Száz éve robbant a halálos bomba a Dohány utcában

kultúrtörténész

Száz évvel ezelőtt, 1922. április 3-án hétfőn este fél kilenc körül borzalmas detonáció rázta meg Erzsébetváros szívét. A bomba a Dohány utca 76. alatt található Erzsébetvárosi Demokrata Kör székházában robbant, mintegy hatszáz ember estéjét fojtva vérbe. A tragikus eseményt a korabeli sajtón keresztül rekonstruáljuk – írja a zsido.com oldalán megjelent cikkében Cseh Viktor kultúrtörténész.

Társasvacsora prominens vendégekkel

Aznap este – mint a Demokrata Körben hétfőnként általában – társasvacsorát hirdettek, melyre a sok száz tag mellett dr. Rassay Károly ügyvéd, nemzetgyűlési képviselő, dr. Rupert Rezső  jogász, szintén képviselő, dr. Bárczy István Budapest volt főpolgármestere, korábbi igazságügyi miniszter, képviselő és Sándor Pál képviselő, a fővárosi zsidók egyik prominens alakja ígérkezett el.

Megjelenésükre azonban nemcsak a kör tagjai, de a merénylők is számítottak.

Este nyolc óra körül a résztvevők már az emeleti díszteremben zsúfolódtak össze, de a díszvendégek egy része késett, illetve a lépcsőházban várakozott. A késlekedésük minden bizonnyal az életüket mentette meg.

Fél kilenc körül ugyanis hatalmas robbanás rázta meg a termet, sűrű füstfelhő csapott fel, a helyiség hat ablakának üvegcserepei az utcára hullottak, a középső ívlámpa lezuhant, a fal egy része kiszakadt, a terem sötétbe borult. Az emberek alig láttak valamit, a pánikba került tömeg az ajtó felé nyomult, sokan ekkor sérültek meg. Az egyik pincér így foglalta össze a robbanás utáni első perceket:

„A fényesen megterített asztalokra kőtörmelékek hullottak, a lámpák kialudtak, az ablakok csörömpölve összetörtek, első pillanatban senki sem tudta, hogy mi történt és mindenki fejvesztetten menekült. A menekülés közben összetörték az asztalokat és mindent, ami útjukban akadt. Mindenki az ajtó felé rohant.

A nagy tolongás közben a nagy tömeg előtt szűknek bizonyult az ajtó, ami a menekülő tömeg óriási nyomásától azután darabokban hullott szét a földre.”

https://neokohn.hu/2020/12/01/antiszemita-csendelet-szaz-evvel-ezelottrol/

A robbanás után, a Demokrata Kör egyik alkalmazottja azt vallotta, hogy az utcában fiatal férfiak egy csoportja megéljenezte a történteket és többek között azt kiabálták, hogy „Le Rassayval! Le Vázsonyival!”

A helyszínre csakhamar rendőrök érkeztek a Hársfa utcai kapitányságról, de mentőket és tűzoltókat is hívtak. A képet, mely az első érkezők elé tárult, az újságok

az első világháborús kötözőhelyekhez hasonlították, ahol a vérben tocsogó mintegy húsz orvos igyekezett ellátni a több tucatnyi sebesültet.

Az első azonosított halott Szegő Miksa szappangyáros volt, kinek kihűlt testét egy takarítónő asztalterítővel terítette le.

„Harmadszor menekültem meg Isten csodás segítségével a haláltól”

– mondta Sándor Pál elcsukló hangon az Egyenlőség riporterének.

„A zsidóság sorsáról tanácskoztak, a zsidóság nélkül”

A hét elején volt az évfordulója az első cionista kongresszusnak, melyet 1897. augusztus 29–31. között tartottak Bázelben.

„Először önkéntes koromban a jászberényi dinamit katasztrófa alkalmával, mikor Isten véletlen kegyelme folytán egyedül maradtam életben társaim közül. Másodszor, mikor 1914-ben elgázolt a villamos, három bordám eltörött és hajszál híja, hogy szívembe nem fúródott egy csontszilánk. És most harmadszor… Én már háromnegyed nyolckor este ott voltam az Erzsébetvárosi Körben és kétszer is fel akartam menni a földszintről, hogy helyemet elfoglaljam az asztalnál, azt a helyet, mely alatt már füstölgött a pokolgép. Ehrlich G. Gusztáv és Katona Béla barátaim nem engedtek felmenni, azt mondták, várjam be, míg a többi politikusok megérkeznek. És nem mentem fel.

Egyszerre kinyílt az ajtó, a légnyomás kicsapta. Megtántorodtam. Megtörtént a szerencsétlenség. S a következő pillanatban már véres emberek rohantak le a lépcsőn…”

Másnap, a robbanásszakértő a következőképp számolt be a helyszínre érkező gróf Klebelsberg Kuno (1875–1932) belügyminiszternek:

„Itt egy pokolgépet helyeztek el a fűtőtest mellett a padlón. A robbantóanyag körülbelül egy kilogramm súlyú lehetett és olyan, mint az ekrazit, vagy ehhez hasonló más robbanószer. A robbanás színhelyén a falon támadt rés alatt a világítóudvarban ventillátor van, amelyet sértetlennek találtam. Ez ellene mond annak, hogy a robbantóanyagot kívül helyezték volna el. Minden amellett szól, hogy a robbantóanyagot belülről helyezték el. A sérüléseket leginkább a fűtőtestek leszakított és levetett darabjai okozhatták, ezenkívül az egy centiméternyi vastagságú tükörablakok. A fűtőtest darabjait a robbanás a tetőnek dobta és a baloldali második ablak felé irányította. Ugyancsak sérüléseket okozott a terem közepén tartózkodó emberek között a robbanásból keletkező légnyomás. A sérülések egy másik része valószínűleg menekülés közben keletkezett.”

A cikk folytatása itt olvasható.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

A zsidó, aki zsinagógákkal építtette tele Pestet

Lederer a pesti neológia konzervatív szárnyát képviselte, jómaga nem is a Dohány utcai nagytemplomba, hanem a Rumbach utcai zsinagógába járt.