Az izraeliek fele szerint mindenáron meg kell akadályozni a nukleáris Iránt

Az Izraeli Demokrácia Intézet végzett felmérést az izraeliek körében a zsidó újév előtt.

Az intézet felmérése szerint az izraeliek 49 százaléka, a zsidó vallásúak 55 százaléka pedig erősen vagy inkább egyetért azzal, hogy adott esetben Izraelnek amerikai támogatás nélkül is meg kellene támadnia az iráni nukleáris létesítményeket.

A felmérésből az is kiderült, hogy a zsidó izraeliek kevesebb mint egyharmada (31%) szeretné, ha a következő jeruzsálemi kormány a palesztinokkal való konfliktus megoldásának eszközeként a kétállami megoldás előmozdítására törekedne. Az izraeliek 36%-a, köztük a zsidók 58%-a nem szeretné, ha a kormány ezt támogatná november 1-jei választásokat követően (a zsidó izraeliek 11%-a mondta azt, hogy nem tudja, hogyan kellene a következő kormánynak eljárnia).

A közelgő zsidó újévvel kapcsolatban, amely vasárnap napnyugtakor kezdődik, az izraeliek 29%-a úgy véli, hogy a következő év jobb lesz, mint az előző, 30% szerint nagyjából ugyanolyan lesz, 21% szerint rosszabb lesz, 20% pedig azt mondta, hogy nem tudja.

Ezt a cikket szerkesztőségünk az ünnep beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

„Egy amerikai tábornok azt mondta nekem, hogy Kína meg fogja támadni Tajvant”

Tim Marshall, A földrajz fogságában szerzője interjút adott a Neokohnnak, melyben beszélt az orosz-ukrán konfliktusról, Iránról és a Kína-Tajvan feszültségről. Interjú.