Amikor egy háború menetét próbáljuk megérteni, akkor a valódi kihívás nem az adatok tömegének feldolgozásában rejlik, hanem abban, hogy képesek vagyunk-e felismerni a legmarkánsabb mintázatokat az információ-özön álcázó hálója alatt. Robert C. Castel jegyzete.
Ez a feladat nem mindig egyszerű, de szerencsénkre sikerült kitenyésztenünk egy masszív szakértői réteget aminek a létjogosultságát az adja, hogy képesek meglátni a fa mögött azt a bizonyos erdőt. Amikor azonban a “menő” nyugati elemzők, akiknek szomjas mohósággal isszuk minden twittyegését, nem képesek észrevenni az elefántbikát a cselédszobában, akkor joggal inog meg a hitünk a dioptriáikban. Vagy a tisztességükben.
A Telegram pletykákat és a Tik-Tok videókat újracsomagoló, Google fordítóval hadonászó szakértők hada, mesteri szintre fejlesztette azt a képességet, hogy a tájékozódni kívánó laikust, szláv helységnevek és haditechnikai szakkifejezések általi unalomhalállal halassa. Közben a cselédszobában tomboló elefántbikáról vagy jót, vagy semmit.
A Kígyó-sziget birtoklásáért folytatott elhúzódó csata a háború egyik ilyen makacs ormányosa.
A háború első napjaiban modern Thermopylae-ként emlegetet sziget mítosza hamar elvérzett a tények talaján. Azóta az ünnepelt szakértők és a tekintélyes think-tankek csak nagy ritkán méltatják említésre ezt a hadszínteret, gondoskodva rola, hogy a tájékoztatás virágnyelvbe csomagolva és igen lakónikusan történjen.
Hogy miért?
Azért mert
a Kígyó-szigeti hadszíntér az egész ukrán háború szélkakasa,
és az ostoba szárnyas az Istennek sem akar a történelem jó oldala felé fordulni. Ami pedig ennél is rosszabb, közelebbről vizsgálva ezt a kicsiny de szimbolikus jelentőségű hadszínteret, egy sor kellemetlen kérdés merülhet fel.
A Kígyó-sziget analitikai fontosságát az adja, hogy ez az a pont, ahol a harcoló felek egy igen pontosan körülkrétázott szorítóban küzdenek egymással, és ahol sem a vereséget, sem a győzelmet nem lehet drukker-elemzéssel elsumákolni. Ráadásul, egy olyan szorítóról van szó, ahol a pálya eleve igen erősen lejt az ukrán fél javára:
- A sziget közelsége úgy az ukrán partokhoz, mint a romániai NATO-létesítményekhez, azt jelenti, hogy relatíve távol van a legközelebbi orosz támaszpontoktól.
- Ukrajna ismételten bebizonyította, hogy rendelkezik a megfelelő haditechnikai eszközökkel ahhoz, hogy csapásokat mérjen a Kígyó-szigetre és a szigetet támogató haditengerészeti egységekre. Lásd például a két ukrán Su-27-es által elkövetett május 6.-i támadást és a Harpoon rakéták bevetését egy hónappal később.
- Az is nagyon valószínű, hogy ebben a régióban a nyugati hírszerzési és elektronikai hadviselési támogatás is sokkal potensebb, mint mondjuk a donbászi hadszíntéren. A legjobb példa erre a Moszkva cirkáló esete a Neptun rakétával.
- Oroszország sokat emlegetett élőerőbeli fölénye és a prototípus-parádéval megspékelt ócskavas-gyűjteménye a hadszíntér földrajzi fekvésénél és méreténél fogva itt semmit sem nyom a latban.
- Mindehhez még hozzá kell tenni, hogy a háború ötödik hónapjában az oroszoknak még mindig nem sikerült kivívniuk sem a légi, sem a tengeri fölényt – még a Kígyó-sziget fölött sem.
- Végezetül, azt a közismert tényt, hogy Oroszország – ellenfele nyugati támogatóival ellentétben – egy szárazföldi hatalom, amely csupán meglehetősen szerény tengerészeti babérokkal büszkélkedhet.
Ezek mind vitathatatlan és kőkemény előnyök amiket beszoroz úgy Ukrajna mint a NATO nagystratégiai szintű motivációja, hogy magáénak tudja a Fekete-tenger Máltáját.
Mindennek ellenére a Kígyó-sziget mégis elesett, és a visszafoglalására indított ismételt ukrán támadások dacára az orosz hódítók kezén maradt.
- Ha a számára ennyire optimális körülmények között sem sikerül Ukrajnának legalább egy lokális győzelmet kicsikarnia, és kitűznie a sárga-kék zászlót egy húsz hektáros ingatlan fölött, akkor joggal merül fel a kérdés, hogy mennyi lehet az esélye arra, hogy – számára jóval kedvezőtlenebb körülmények között – felszabadítson egy Görögországnyi területet?
- Ha a számára ennyire optimális körülmények között sem sikerül a NATO-nak az érdekei szerint befolyásolni egy semmi kis zátonyon zajló macska-egér harcot, akkor joggal merül fel a kérdés, hogy mennyi lehet az esélye arra, hogy – számára jóval kedvezőtlenebb körülmények között – meghátrálásra kényszerítse a hazai pályáján játszó Oroszországot?
Ezek azok a fajsúlyos kérdések amiket a nyugati sztár-elemzőknek fel kéne vetniük, hogy a demokrácia láncos kutyáiként szolgáló sajtó, és a politikai döntéshozók torkának szegezhesse őket.
Sajnos a kellemetlen kérdések már régóta kimentek a divatból.
Lényegretörő oknyomozás ebben a háborúban nem létezik, csak haditechnikai pornográfia.
A sztárolt nyugati biztonságpolitikai elemzés pedig alig több, mint az inkompetens, de öntelt elitet kiszolgáló propaganda, más eszközökkel.
