Több tucat amerikai iskolás rekedt Afganisztánban

Még mindig 41 amerikai állampolgársággal rendelkező gyerek van a tálibok uralta országban, akiknek amerikai iskolákban kellett volna megkezdenie a tanítási évet. 

Egy héttel ezelőtt a Sacramento Bee beszámolt róla, hogy több amerikai gyerek rekedt Afganisztánban, mint korábban gondolták. Eredetileg 24 kaliforniai gyerekről tudtak akik korábban mind az államban jártak iskolába, most viszont kiderült, hogy 41 kiskorúról van szó. A diákok közül hármat a hétvége alatt sikerült evakuálni, de nem tudtak hazarepülni az Egyesült Államokba – írja a National Review.

A kaliforniai iskolák a beiratkozások alapján állították össze a hiányzó gyerekek listáját. Több iskola vezetősége összefogott, hogy segítsenek a diákjaiknak elmenekülni Afganisztánból, azonban jelenleg az evakuáció igen lassú, és szinte csak privát úton lehetséges.

A National Review írója szerint abszurd, hogy az iskolaigazgatók próbálnak embereket kimenekíteni egy háborús övezetből, ahelyett, hogy a külügyminisztérium tenné ezt.

Patrick Toomey republikánus szenátor szerint a Biden adminisztráció nem tesz semmit a hátrahagyott civilek kimentéséért.

„Egy csapat veterán segített egy négygyermekes amerikai anyának elmenekülnie a tálibok után, miután az amerikai kormány magára hagyta őt” – mondta Toomey.

A nő egy Lehigh-völgyi iskola tanára, akit egy csapat amerikai ex-katona magánakció keretében mentett meg a tálibok elől.

A sietős amerikai kivonulás következtében sokan rekedtek Afganisztánban, akik jogosultak voltak, hogy Amerikába mehessenek.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Egy rabbi mentett ki egy afgán tolmácsot Kabulból

A mentőakciót egy izraeli állampolgár vezette a pénzügyi hátteret pedig egy brooklyni rabbi biztosította. Egyre inkább csak civil segítséggel lehet kijutni az a tálibok uralta országból.