Covid és nácizmus – felháborodott a német zsidó hitközség

A zsidó hitközség elnöke elfogadhatatlannak tartja, hogy a náci rezsimhez hasonlítsák a vírus megállítását célzó intézkedéseket — olvasható a Tett és Védelem Alapítvány honlapján.

Josef Schuster, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke élesen bírálta a vírusügyi szigorítások és a Harmadik Birodalom közötti összehasonlításokat. „Egyáltalán nem tanúsítok megértést ezzel szemben” – mondta a Neue Osnabrücker Zeitungnak. „Helytelenítem ezeket az összehasonlításokat, többek között azért, mert a Harmadik Birodalomban a zsidóknak nem volt módjuk a menekülésre”.

Schuster hozzátette: „Azok, akik ma ilyen összehasonlításokat tesznek, az állami intézkedéseket üldözésnek nevezik. Ez egyszerűen nem igaz.” Mint mondta, az oltatlan embereket egészségvédelmi okokból kizárják bizonyos területekről, ahol a 2G uralkodik (oltott vagy gyógyult – a szerk.). Schuster, aki egyébként orvos , kijelentette: „Oltás nélkül például ma nem mehetek étterembe. De az embereknek a saját kezükben van, hogy ezen változtassanak – csak be kell oltatniuk magukat.”

Ugyanebben az interjúban egyébként Schuster sürgette azt is hogy német politikusok ne vegyenek részt a katari foci vb–n, és nem is érti, hogyan kaphatta meg Katar a rendezés jogát. Az arab emírséget sok kritika éri amiatt, hogy támogatója a Hamász palesztin terrorszervezetnek.

Európa-szerte utcára mentek az oltásellenesek és vírusszkeptikusok

Az egyik németországi tiltakozó Dávid-csillagot viselt a ruháján oltatlan felirattal, ellene uszítás gyanúja miatt vizsgálatot indítottak.

Európa–szerte régóta vesznek részt az oltatlanok és oltásellenesek tüntetésein olyanok is, akik saját „áldozatiságukat” azzal illusztrálják, hogy sárga csillagot hordanak, illetve nemcsak diszkriminációnak, de kifejezetten náci típusú megkülönböztetésnek láttatják az oltatlanokkal szembeni bánásmódot, a 2G szabályokat.

A TEV is beszámolt róla tavaly májusban, hogy a német kormány antiszemitizmus-megbízottja megengedhetetlennek nevezte, hogy a vírusszkeptikusok és oltásellenesek ily módon relativizálják a holokausztot. Több tüntető úgy viselte a sárga csillagot az utcán, hogy héberre emlékeztető felirattal “nem vagyok beoltva” volt ráírva. Olyanok is voltak, akik a Bergen-Belsenben megölt Anne Frankhoz vagy a híres antifasiszta ellenállóhoz, a nácik által kivégzett Sophie Schollhoz hasonlították magukat.

Franciaországban is a tiltakozók egy kis részének a náci diktatúra és a soá jutott eszébe a védettségi igazolványról és a Covid-oltásról. Ők többek között sárga csillaggal jelentek meg a nyilvánosságban, nagy közéleti felháborodást kavarva. Az az országban olyan plakátok is megjelentek, amelyek Adolf Hitlerként ábrázolták a köztársasági elnököt.

Most először egyébként Magyarországon is megjelent ez a fajta tiltakozás: az Azonnali beszámolója szerint a szélsőjobboldali Mi Hazánk több ezres hétvégi megmozdulásán akadtak, akik zsidótörvényt emlegettek, globális világösszesküvésről, a magyarság elpusztításáról beszéltek, és volt egy tüntető, aki „A 4. zsidótörvény” feliratú táblát vitt. A szervezők „lopakodó diktatúráról” beszéltek, amiben a Fidesz a „globalista erők utasításait hajtja végre.”

Dekódolják a német antiszemitizmust

Németországban egy új civil kezdeményezés tárja fel a sokak által tudatlanul használt antiszemita nyelvi kódokat.