Arab nyelvű utcanév táblák jelentek meg Düsseldorfban

„A kétnyelvű útjelző táblák a társadalmi befogadás szimbolikus kifejeződései. Azt mutatják, hogy az emberek azonosulnak a kerületükkel és a sokszínűséggel” – fogalmazott Samy Charchira, a Zöldek tanácsosa Düsseldorfban, ahol Németországban először avattak arab nyelvű útjelző táblákat — írja az Arutz7.

„Több generáció óta sok marokkói és észak-afrikai származású ember, család és kereskedő él a kerületben, akik hozzájárultak Németország építéséhez”.

„Ezért tiszteletet, csodálatot és képviseletet érdemelnek” – hangsúlyozták a zöldek. Lalla Loubna Ait-Bassidi marokkói konzul szintén méltatta a döntést:

„Hálás vagyok, hogy az integráció olyan módon jut kifejezésre, amelyet a 20 arab nemzetből származó emberek olvashatnak és megérthetnek”.

A multikulturalizmus a nemzetállam végét jelenti, és úgy tűnik, Európa eltökélte, hogy végigmegy ezen az úton.

A düsseldorfi egyházközségek úgy döntöttek, hogy a hagyományos őszi keresztény ünnepet, a november 11-én ünnepelt Szent Márton ünnepét „a fények ünnepének” nevezik, hogy ne sértsék a migránsokat.

2020 óta a városban négy mecsetből (összesen nyolc van) hangszórókon keresztül hallható az imára buzdító müezzin, a Düsseldorf melletti Düren városában a török Fatih mecset naponta háromszor hív imára, szinte úgy, mint az iszlám országokban.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung megemlíti, hogy a német szövetségi statisztikai hivatal szerint Németország lakosságából 18,9 millió ember, vagyis 23 százalék 1950 óta bevándorolt az országba, vagy bevándorlók gyermeke. Ez az első alkalom, hogy az ország lakosságát a bevándorlási adatok alapján elemezték, és nem csak az állampolgárság alapján, ami egy homályosabb fogalom, tekintve, hogy sok bevándorló – és különösen a bevándorlók gyermekei – az elmúlt években szerezték meg a német állampolgárságot.

A bemutatott új adatok 2021-ből származnak, így nem tartalmazzák azt a több mint egymillió ukrán állampolgárt, akik az országuk orosz megszállása után érkeztek Németországba menedéket keresve.

Népességcsere a cél – a német „fehérkenyerek” pedig tűnjenek el!

Bevándorlók és zöld-baloldali támogatóik időközben nyíltan hirdetik ezt a célt. Aki pedig erre bírálóan rámutat, azt kizárják a tisztességes emberek köréből. Egy jelenkori tanmese.