UnHerd: Riasztó tervekkel írta tele könyvét Bill Gates

A lap szerzője szerint a multi milliárdos egy disztópikus világ felépítésére vágyik.

„A járvány idején ő lett az a pont, ahol minden összeesküvés-elmélet találkozott” – írja Bill Gatesről Toby Green az UnHerd szerzője. Majd felidézi, 2020 márciusa óta olyan mémek és történetek keringenek világszerte, amik szerint az amerikai multi milliárdos áll a COVID-19 vírus elterjedése mögött.

„De tényleg egy ’biofasiszta’ lenne, aki vakcina-útlevelek és mikrochipek segítségével akarja ellenőrizni a világ lakosságát?” – teszi fel a kérdést Green, aki ezután a tech-guru legújabb könyvét, a How to Prevent the Next Pandemic (magyarul: Hogyan előzzük meg a következő pandémia kialakulását?) című írását veszi górcső alá.

Új kötetében Gates egy olyan modellről ír, amit az elmúlt két év alapján vél hatékonynak: csökkenteni kell a személyes kontaktusok számát, lezárni a határokat, plusz gyors karantén intézkedések – majd lassú és óvatos feloldások. Dr. Anthony Faucira hivatkozik, akivel elmondása szerint havonta egyeztet a pandémia óta.

„Nem az a lényeg, hogy úgy tűnjön elsőre, túlreagáltuk a dolgokat, ahogy Tony Fauci mondta, hanem arra is vigyázni kell, hogy óvatosan oldjuk fel az összes nem-gyógyszerészeti beavatkozást”. Gates szerint szükség lenne egy globális pandémiakezelő egységre is, ahogy a vakcinagyártást is fontosnak tartaná – szegény és gazdag országokban egyaránt.

Gates szerint az lenne a cél, hogy az egész világon mindenkit beoltsanak – akár kétszer is – hat hónapon belül, miközben a lezárások is visszaszorítják az új kórokozó terjedését.

Green szerint azonban ezzel a forgatókönyvvel nem a „kisemberek” járnának igazán jól. Azt írja, az adófizetők valójában kormányzati szerveken keresztül fektetnek be a termékek fejlesztésébe, a magáncégek és részvényeseik pedig learatják a profitot.

Példaként érdemes megnézni a Covid ellen hatékonynak nevezett Molnupiravir esetét. A Harvard és a londoni King’s College kutatóinak becslése szerint

a Molnupiravir gyártása adagonként 17,74 dollárba kerül, de az Egyesült Államok kormányának 712 dolláros áron értékesítik, ami 4000 százalékos hasznot jelent.

Gates számára a technológia adja meg a választ mindenre, ahogy az saját életében talán működődött is. Hisz abban, hogy az ember az online térhez tartozik, és a covid időszak utánra is olyan világot képzel el, ahol mindenki rugalmas munkaidőben dolgozik, és hozzá hasonlóan dönthet arról, hogy melyik nap megy be az irodába.

„Ám Gates digitális utópiájával – tele virtuális terekkel, amikben 3D-s avatárok vesznek részt az üzleti tárgyalásokon – az a baj, hogy szerintem sokan nem akarunk benne élni”

– szögezi le Green, aki szerint Bill Gates könyvében ugyan próbál úgy tenni, mintha mindezt értené, ugyanakkor minden oldalon azt bizonyítja, hogy valójában nem így van.

A Gates-fajta világban a polgárok áldozatot hoznak modelljének működéséért. Ráadásul teljesen figyelmen kívül hagyja az egyes szociális csoportok jellemzőit. Szerinte az internetkapcsolatokat kell fejleszteni az otthontanulás érdekében. De vajon fel tudja fogni, milyen lehet bezárva lenni kis gyerekekkel hónapokon át egy kis lakásban New Yorkban, Sanghajban vagy Londonban? – teszi fel a kérdést Green.

„Gates azt akarja, hogy tiszteljék és megértsék. Az ő világa az innovatív tudósoké, akik egymással vacsoráznak. Megoldják a világ problémáit a medence mellett, vagy a grill közelében”.

Gates szeretne egyre több ehhez hasonló munkahelyet is teremteni, miközben az emberiség többi részét egy digitális avatárrá változtatná – írja cikke végén Green, aki szerint nem szükséges elmélyülni az összeesküvés-elméletekben ahhoz, hogy tudjuk: a Pokolra vezető út jó szándékkal van kikövezve.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Mindenki készüljön fel a Nagy Újraindításra

Ami 2016-ban összeesküvés-elmélet volt az ma sok helyen kormányprogram.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.