Így adták át a Bocskai úti zsinagógát (Videó)

Az őszi ünnepek felvezetéseként az EMIH augusztus 29-én adta át a Bocskai úti zsinagógát.

A lágymányosi körzet impozáns, 1000 főt befogadni képes zsinagógája 1936-ban nyitotta meg kapuit, a háború előtt ez volt a főváros utolsó megnyitott zsinagógája – írja a zsido.com

1944-ben a németek a templomot raktárrá alakították és Budapest ostroma idején istállónak használták. 1945 szeptemberében a túlélők újra használatba vették a zsinagógát, a ros hásánái imádságot már itt tartották meg. Az épületet 1950-ben államosították, 1966-ban átadták a TIT (Tudományos Ismeretterjesztő Társulat) számára

Az egykori vallási központot az EMIH több mint 70 év elteltével ismételten szakrális célok szolgálatába állítja. A nyitóünnepség augusztus 29-én volt az Újbudai Parkszínpadon, ahol az új Tóratekercs utolsó betűinek beírása után a közösség tagjai együtt vonultak át a zsinagógába.

Újbudai Zsinagóga avatása (2021)

Idén szeptember 6-án este köszöntött ránk a zsidó újév, ros hásáná. Az őszi ünnepek felvezetéseként az EMIH augusztus 29-én adta át a Bocskai úti zsinagógát….

„Már gyerekkoromban vágytam arra, hogy aktívan részt vegyek a judaizmus terjesztésében” Interjú Isaac Stell-el a Bocskai úti zsinagóga új rabbijával

Elég gyorsan történelmet írt Isaac Stell Magyarországon. Az amerikai rabbi 5 éve él itt, tavaly a világ leghíresebb zsidó sportolójára, Mark Spitz-re elsőként rakta fel a tfilint Budapesten. Mostantól pedig hivatalosan is az EMIH újbudai, Bocskai úti zsinagógájának vezetőjeként szolgál. Wallenstein Róbert interjúja.