Ausztria a nácizmus 26 ezer üldözöttjének adott állampolgárságot

aerial view of a city during sunset

Ausztria 2019 óta az egykori német náci rezsim 26 ezer áldozatának, illetve leszármazottjaiknak adott állampolgárságot – közölte kedden Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter.

„Az osztrák állampolgárság a családtörténet fontos részét adja vissza azon emberek leszármazottjainak, akiket évtizedekkel korábban kegyetlenül megfosztottak ettől” – mondta Schallenberg egy 15 új állampolgár sorsát taglaló könyv bécsi bemutatóján.

Az osztrák külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a honosítottak magas száma a főleg Egyesült államokból, Izraelből, illetve Nagy-Britanniából érkező emberek bizalmát jelzi hazája iránt. Felidézte, hogy az osztrák törvényhozás 2019-ben egyhangúlag szavazta meg az állampolgársági törvény vonatkozó módosítását.

Oskar Deutsch, a bécsi zsidó közösség vezetője kijelentette, hogy a növekvő antiszemitizmus közepette Európában Ausztria világosan Izrael oldalán áll.

 „Ausztriát mindinkább biztonságos menedéknek lehet tekinteni a zsidóság számára”

– mondta.

Deutsch mindazonáltal hozzátette, hogy ez nem volt magától értetődő, tekintve, hogy Ausztria évtizedekig vonakodott elismerni bűnrészességét a holokausztban. Ausztria sokáig Adolf Hitler náci diktátor első áldozataként tekintett magára, míg 1991-ben az akkori osztrák kancellár, Franz Vranitzky nyilvánosan bocsánatot kért Ausztria náci atrocitásokban játszott szerepéért.

Tatár György: Polgárháborúk új középkora felé sodródik Európa

A vallásfilozófus szerint a Nyugat nem ismeri kellően az iszlámot, ezért éri váratlanul ami Európában történik.