Marokkói származású bunyós verte meg a náci tetoválásos olasz bokszolót

A 28 éves Michele Broili a hónap elején Triesztben bokszolt és elvesztette a szuperpehelysúlyú bajnoki címét a 34 éves, marokkói származású olasz Hassan Nourdine ellen. Az olasz média felháborodott a bokszoló tetoválásain, amelyeken az SS szimbólumai, a „Heil Hitler”-t jelképező 88-as szám és más neonáci és skinhead szimbólumok szerepeltek.

Az Olasz Ökölvívó Szövetség a további vizsgálat idejére felfüggesztette Broilit.

A szövetség bírósága közölte, hogy „úgy véli, hogy az egyértelmű náci szimbólumokat és egyéb jelképeket tartalmazó tetoválások nyilvános bemutatása egy hivatalos sportversenyen súlyos és indokolatlan magatartást jelent egy kiemelt versenyző számára”.

A látható tetoválások ellentétesek „az egyenlőség, az erőszakmentesség és a megkülönböztetés-mentesség általános elveivel, amelyek a sportvilág alapját képezik”.

A Times of Israel idézte Broili edzőjét, Denis Contet, aki maga is egy neofasiszta párt egykori vezetője, azt mondta, hogy

a bokszoló tetoválásai „fiatal korában készültek”, és a hatóságok már egy ideje tudtak róluk.

„Nem tudom, hogy Michele még mindig azonosul-e ezekkel a fogalmakkal… Mi sportolunk, nem politizálunk”.

A YouTube-on elérhető 2018-as videón Broili egy meccs közben mutogatta a tetoválásokat.

Nourdine eközben azt mondta, hogy Broili tisztelettudó és szívélyes volt az egész interakciójuk során.

Elmondása szerint azonban megdöbbent és undorodott, amikor meglátta a szimbólumokat a bokszoló testén.

A Vice szerint hozzátette: „Kettős győzelem volt. Aki győzedelmeskedik ezek ellen az ideológiák ellen, az büszke lehet. Egyszerre két csatát nyer meg”.

Zöld lámpát adott Joe Biden egy európai hadsereg felállításához?

Az afganisztáni zűrzavar a transzatlanti régió biztonságát is aláásta, ami néhány európai vezetőt egy új független védelmi erő felépítésére sarkallhat – véli Daniel Kochis, az 1945 oldalán írt elemzésében.