A Mohamed ellen harcoló zsidók leszármazottai lenne a szaúdi királyi család ?

Az iráni haditengerészet parancsnoka egy január 7-i beszédében azt mondta, hogy a mai szaúd-arábiai királyi család olyan zsidók leszármazottai, akik a muszlim törzsek ellen harcoltak – írja a The Jerusalem Post.

Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Haditengerészetének parancsnoka január 7-én azt mondta, hogy Szaúd-Arábia uralkodó királyi családja valójában zsidó, és hogy az Iránnal való konfliktusuk a muszlim és zsidó törzsek közötti 7. századi harcokra vezethető vissza.

„Nem bírjuk elviselni az igazságtalanságot egy muszlim országban, amelyet a cionisták és a zsidók utódai követnek el”

– mondja Alireza Tangsiri tábornok a beszédről készült videofelvételen.

„[Nem bírjuk elviselni], hogy muszlimokat mészárolnak le olyan emberek, akik kereszténynek nevezik magukat, de nem azok”

– tette hozzá, utalva az IRGC egykori parancsnokának, Kasszem Szolejmaninak amerikaiak általi likvidálására.

„Ezek ugyanazok a zsidók – jobban mondva cionisták -, akiknek a szíve soha nem igazodott az iszlámhoz, sőt még a prófétához sem az ő idejében”

– mondta ezután, valószínűleg Szaúd-Arábiára utalva.

Tangsiri ezután más csatákat említett, amelyekben a korai muszlimok helyi zsidó törzsek ellen harcoltak.

„A Szaúd-klán tagjai valóban muszlimok? Ők ugyanazok a zsidók, akik akkoriban Arábiában éltek”

– zárta mondandóját.

Békülne Irán és Szaúd-Arábia? Az iráni külügyminiszter szerint jó úton haladnak efelé

A két ország 2016-ban szakította meg a kapcsolatokat egymással, miután iráni tüntetők megtámadták a szaúdi diplomáciai képviseletet.