ellenségei kiakadtak az amerikai elismerésen

Szíria és Irán után Törökország is közölte: az, hogy Amerika Izrael részének ismerte el a Golán-fennsíkot, „új válságot” hozhat a térségbe.

Mevlut Cavusoglu külügyminiszter azzal érvelt, hogy „az államok területi integrációja a nemzetközi jog legalapvetőbb elve.” Az Arab Liga főtitkára, Ahmed Aboul Gheit közölte, szervezete teljes mértékben támogatja Szíria jogát az Izrael által elfoglalt területhez.

Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő Twitter-üzenetében kijelentette:

„Amerika azon kísérlete, hogy legitimizálja Izrael nemzetközi jogot sértő lépéseit, csak több erőszakhoz és fájdalomhoz vezetnek a térségben.”

Természetesen a szíriai kormány is elítélte a Golán-fennsík izraeli fennhatóságának elismeréséről előző nap tett amerikai bejelentést, egyben leszögezte, hogy Damaszkusz eltökélt szándéka minden lehetséges eszközzel visszaszerezni a területet.

Minden eszközzel „felszabadítanák”

A szíriai állami hírügynökség által pénteken ismertetett nyilatkozatban a damaszkuszi külügyminisztérium egy illetékese úgy vélekedett, az Egyesült Államok vakon részrehajló Izrael iránt, ami nem változtat a valóságon, amely szerint a Golán-fennsík Szíriáé, arab volt és lesz.

A szíriai nemzet ezek után még eltökéltebb lesz arra, hogy minden lehetséges eszköz bevetésével felszabadítsa a szíriai nemzeti területnek ezt az értékes darabját – tartalmazta a dokumentum.

Irán, Törökország és Szíria mellett Oroszország is „a nemzetközi jog megsértésével” vádolja az Egyesült Államokat. Szaeb Erekat palesztin főtárgyaló Twitter-üzenetében arra figyelmeztetett, hogy Trump bejelentése bizonyosan a térség destabilizációjához, valamint vérontáshoz fog vezetni.

A palesztinok néhány napja már azon is fennakadtak, hogy szerdán kiadott éves jelentésében az amerikai külügy „Izrael által ellenőrzött Golán-fennsíkra” cserélte a korábban használatos „Izrael által megszállt Golán-fennsíkot. A 2018-as évet vizsgáló jelentés emellett nem használja közvetlenül a megszállás szót, csak idézőjelben, emberi jogi szervezeteket idézve.

Izraeli katonák, palesztin tüntetők a Golánon (fotó: MTI/EPA)

Mint arról beszámoltunk, Donald Trump a jövő héten, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök washingtoni látogatásán várhatóan elismeri Izrael fennhatóságát a Golán-fennsík fölött.

Ezt a területet Izrael 1967-ben foglalta el Szíriától, és 1981-ben egyoldalúan kiterjesztette rá az izraeli törvénykezést, ezzel gyakorlatilag annektálva a területet. Ezt a lépést a nemzetközi közösség mindeddig nem ismerte el.

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön a Twitteren közölte: ötvenkét év után elérkezett az idő arra, hogy az Egyesült Államok teljes mértékben elismerje Izrael szuverenitását a Golán-fennsík felett, amely stratégiai és biztonsági szempontból létfontosságú Izrael Állam és az egész térség számára.

A Golán megerősítése azért is kulcskérdés, mert az izraeli hadsereg szerint katonai szervezet kiépítésébe kezdett a Hezbollah libanoni síita csoport a Golán-fennsík szíriai oldalán.

Izrael: a bal- és a jobboldal is örül

Izraelben az ezekben a napokban zajló purimi örömünnepre kapott ajándékként fogadták a bal- és a jobboldali pártok egységesen Donald Trump amerikai elnök csütörtöki bejelentését Izrael Golán-fennsík feletti fennhatóságának elismeréséről.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő Donald Trump bejelentése után purimi csodának nevezte az amerikai döntést, s közölte, hogy Trump történelmet írt. Ezt azonnal megköszönte neki személyesen, telefonon is.

Chaim Rokeach, a Golán-fennsík önkormányzatának vezetője is purimi ajándéknak nevezte az amerikai bejelentést, mivel ezekben a napokban ünneplik a zsidó vallás örömünnepét, amelyben a zsidó közösség csodás megmenekülésére emlékeznek a Perzsa birodalomban, i. e. 450 körül.

Bogi Ajalon, az ellenzéki Kék-Fehér párt egyik vezetője, volt védelmi miniszter rendkívül jó hírnek nevezte Trump üzenetét. A kormányzó jobboldali Likud és más pártok számos vezetője is hasonlóképpen elismerően és lelkesen vélekedett a Facebookon, a Twitteren és hivatalos közleményekben.

Az Új Jobboldal nevű párt közleményben üdvözölte az amerikai lépést, de ők egyben aggodalmukat fejezték ki, hogy ez a béketerv keretében együtt járhat a palesztin állam elismerésével is, és felszólították Netanjahut, hogy azonnal vonja vissza a Bar Ilan Egyetemen 2009-ben elmondott beszédét a kétállami megoldás támogatásáról, vagyis Palesztina felállításáról.