Iványi Gábor körülmetéltette magát

A Magyar Evangéliumi Testvérközösség vezetője a Hvg-nek adott interjút.

Az interjú elején Iványi (aki annak ellenére, hogy keresztény lelkész, nemrég megírtuk, hogy a Szim Salom progresszív zsidó reformközösség szertartásának keretében héber nevet kapott) kritizálta és a hatalom ágyasainak nevezte a baptistákat, a Hit Gyülekezetét és az EMIH-et is. Az interjú későbbi részeiben egyébként Iványi kifejtette, hogy önmagára (többek között) úgy tekint, mint a keresztény és zsidó közösségek közötti hídra.

Iványi elmondta, hogy nem érzi ellentmondásosnak, hogy egyházi vezetőként politizál, mert mindenki ezt csinálja (Iványi maga először Dobrev Klára, majd Márki-Zay Péter és legvégül Karácsony Gergely mögé állt be az előválasztási küzdelemben).

Amikor a hatalmon lévők kereszténységének minőségéről kérdezték, Iványi azt mondta, hogy az „ördögi”.

„Amikor Izrael elveszítette a szentélyét és függetlenségét, az is ezért volt, mert játszottak a törvényekkel”

– mondta Iványi.

Akkor, amikor a zsidó identitásáról, és arról kérdezték, hogy hiszi-e még, hogy Jézus Krisztus Isten fia, aki a kereszten megváltotta az emberiséget, Iványi azt válaszolta, hogy

„Azért nem tértem be, mert bent vagyok. Azt, hogy ki zsidó, a nácik és a nyilasok mindenkinél jobban tudják. A másik oldalon viszont örök vita, hogy ki zsidó. Nagy Sándor idejéig apai ágról származtatták a zsidóságot. Ha a mai felfogást követnénk, több ókori izraeli király sem számítana zsidónak. Az, hogy az ember mit kezd ezzel az adottsággal, az a saját választása. Én a bríszt, a körülmetélést is vállalva köteleztem el magam, ami egyértelművé és visszafordíthatatlanná teszi a döntést. Ugyanakkor sok zsidó egyáltalán nem tartana zsidónak csak ezért, mert ezen keresztülmentem, a Szim Salom közösség igen. Nem fogom ettől kevésbé szeretni a nem zsidókat, ugyanúgy fogom szolgálni őket, ha elfogadják. És nem fogom jobban szeretni sem a zsidókat, mint eddig. Nem várom, hogy állampolgárságot kapjak, és megnyíljon egy menekülési útvonal. Megrendített kicsit, hogy sokakat megosztott ez a döntésem a barátaim és a szeretteim körében is.”

Iványi Gábor héber nevet kap egy reform zsidó szertartáson

A Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség 2021. november 6-án rendezvényt szervez a Bálint Házba, ahol sor kerül Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője héber névadó szertartására.

Amikor „megrendült” keresztény hitéről kérdezték, Iványi azt mondta, hogy „Jézus sem volt keresztény”.

„Nem a dogmák számítanak, hanem az, hogy mit kezd az életével […] ha végignézek ezen az óriási gyümölcsöskerten, ami a kereszténység, akkor azt mondom, hogy ezek ehetetlen gyümölcsöt termő fák, amik legfeljebb árnyékot adnak.”

Az Evangéliumi Testvérközösség vezetője ezt követően úgy folytatta, hogy

„Akik jó gyümölcsöket teremnek, azoknak nincs idejük arra, hogy bonyolult dogmatikai kérdésekkel foglalkozzanak”.

Arra a kérdésre pedig, hogy mindezzel nem lesz-e kevésbé keresztény Iványi azt mondta, hogy így

„Jobban fogok közelíteni Jézus első század eleji zsidó híveihez […] Szembe kell néznem azzal, hogy mik lesznek ennek a döntésemnek a hatásai. Eddig egy hídként tekintettek rám sokan a kereszténység és a zsidóság között, a zsidó közösséggel ápolt jó viszonyom miatt. Most, hogy a zsidóságomat vállalom, lehet, hogy ezzel zsidóknak és keresztényeknek is problémája lesz, lehet, hogy a két szék között a pad alá esem.”

Amikor a Hvg azt kérdezte, hogy fél-e ettől, akkor Iványi úgy válaszolt, hogy

„A pad alatt is van élet.”

A teljes interjú itt olvasható.

Címlapkép: Iványi Gábor/Facebook

A „botrányhős” Márki-Zay Péter esete a zsidókkal

Az ellenzéki-előválasztás Márki-Zay–Dobrev párharccá szűkülésével nagyobb figyelmet kapnak mind a bal-, mind a jobboldali médiában a jelöltek korábbi kijelentései és megnyilvánulásai.