Az amerikai demokrata párt elitje tolerálja az antiszemitizmust

Mark Levin azzal vádolja Joe Bident és más magas rangú demokrata politikusokat, hogy szó nélkül hagyták Louis Farrakhan antiszemita kirohanásait a február végén tartott Megváltók napi rendezvényen — írja a Tett és Védelem Alapítvány.

Az Nation of Islam (Iszlám Nemzet) éves konferenciáját február 24-26. között rendezték Chicagóban.

A rendezvényen Louis Farrakhan, Amerika legbefolyásosabb muszlim vezetője, a Nation of Islam első embere több alkalommal is a zsidókat szidalmazta, elítélve a „zsidó hatalmat” és a „Sátán zsinagógáját” emlegette. A szervezet 89 éves vezetője arról is beszélt, hogy minden ajtóban, amely a hatalomhoz vezet, van egy őrszem, akit a zsidók tartanak.

Mit ér az állampolgári szavazat, ha a voksok nyertesének olyasvalakihez kell fordulnia utasításokért, akit soha nem választottak meg? – kérdezte. Hozzátette: a zsidók azáltal gazdagodtak, hogy pénzt adnak kölcsön kamatra, és fojtogató befolyásuk alatt tartják ezt a kormányt.

Farrakhan Adolf Hitlert sem hagyta ki a beszédéből, amikor azt mondta a náci vezető szembeszállt az uzsorával és felvette a harcot a pornográfiával, amelyet a zsidók hoztak a németekre.

Mark Levin, a Fox News műsorvezetője arra a kérdésre kereste a választ, hogy miért nem ítélte el Joe Biden és Kamala Harris ezeket az egyértelműen antiszemita nyilatkozatokat. Megjegyezte, hogy a muszlim vezetőt 2005-ben meghívta ebédre a kongresszus fekete képviselői lobbicsoportja, az eseményen pedig Barack Obama akkori szenátor is részt vett.

Victor Davis Hanson: Az új amerikai antiszemitizmus

„Most egy veszélyes új antiszemitizmus van divatban, elsősorban az afro-amerikaiak körében – különösen a prominens politikusok, hírességek és milliárdosok körében”.

„Miért hívták meg ezt az embert? Mert a Demokrata Pártnak van egy problémája”

– mondja Levin, aki szerint Farrakhan „jelentős befolyással bír” a Demokrata Pártra. A műsorvezető idézte Kevin Williamsont, aki a National Review konzervatív lapban arról értekezett, hogy a demokratáknak „kisebb szocialista problémájuk van”.

„Nagy problémájuk van a zsidógyűlölő különcökkel. Közülük is kiemelkedik Louis Farrakhan tiszteletes az úgynevezett Iszlám Nemzetből. Farrakhan évtizedek óta nyíltan és büszkén zsidógyűlölő csodabogár. De a demokraták még mindig szükségét érzik, hogy gesztusokkal hódoljanak. Olyan Trump-ellenes vezetők, mint Tamika Mallory vagy Linda Sarsour a Women’s March mozgalomból felkarolták Farrakhant, és legyeskednek körülötte. Karrierje felívelésekor, 2005-ben Barack Obama 2005-ben szintén kereste a társaságát. A kongresszusi fekete caucus szintén konzultált vele. Bill Clinton mellette állt Aretha Franklin temetésén, és ezzel hallgatólagosan felemelte a szektavezért. A kaliforniai demokraták, Barbara Lee, aki most szenátor akar lenni, és Maxine Waters részt vettek Farrakhan nyilvános rendezvényein, és az Obama-kormányzat veteránja, Eric Holder is pózolt vele egy közös képen”

– írta Williamson.

„Farrakhan egy antiszemita. Erről nincs vita. Eric Holder, Maxine Waters és mások, akik státuszt és befolyást biztosítanak Farrakhannak és bandájának, lehet hogy nem antiszemiták. Minden bizonnyal kollaboránsok”

– fogalmazott.

Levin hangsúlyozza a Demokrata Párt progresszív képviselői ma is tesznek antiszemita megjegyzéseket.

„Az újonnan megválasztott képviselő Ilhan Omar láthatóan nem tudja kinyitni a száját anélkül, hogy ne eresztene meg egy antiszemita rágalmat, amelyben a zsidókat hazafiatlansággal vádolja. A kettős lojalitás és az amerikai politikai vezetők megvesztegetésének mantrája, hogy támogassák Izraelt. A zsidók egy idegen ország iránti hűséget sürgetnek, szajkózza a politikus. Rashida Tlaib képviselőnőnek hasonló problémái vannak, akiről kiderült, hogy Farrakhan egyik balliberális kiadványának munkatársa volt. Az Amerikai Demokratikus Szocialista szervezet aktivistái, amelynek tagja Alexandria Ocasio-Cortez szélsőbaloldali demokrata képviselő is, nemrég eltörléspárti szlogeneket skandáltak, miközben a zsidó állam felszámolására szólítottak fel „

– írta Williamson.

Levin szerint a baloldal inkább nevezi fehér fajgyűlölőnek Trump volt elnököt, minthogy saját antiszemita múltjával foglalkozzon.

„Az erőfeszítés, hogy a konzervativizmusból megpróbáljanak a KKK-t (Ku Klux Klán), a neonácizmust csinálni, igazán elképesztő, különösen, ha figyelembe vesszük a Demokrata Párt történetét és különös tekintettel a KKK, a rabszolgaság, a szegregáció és a Jim Crow felkarolására. Annak ellenére, hogy a párt története során meghiúsította az 1964-es polgárjogi törvényt és az 1965-ös választójogi törvényt, annak ellenére, hogy jelenlegi elnöke, Joe Biden rasszista és szegregációpárti volt karrierje elején, amikor ellenezte az állami iskolák integrációját, és dzsungelnek nevezte azt”

– fogalmaz a műsorvezető.

Mark Levin hozzáteszi:

az antiszemitizmus folyamatosan terjed, és „nagyon, nagyon csúnyává” válik. Az Egyesült Államok elnöke szinte semmit sem mond minderről. A demokraták vezetése eltűri az antiszemitizmust.”

Elég az antiszemitizmussal kapcsolatos képmutatásból!

„Az antiszemitizmus ellen csak akkor lehet hatékonyan harcolni, ha akkor is elítéljük, amikor az általunk preferélt politikai oldalról jön” – írja Jonathan S. Tobin.