Gender-ideológia és egy lövöldözés — az amerikai média abszurd reakciója

A Neokohn szerkesztője

 

Az amerikai média egy része azon aggodalmaskodik, nehogy félreazonosítsák egy hat embert meggyilkoló személy nemi identitását. Hajdú Tímea jegyzete. 

Egy 28 éves nő tömeggyilkosságot követett el hétfőn Nashville városában Tennessee államban. Egy presbiteriánus magán általános iskolába tört be, ahol a legidősebb diákok tizenkét évesek. A nő megölt három kilencéves diákot, és három felnőttet, köztük két tanárt és egy gondnokot. A rendőrség rekord idő alatt reagált, és az első segélyhívás után 15 perccel két fiatal rendőr már agyonlőtte a tömeggyilkost. A rendőrség először tinédzsernek nézte az elkövetőt, azonosítást követően azonban kiderült, hogy 28 éves. A rendőrség azt is közölte, hogy a gyilkos egy kiáltványt is hátrahagyott ( ennek tartalma a cikk írásának idején még nem került nyilvánosságra), valamint, hogy férfiként azonosította magát. Az is kiderült, hogy kislányként egy rövid ideig a presbiteriánus iskola diákja volt.

A New York Times és az USA Today, miután kiderült, hogy a gyilkos transznemű volt, sietősen helyreigazításokat közöltek, hogy a hatóságok “félreazonosították a gyanúsított nemét”, amikor nőneműnek nevezték.

„Hétfőn zavar támadt a nashville-i lövöldözés támadójának nemi identitásával kapcsolatban. A tisztviselők a „nő” és a nőnemű „ő” megjelölést használták a gyanúsítottra, aki egy közösségi médiában közzétett bejegyzés, és egy LinkedIn-profil szerint az elmúlt hónapokban férfiként azonosította magát”

– írta a New York Times. 

A CNN pedig gyorsan átszerkesztette eredeti cikkét a lövöldözésről, és

kivett minden említést a gyilkos nemére vonatkozóan.

Korrekció előtt és után:


Nem ez az első eset, ahol az amerikai média összezavarodott egy gyilkos identitása miatt. Néhány hónappal ezelőtt egy nem-bináris egyén (vagyis olyan személy, aki azt állítja, hogy nem is férfi nem is nő)  követett el lövöldözést egy meleg-bárban, és a média nem tudta, mit kezdjen vele.

Amerikában minden iskolai lövöldözés érthető módon erős érzelmeket hoz felszínre. A demokraták azonnal a fegyvertartást szigorító törvényeket veszik elő a fiókból, míg a republikánusok állítják, hogy nem a fegyver a probléma, hanem az ember, és jobban kellene védeni az iskolákat.

Azonban ezúttal a sajtó első reakciói Tennessee állam gender-ideológia ellenes törvényeire koncentráltak. A Newsweek azonnal lehozta, hogy az állam „betiltotta a transzvesztita-showkat és a nemi megerősítő kezeléseket a kiskorúak számára, de a fegyverek továbbra is legálisak.” Úgy gondolta a lap, hogy ez megfelelő párhuzam egy konzervatív környéken történt támadás után. 

Más liberális aktivisták gúnyosan írtak arról, hogy ahhoz képest, hogy keresztény iskola, úgy látszik nem imádkoztak megfelelően ahhoz, hogy elkerüljenek egy ilyen támadást. Miután többen felszólították, David Pakman, liberális kommentátor azóta letörölte a Twitter-bejegyzését: 

„Nagyon meglepő, hogyan történhet egy tömeglövöldözés egy keresztény iskolában, amikor gyakran arra hivatkoznak, hogy az ima hiánya miatt történnek ilyen szörnyű dolgok. Lehetséges, hogy nem imádkoztak eleget, vagy helyesen, annak ellenére, hogy keresztény iskola voltak?”


Az esetre adott reakciók mutatják, mennyire mérgezővé vált az amerikai közélet. Már a tömeggyilkosság szörnyű ténye is szinte megszokottá vált, és gyász és empátia helyett undorító reakciók tömkelege árasztotta el az internetet.

A gyilkosságoktól sokkban levő közösség iránt nem sok empátiát mutat a sajtó, mindenki a maga fontos ügyét igyekszik nyomni, ki gúnyolódik a keresztények imáin, ki a konzervatívokat vádolja a történtekért. A Washington Post például, miután leírta, hogy Tennessee állam egyik republikánus képviselője azt mondta „összetörte a szívét” a tömeggyilkosság, a lap fontosnak tartotta azonnal odabiggyeszteni, hogy a képviselő két évvel ezelőtt „fegyverekkel pózolt” a családjával.

Mindeközben a média óvatoskodva arra ügyel, hogy meg ne sértsék a halott tömeggyilkos nemi identitását. Milyen tolerancia az, ami a gyilkos nemi identitását próbálja tiszteletben tartani? Mi a célja ennek?

A támadást követően egy NBC riporter szükségesnek érezte, hogy rámutasson arra, hogy Nashville ad otthont a konzervatív Daily Wire (DW) médiabirodalmának, ami a riporter szerint az „anti-transz” aktivizmus fellegvára. Matt Walsh, a DW egyik riportere megjegyezte, hogy szerinte ezzel nyíltan célponttá akarják őket tenni. Ben Shapiro is megdöbbenését fejezte ki, hogy mi közük van a történtekhez.

A média hibáztatja a politikusokat, a törvényt, a szörnyű eset miatt, de egyet kéne igazán vádolnia: magát a gyilkost, aki betört egy általános iskolába, és meggyilkolt hat ártatlan embert.

Fotó: A lövöldöző fegyvere/EPA/METRO NASHVILLE POLICE DEPARTMENT HANDOUT HANDOUT EDITORIAL USE ONLY/NO SALE

A tolerancia csődje — Az vagy aminek mondod magad?

Minden azzal kezdődött, hogy a biológiai valóság irrelevánsnak lett nyilvánítva, amit felülírhatnak társadalomtudományi teóriák, elméletek és fantáziák. Hajdú Tímea írása.