Elkapták a 96 éves náci háborús bűnöst, aki nem ment el a tárgyalására

Őrizetbe vette csütörtökön a német rendőrség a stutthofi koncentrációs tábor egykori, több mint tízezer gyilkosságban társtettességgel vádolt 96 éves titkárnőjét, aki nem ment el ügyének tárgyalására, amely a nap folyamán vette volna kezdetét.

A Bild című napilap szerint a nőt, akinek helyi idő szerint délelőtt 10 órakor kellett volna megjelennie az itzehoe-i tartományi bíróságon, délután 2 óra előtt nem sokkal vették őrizetbe Hamburg egyik sugárútján, és a rendőrségre szállították, hogy kihallgassák.

A tervek szerint csütörtökön kezdődő tárgyalást a történtek miatt október 19-re kellett halasztani.

A sajtó korábbi beszámolói szerint az észak-németországi Schleswig-Holstein tartományi Quickbornban található idősotthonban élő vádlott, a 96 éves Irmgard Furchner csütörtök reggel taxival egy hamburgi metróállomáshoz ment, majd ezután nyoma veszett.

Az itzehoei tartományi bíróság a szökésről értesülve letartóztatási parancsot adott ki a vádlott ellen.

A nő már szeptember elején a törvényszékhez címzett, kézzel írt levelében közölte: nem áll szándékában bíróság elé állni idős kora, illetve „fizikai akadályok” miatt, ezért azt kérte, hogy ügyvédje képviselhesse őt a tárgyaláson. „Meg akarom kímélni magamat ettől a szégyentől, és nem akarok gúny tárgyává válni az emberiség számára” – fogalmazott levelében.

Dominik Gross, a tárgyalást vezető bíró a levélre válaszul figyelmeztette Furchnert annak következményeire, ha nem jelenik meg a bíróságon.

A 96 éves nőt több mint tízezeri gyilkosságban, illetve további esetekben gyilkossági kísérletben való társtettességgel vádolják. Az itzehoei ügyészség szerint a vádlott a táborparancsnok titkárnőjeként 1943 és 1945 között fontos szerepet töltött be az egykori koncentrációs tábor működtetésében a lengyelországi Sztutowo (Stutthof) térségében.

Furchner 1954-ben és 1962-ben kérdezték ki tanúként. Az előbbi évben arról számolt be, hogy az SS gazdasági főhivatalával folytatott teljes levelezés rajta keresztül történt. Mint mondta, Paul Werner Hoppe lágerparancsnok naponta diktált neki iratokat és rendelkezett rádióüzenetekről. Azt állította, hogy emberek elgázosításáról nem szerzett tudomást az iratokból, és nem tudott az ezrek lemészárlásáról sem, pedig irodája mindössze néhány méterre volt a rémtettek helyszínétől.

Érdekesség, hogy a perben a fiatalkorúak bírósága jár el, mert a vádlott a bűnelkövetés idején fiatalkorú volt. A vádlott a bírósághoz intézett levelében úgy fogalmazott: „Semmi olyasmit nem tettem 18-19 évesen, amiért 96 évesen kellene vállalnom a felelősséget”.

A Gdanskhoz közeli stutthofi koncentrációs táborban a második világháború során körülbelül 65 ezer ember vesztette életét, többségében zsidók.

Egy hamburgi bíróság tavaly júliusban kétévi felfüggesztett börtönre ítélte a stutthofi koncentrációs tábor egyik egykori őrét, egy 93 éves férfit 5230 ember meggyilkolásában való bűnrészesség miatt.

Német geológus vezette Eichmann nyomára a Moszadot

A férfi személyazonosságát titokban tartották azóta, hogy Eichmannt elrabolták és Izraelben vitték, ahol elítélték és kivégezték.